Boksz: Uszik izgalmas csatában megfosztotta trónjától Joshuát

A 34 éves ukrán Olekszandr Uszik 12 menetet követően, egyhangú pontozással győzte le a brit Anthony Joshuát szombaton a londoni nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen, ezzel megszerezte a WBA, a WBO, az IBF és az IBO világbajnoki övét is.

Boksz: Uszik szerint Joshua hiába nagyobb – olimpiai bajnokok csatája

A koronavírus-járvány kezdete óta a jelenkor profi ökölvívásának két legnagyobb nehézsúlyú klasszisát, az egyaránt brit Tyson Furyt (30–0–1 döntetlen, 21 KO/TKO) és Anthony Joshuát (24–1, 22 KO/TKO) ritkán láthattuk a ringben, legutóbb Joshuának volt meccse kettejük közül (tavaly decemberben KO-val győzött a bolgár Kubrat Pulev ellen), és szombat este ismét ő készül megvédeni a világbajnoki öveit – Fury októberben meccsel harmadszor Deontay Wilderrel –, a még veretlen és hozzá hasonlóan amatőrként olimpiai bajnok ukrán Olekszandr Uszikkal (18–0, 13) szemben.

Ökölvívás: Álvarez és Plant már a sajtótájékoztatón ökölre ment egymással

Canelo Álvarez és Caleb Plant novemberben a ringben döntheti el, melyikük a profi ökölvívók nagyközépsúlyú kategóriájának a királya, de boksztudásukból már kedden ízelítőt adtak egymásnak, az esemény keddi felvezető sajtóeseményén ugyanis szóváltásuk ütésváltásba torkollott.

Ökölvívás: a Trónok Harca színésze TKO-val intézte el a szkanderest – videó

A világhírű amerikai sorozatban, a Trónok Harcában Gregor Clegane-t, azaz a „Hegyet” alakító izlandi erőember, Hafthór Björnsson szombaton a Dubaiban megrendezett ökölvívó-gálaest (Fight Night 3) főmeccsén lépett ringbe, amelyen minden idők egyik legjobb szkanderesét, Devon Larrattot már az első menetben legyőzte technikai K. O.-val.

Ökölvívás: A Covid nagy ütést mért rám – De La Hoyát kiengedték a kórházból

Korábban beszámoltunk róla, hogy a profi boksz két felső súlycsoportjában is világbajnok amerikai Evander Holyfield helyettesíti a koronavírusos megbetegedéssel kórházba került Oscar De La Hoyát a szombati, korábbi MMA-bajnok Vitor Belfort elleni mérkőzésen. De La Hoya szerdán beszélt először a megbetegedéséről, miután kiengedték a kórházból, s elmondta, nagyon nehéz időszakon van túl.

Ökölvívás: Trump kommentátor lehet Holyfield meccsén

Az ESPN információi szerint az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump is a kommentátorok stábját erősíti majd Evander Holyfield Vitor Belfort elleni ökölvívómeccsén – a világbajnok amerikai bokszoló a koronavírusos megbetegedéssel kórházba került Oscar De La Hoyát helyettesíti.

Profi boksz: Bacskai Balázs továbbra is veretlen

Pénteken este a budapesti Folyondár Sportcentrum adott otthon a New School Promotion aktuális gálájának, az esemény főmérkőzését a profik között veretlen Bacskai Balázs vívta, aki az argentin Guido Nicolás Pitto ellen tette kockára WBO nagyváltósúlyú interkontinentális címét.

Profi boksz: De La Hoya koronavírusos, egyelőre nem tér vissza

Koronavírusos megbetegedés miatt kórházban ápolják a 48 éves Oscar De La Hoyát, aki profi ökölvívóként hat különböző súlycsoportban jutott el a világbajnoki címig, és 13 év szünet után jövő szombaton tért volna vissza a ringbe.

Ökölvívás: egy legenda vége? – Pacquiao kikapott Ugastól

A 42 esztendős ökölvívó, Manny Pacquiao pontozással kikapott a WBA-világelső Yordenis Ugastól vasárnap éjszaka Las Vegasban.

Ökölvívás: Ugas és Pacquiao is sikerrel vette a mérlegelést

Megtörtént a hivatalos mérlegelés a Yordenis Ugas–Manny Pacquiao mérkőzés előtt, amelyet mindkét fél teljesített – írja a profiboksz.hu.

Profi boksz: november 9-én csap össze Álvarez és Plant

Hivatalossá vált, hogy november 9-én rendezik meg a Saúl „Canelo” Álvarez és Caleb Plant közötti, a WBC, a WBO, a WBA és az IBF címét egyesítő mérkőzést Las Vegasban.

Videó: látni kell, az 55 éves Mike Tyson hogy püföli az edzőjét

Nagyon úgy tűnik, Mike Tyson továbbra sem mondott le arról, hogy igazi, tétre menő mérkőzésen lépjen újra szorítóba – annak ellenére, hogy már 55 éves is elmúlt. Az amerikai legenda egyik edzéséről most kiszivárgott egy videó, amelyen az látszik, a talpig védőfelszerelésekkel ringbe lépő edzőjét is majdnem kiütötte Tyson…

Profi boksz: Spence sérült, nem bokszol Pacquiaóval

Nem vívhatják le a nyár egyik legjobban várt mérkőzésének ígérkező Errol Spence–Manny Pacquiao WBC, IBF váltósúlyú világbajnoki mérkőzést augusztus 21-én.

Ökölvívás: Fury és Wilder októberben bokszol harmadszor

Október 9-én rendezik meg a brit Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder nehézsúlyú mérkőzését, amelynek tétje a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki öve – írja az MTI.

Ökölvívás: Fury koronavírusos, csúszik a Wilder elleni ütközet

Csütörtök este a nemzetközi sajtóban téma volt, hogy koronavírus-fertőzések miatt csúszhat az eredetileg július 24-re Las Vegasba tervezett, Tyson Fury és Deontay Wilder közötti WBC nehézsúlyú világbajnoki mérkőzés, mostanra azonban biztossá vált, hogy csak október 9-én tudják megrendezni a két bokszoló harmadik ütközetét.

Profi boksz: Donaire kiütötte a bajnok Oubaalit

Nonito Donaire a bajnok Nordine Oubaali legyőzésével elhódította a Boksz Világtanács (WBC) harmatsúlyú világbajnoki címét.

Ökölvívás: augusztusban összecsap Fury és Joshua

A profi nehézsúlyú ökölvívás egyesített vb-címéért augusztus 14-én csap össze Szaúd-Arábiában a két brit világbajnok, Tyson Fury és Anthony Joshua – erősítette meg a sokáig kérdőjeles időpontot Fury hétfői Twitter-videójában – számolt be róla az MTI.

Profi boksz: Figueroa megszerezte a WBC kispehelysúlyú övét is

Az amerikai Brandon Figueroa a Bokszvilágszövetség (WBA) kispehelysúlyú világbajnoki öve mellé megszerezte a Bokszvilágtanács (WBC) vb-címét is, mivel szombat éjszaka címegyesítő mérkőzésen kiütéssel legyőzte a mexikói Luis Neryt.

Ökölvívás: Vladimir Klicsko a visszatérésen gondolkodik

Vladimir Klicsko ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó, korábbi többszörös világbajnok a visszatérésen gondolkodik – írja az MTI.

Boksz: Mayweather június 6-án tér vissza – a vlogger ellen...

A 44 éves, négy éve nem aktív, korábbi ökölvívó világbajnok, Floyd Mayweather (50–0, 27 KO/TKO) hivatalosan is bejelentette, hogy június 6-án visszatér a ringbe, igaz nem egy bokszoló, hanem a szintén amerikai videóblogger, Logan Paul ellen.