Serie A: Megállapodtam az Interrel – Calhanoglu

A Milantól távozó török labdarúgó, Hakan Calhanoglu városon belül vált csapatot, és az olasz bajnoki címvédő Internazionale játékosa lesz – írja az MTI.

Milan: végleg megszerezték a Chelsea védőjét – hivatalos

Az olasz élvonalbeli AC Milan a hivatalos honlapján bejelentette, az opciós jogával élve megvásárolta Fikayo Tomori játékjogát a Chelsea-től.

Olaszország: a Parma szerződtette Gianluigi Buffont – hivatalos

Az olasz élvonalból kieső Parma a hivatalos honlapján bejelentette Gianluigi Buffon érkezését. A 43 éves legendás kapus húsz év után tért vissza nevelőegyesületébe.

Inter: Kolarov távozik, a Crvena zvezdában folytatja

A szerb labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Alekszandar Kolarov a következő idényben a belgrádi Crvena zvezdát erősíti majd – a hírt több szerbiai újság is megerősítette azután, hogy a szerb bajnoknak és kupagyőztesnek sikerült megegyeznie a 35 éves védővel.

Milan: új kapus érkezik, Donnarumma távozása egyre biztosabb

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően az idén a Lille-lel francia bajnoki címet ünneplő francia kapus, Mike Maignan az AC Milanhoz igazolt – jelentette be a klub hivatalos oldala.

Inter: szétesik a bajnokcsapat? Conte és több játékos is távozhat

A La Gazzetta dello Sport exkluzív információja szerint Antonio Conte, olasz bajnok Inter labdarúgócsapatának vezetőedzője 48 órán belül távozik a klubtól, a szakember mellett több alapember, így Romelu Lukaku, Lautaro Martínez és Asraf Hakimi távozása is a levegőben lóg.

Roma: korábbi játékosaival erősítene Mourinho – sajtóhír

Az Il Messaggero értesülése szerint több korábbi játékosát is Rómába vinné José Mourinho. A portugál tréner célkeresztjében van emellett Renato Sanches, a Lille középpályása is.

Serie A: országon belül válthat klubot Ribéry – sajtóhír

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a Lazio célkeresztjébe került a Fiorentina veterán játékosa, Franck Ribéry. A francia támadó szerződése az idény végén lejár, de még nem vált biztossá, hogy a firenzeiek meg tudják tartani a rutinos futballistát.

Chelsea: az Inter érdeklődik az olasz védő iránt – sajtóhír

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint az idény végén mindenképpen távozna a Chelsea labdarúgócsapatától a 26 éves Emerson Palmieri.

Fehérvár: az U-válogatott védőt olasz klubok figyelik – sajtóhír

Olasz klubok figyelik Bolla Bendegúzt, a Mol Fehérvár FC korosztályos válogatott labdarúgóját – számol be róla a calciomercato.com.

Juventus: végleg szerződtették az amerikai középpályást

A Juventus labdarúgócsapata megvásárolta a Scalke 04-től Weston Mckennie játékjogát. Az amerikai középpályás a jelenleg is zajló idény előtt érkezett kölcsönbe a gelsenkircheni együttestől a torinóiakhoz – írja az MTI.

Légiósok: az Inter érdeklődik Gulácsi Péter iránt – sajtóhír

Német lapértesülés szerint az olvasz élvonalbeli Internazionale szemet vetett Gulácsi Péterre, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgójára.

Hasítottak a W-betűsök, megnyerte a telet a Liverpool?

Jelentjük, a labdarúgó topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédiák árnyékában is zakatolt, nézzük meg röviden, hogyan telt ez a néhány rövid hét a csapatoknál!

Fogyóban a pénz a legnagyobbaknál, eljött a Sevilla és az Atlético ideje

Jelentjük, a labdarúgó-topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédia árnyékában is zakatol, ha a szokásosnál sokkal rövidebb formában is, de természetesen idén is jelentkezünk összefoglalóinkkal. Az angolok, az olaszok és a franciák után a spanyolokkal zárjuk a második kört.

Hertha: világbajnok Juventus-játékossal erősít Dárdai Pál – sajtóhír

A német Kicker szaklap úgy tudja, Sami Khedira, a Juventusban mellőzött 33 éves német válogatott középpályás Berlinben tartózkodik, és kész aláírni Dárdai Pál együtteséhez.

A Dortmundból és az Arsenalból erősíthet a Monaco

Jelentjük, a labdarúgó-topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédia árnyékában is zakatol, ha a szokásosnál sokkal rövidebb formában is, de természetesen idén is jelentkezünk összefoglalóinkkal. Az angolok és az olaszok után most a franciákkal folytatjuk a második kört.

„Kínai milliárdosok” az Atalantában és a Milanban?

Jelentjük, a labdarúgó-topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédia árnyékában is zakatol, ha a szokásosnál sokkal rövidebb formában is, de természetesen idén is jelentkezünk megszokott összefoglalóinkkal. A szokásoknak megfelelően az angolok után az olaszokkal folytatjuk a második kört.

Serie A: 20 éves francia támadóval erősített a Juventus

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus mindenben megegyezett az Olympique Marseille-jel Marley Aké szerződtetéséről. A 20 éves francia támadó 2025 nyaráig kötelezte el magát új klubjával – jelentette be a torinói klub.

La Liga: az Atalantától távozó Papu Gómez Sevillában folytatja

Bejelentette az Atalantától távozó Alejandro Gómez, művésznevén Papu Gómez megvásárlását a Sevilla labdarúgócsapata.

Összeáll Párizsban a Messi, Ramos, Pogba trió?

Jelentjük, a labdarúgó topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédiák árnyékában is zakatol, ha a szokásosnál sokkal rövidebb formában is, de természetesen idén is jelentkezünk összefoglalóinkkal. Az angolok, az olaszok és a németek után a franciák következnek.