Milan: fél évre kölcsönvették a Torino francia középpályását

Az AC Milan fél évre kölcsönvette Soualiho Meitét, a Torino francia labdarúgóját – számolt be róla a milánói klub a hivatalos honlapján pénteken.

DVTK: ezúttal balhátvéd érkezett Eszékről – hivatalos

A Diósgőri VTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a tavaszi szezonra kölcsönvette az NK Osijek 22 éves horvát balhátvédjét, Luka Marint.

Ajax: Huntelaar megfontolja, hogy visszatérjen a Schalkéhez

Klaas-Jan Huntelaar, az Ajax labdarúgója elismerte, hogy volt klubja, a Schalke 04 szeretné őt visszacsábítani, ő pedig gondolkodik az ajánlaton – írja az MTI.

Légiósok: Szalai Attila klubváltásával 400 ezer eurót kereshet a Mezőkövesd – sajtóhír

Török lapértesülés szerint a Fenerbahce hamarosan megegyezik Szalai Attila klubjával, az Apollon Limassollal. Az isztambuli együttes kétmillió eurót fizethet a játékosért, s ennek az összegnek a húsz százaléka, azaz 400 ezer euró Szalai előző csapatához, a Mezőkövesdhez kerül.

Frankfurt: hivatalosan is bejelentették Jovics érkezését

A német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt csütörtök délután hivatalosan is bejelentette korábbi játékosa, a 23 éves Luka Jovics visszatértét. 

Atlético Madrid: kölcsönvették a Lyon csatárát – hivatalos

Az Atlético Madrid másfél millió euróért kölcsönvette Moussa Dembélét, az Olympique Lyon francia labdarúgóját – adta hírül a spanyol klub a hivatalos honlapján szerdán.

RB Leipzig: a télen nem lesz több érkező, a nyáron 80 millió euró a keret

A német élvonalbeli RB Leipzig Szoboszlai Dominik után nem tervez több téli erősítést – árulta el Markus Krösche, a lipcsei klub sportigazgatója a Kickernek.

Chelsea: tíz évig volt a klub játékosa, Portugáliába igazolt

Tíz év után végleg távozott a Chelsea labdarúgócsapatától Lucas Piazón, aki 2025-ig szóló szerződést írt alá a portugál élvonalbeli Bragával.

Barca: megegyeztek a Manchester City spanyol védőjével – sajtóhír

Spanyol lapértesülés szerint az FC Barcelona közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Eric Garcíát, az angol élvonalbeli Manchester City spanyol válogatott labdarúgóját.

Frankfurt: Jovics kölcsönbe visszatér a Real Madridtól

Az idény hátralévő részére kölcsönbe visszatér a német Eintracht Frankfurthoz Luka Jovics, a Real Madrid szerb csatára. Az információt kedd este a Frankfurt Leverkusen elleni Német Kupa-mérkőzése előtt egy tévéinterjúban megerősítette Fredi Bobic, a frankfurtiak sportigazgatója.

Premier League: hosszabbított középhátvédjével az Arsenal

Szerződéshosszabbítást írt alá Rob Holdinggal az angol labdarúgó-bajnokságban 11. helyen álló Arsenal.

Topolya: csatárt igazoltak, ismerős arc tért vissza

A huszonhárom éves Milan Djokics a Topolyai SC első erősítése a téli átigazolási időszakban. A szuperligás Zlatibor játékosának nem lesz ismeretlen a topolyai közeg, hiszen öt évvel ezelőtt már szerepelt a TSC együttesében, igaz, a csapat akkor még a szerb harmadik ligában vitézkedett.

Atlético Madrid: a Lyontól érkezhet Diego Costa pótlása

A Lyon részéről megerősítették, hogy a klub tárgyalásokat folytat az Atlético Madriddal Moussa Dembélé átigazolásával kapcsolatban.

Barcelona: „Fontos lenne némi erősítés” – Koeman igazolna a télen

Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője nagyon várja már a klub január 24-én esedékes elnökválasztását, mert sürgősen, a téli átigazolási időszakban meg akarja erősíteni a keretét.

La Liga: a Barca után a Realtól is kölcsönzött a Getafe

A Getafe labdarúgócsapata az idény végéig kölcsönvette Kubo Takefuszát a Real Madridtól – számolt be róla a két fővárosi klub a hivatalos honlapján.

Bayern: angol másodosztályú védővel tárgyalnak Flickék

Az angol másodosztályból a BL-győzteshez? A The Athletic értesülései szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Bayern München a Reading U21-es angol válogatott bekkjével, Omar Richardsszal, aki nyáron ingyen csatlakozhat a bajorokhoz.

Barcelona: kölcsönadták fiatal középpályásukat Madridba

A Getafe az idény végéig kölcsönvette Carles Alenát az FC Barcelonától – adta hírül a két spanyol élvonalbeli futballklub a hivatalos honlapján.

Légiósok: a szurkolók könyörögnek, Nagy Ádámot ne adják el Oroszországba

Sajtóhír szerint Nagy Ádám, az angol másodosztályú Bristol City magyar válogatott labdarúgója felkeltette az orosz CSZKA Moszkva érdeklődését, ám klubja szurkolói reménykednek, hogy a Bristol nem adja el a csapat egyik alapemberét.

Man. City: Guardiola ingyen szerződtetné Sergio Ramost – sajtóhír

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City készen áll tárgyalni Sergio Ramosszal, akinek egyelőre nincs új szerződése a Real Madridnál – olvasható az ESPN-en.

Arsenal: az idény hátralévő részére kölcsönadták a védőt – hivatalos

Az Arsenal a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy William Saliba az idény hátralévő részét a francia élvonalbeli Nice-nél tölti kölcsönben.