Vettel kétszer hatékonyabb, mint tavaly - Barcelona számokban

Véget ért Sebastian Vettel pole-sorozata, de az első rajtsoros indulások tekintetében feljött minden idők legjobb öt versenyzője közé. Bár Mark Webber meg tudta törni társa szériáját, a német az idén az élen töltött körök tekintetében 223–0-ra vezet vele szemben. Mexikó harmincéves böjtje ért véget Sergio Pérez pontszerzésével, Fernando Alonso közel két év után ért célba körhátrányban. Íme, a Spanyol GP legérdekesebb statisztikái!

Vettel: Nem vagyok Schumacher örököse!

Két évvel ezelőtt kétnapos fiesztát tartott Szegeden a Red Bull (az idő tájt még nem világbajnok) Formula–1-es csapata, illetve az anyacéghez tartozó többi autós érdekeltség. A legfontosabb vendég a vb-pontverseny harmadik helyén álló Sebastian Vettel volt, aki a Nemzeti Sportnak exkluzív interjút adott. Lássuk, hogyan vélekedett akkoriban a száguldó cirkuszról, saját magáról és legnagyobb elődjéről a már 2009 első felében is nagy ígéretnek számító ifjú titán, aki mostanra egyértelműen uralja az F1-et – ráadásul épp most jelentették be, hogy idén is parádézni fog nálunk, csak ezúttal Budapesten.

Vettel hazánkba látogat, Budapest belvárosában bemutatózik

A Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt másfél hónappal, június 19-én nálunk száguld a világbajnok. Sebastian Vettel ezúttal nem a világ leggyorsabb F1-es pilótáival méri össze a gyorsaságát, hanem Budapesten, a belváros szívében a Red Bull-istálló egyik versenygépével népszerűsíti a sorozatot, a Hungaroringet és az országot – műrepülő show-val és légi bemutatóval kísérve.

Vettel maradt az élen, de elfogyott az előnye

Sebastian Vettel maradt az élen a Kínai Nagydíj második szabadedzésén, de akárcsak egy hete Malajziában, a riválisok feljöttek a Red Bullra a lágy gumikon futott köreikben. A vb-éllovas mögött a két McLaren-Mercedes végzett Lewis Hamilton, Jenson Button sorrendben, és úgy tűnik, ezúttal a Mercedesszel is számolni kell, mert Michael Schumacherék szorosan a McLarenek mögött jöttek. Mark Webber csak a 10., az autója meghibásodása miatt sokáig a boxban vesztegelő Fernando Alonso a 14. leggyorsabb volt.

Red Bull: Nem állhatunk le, mert akkor zuhanni kezdünk

Az első két versenyen Sebastian Vettel révén győzelmet arató Red Bull-istálló nem ül a babérjain, Kínában is folytatni akarja pazar idénykezdetét, ezért nagyszabású fejlesztésekkel érkezett meg Sanghajba. A McLaren ennek ellenére nem adja fel, rendületlenül hisz benne, hogy egyszer sikerül megverni a Formula–1 egyre magabiztosabb nagymenőjét.

Heidfeld: a vesztes prototípusa? - Sepang számokban

Nick Heidfeld 13-szor állt már fel a dobogóra, de egyszer sem győztesként, ez másnak nem sikerült az F1 történetében. Lehetne vesztes típusnak nevezni, ha nem tudnánk, hogy mindenkori csapattársai közül is csak egy nyert versenyt, még Robert Kubica 2008-ban Kanadában – úgy, hogy Heidfeld az istálló érdekeit szem előtt tartva maga elé engedte. Íme, a Malajziai Nagydíj statisztikái.

Nem csak a pilótákat tette próbára a sepangi hőség

A Red Bull-istálló tökéletesen elégedett Sebastian Vettel tökéletes idénykezdetével, az előző idényre visszamenőleg zsinórban négy győzelmet arató német pilóta sikere mellett az istálló KERS-ének első győzelmét is megünnepelték a Milton Keynes-iek, akik a McLarennel és a Ferrarival szemben egyik boxkiállásuknál sem hibáztak a sepangi hőségben. A többiek számára a fogadkozás maradt.

Vettel nyerte meg a sepangi stratégiai háborút

Sebastian Vettel megnyerte a Formula–1-es idény második futamát is, méghozzá óriási taktikai csatában, a KERS-t a futam felétől nem használva legyőzve a McLaren pilótáit. A német mögött Jenson Button ért célba, s az Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan egy Renault-pilóta is felfért a dobogóra: ezúttal Nick Heidfeld. Mark Webber lett a negyedik, Felipe Massa az ötödik, a Lewis Hamiltonnal a hajrában koccanó Fernando Alonso a 6., Hamilton a 7. helyen ért célba.

Még a McLarent is meglepte, hogy ennyire versenyképes

A McLaren is meglepődött azon, hogy hirtelen az időmérőn is versenybe tudott szállni a Red Bull pilótáival, a címvédő pedig megkönnyebbült, hogy vissza tudta verni a wokingiak támadását. A Ferrari és a Mercedes csalódott autója vártál gyengébb teljesítményében. A két élcsapat nem szeretne esőt, a mögöttük állók viszont örömmel vennék, ha valami felborítaná az erőviszonyokat. Ha már önerőből nem megy…

„Szexi Kylie”-nak hívja autóját Vettel

A Formula–1-es Red Bull csapat német világbajnoka minden évben egy nőről nevezi el versenyautóját. Választása idén a szexi ausztrál énekesnőre, Kylie Minogue-ra esett.

Mennyire meleg Sebastian Vettel?

Egészen eddig senki nem tudta a választ erre a kérdésre, de most az Ausztrál Nagydíj előtt hőkamerával megmérték a Red Bull világbajnokának hőmérsékletét. Az eredmény egészen megdöbbentő lett.

Továbbra is Vettel diktálja a tempót Barcelonában

Szombaton is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Formula–1-es kollektív tesztelésen Barcelonában. A Red Bull világbajnoka a hosszabb távú meneteken is kiegyensúlyozott tempót mutatott, egy másodpercet javított pénteki eredményén. Szombaton 14 pilóta ült autóba, a Lotus-istállónál élete első F1-es köreit tette meg az angolai licenccel versenyző Ricardo Teixeira.

Formula-1: Vettel fizetne Alonsónak, csak azért, hogy a Ferrarit vezethesse

Sebastian Vettel újabb jelét adta annak, hogy egy nap a Ferrarihoz szeretne kerülni. A Formula–1 2010-es német világbajnokát már sokszor hírbe hozták az olasz istállóval, ő pedig sosem titkolta, hogy szívesen vezetné egyszer a tűzpiros autók egyikét a vb-sorozatban.

Kis nyugtató a Ferrari szurkolóinak: Alonso az élen

Fernando Alonso megörvendeztette a valenciai pályára kilátogató szépszámú spanyol közönséget a Formula–1-es csapatok második idei közös tesztnapján, az időlista élén zárt Ferrarijával, megelőzve a keddi nap legjobbját, a címvédő Sebastian Vettelt. Szerdán az új Lotus is bemutatkozott Heikki Kovalainennel, a finn azonban a zöld-sárga autó műszaki problémái miatt mindössze 15 kört tudott megtenni, és utolsóként végzett.

F1-es fizuk: Vettel csak a vert mezőnyben

A száguldó cirkuszban versenyezni megtiszteltetés, nagy kockázat, ugyanakkor hatalmas bevételszerzési lehetőség is. Ezúttal a Formula–1-es pilóták fizetését vettük górcső alá, érdemes összevetni a fizetéseket a teljesítménnyel. Fontos megjegyezni, hogy a versenyzők reklámbevételei és a pontokért járó extra jövedelmet nem tartalmazza a lista.

Formula-1: Vettel nem megy a Ferrarihoz, amíg Alonso ott van - Marko

Helmut Marko, Dietrich Mateschitznek, a Red Bull tulajdonosának jobbkeze azt mondta: amíg a spanyol Fernando Alonso a Ferrarinál van, addig a 2010-ben világbajnoki címet szerző Sebastian Vettel biztosan nem szerződik az olasz Formula–1-es istállóhoz.

Elismerés: az európai újságíróknál Vlasic és Vettel 2010 legjobbja

A Formula-1 német világbajnokát, Sebastian Vettelt és az Európa- és világbajnok horvát magasugrót, Blanka Vlasicot választotta a 2010-es esztendő legjobb sportolójának a Nemzetközi Újságíró-szövetség (AIPS) európai szekciója, az UEPS.

Száguldó kaszinó, korántsem tökéletes ászokkal

A 2010-es év minden idők egyik legjobb Formula–1-es idényével ajándékozta meg a gyorsasági autósport szerelmeseit, Sir Jackie Stewart még azt is megkockáztatta, hogy a mostani minden idők legerősebb mezőnye. Hosszú idő után újra három csapat versenyzői vívtak a végsőkig kiélezett csatát a vb-címért, szinte futamról futamra változott az erősorrend közöttük, és a végén a legfiatalabb pilóta, a pontversenyt addig legfeljebb holt versenyben vezető Sebastian Vettel diadalmaskodott. Összeállításunkat a leglátványosabb előzésekkel és ütközésekkel egészítettük ki.

Alonso egyáltalán nem tartana Vetteltől

Fernando Alonso egyáltalán nem félne a Formula–1-es világbajnokság 2010-es idényét megnyerő Sebastian Vetteltől, ha a német pilóta a Ferrarinál a csapattársa lenne.

Villeneuve élesen kritizálta a „gyerekes” Vettelt

Jacques Villeneuve, 1997 Formula–1-es világbajnoka éles kritikával illette a száguldó cirkusz címvédő világbajnokát, Sebastian Vettelt, mondván, a Red Bull német pilótája gyerekesen viselkedik, és képtelen érzelmeit kordában tartani.