Mosolyogva ordítani: így készül a BL-döntőre az Itxako Navarra - videó!

Ezt a videót tulajdonképpen a Győri Audi ETO KC játékosaival kellett volna elkészíteni. Pálinger, Görbicz, Lunde Haraldsen vagy Bradeanu helyett azonban az Itxako Reyno de Navarra játékosai mosolyognak és ordítanak a kamerába. Tudniillik ezzel a videóval készül története első Bajnokok Ligája döntőjére a baszk csapat, mégpedig május 7-én és 14-én a norvég Larvik ellenében. Felvonul a csapat valamennyi játékosa: Turej, Aguilar, Tervel, Barbosa, Alonso, Martín és a többiek. A néma üvöltéseket nyugis zene nyomja el, kivéve az utolsó néhány másodpercet. Akkor nem csak látni, hallani is, hogy nagyon készülnek a spanyolok.

Az Itxako erős volt az ETO-nak, álom maradt a döntő

A Győri Audi ETO KC hazai pályán 24–24-es döntetlent játszott a spanyol Itxako Navarróval a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így kiesett. A spanyol csapat 50–45-ös összesítéssel jutott a döntőbe.

A Ferencváros készülhet a KEK-döntőre!

A Ferencváros női kézilabdacsapata bejutott a KEK döntőjébe. Az elődöntő visszavágóján ugyan 29–27-re kikapott hazai pályán a francia Metztől, ám összesítésben két góllal így is jobbnak bizonyult. 

Női kézilabda: spanyol ellenfele lesz a Fradinak, ha KEK-döntőbe jut

A spanyol Mar Alicante 28–22-re legyőzte a svéd Lugit a női kézilabda KEK elődöntőjének szombati visszavágóján, így ledolgozta kétgólos hátrányát, és bejutott a fináléba.

Herr Anita: Ha jó az edző, nem baj, ha nem kedves

Herr Anita, a német Bundesligában szereplő Frisch Auf Göppingen magyar kézilabdázója csapatot vált: nyártól egy évig a Sindelfingen együttesét erősíti. A Nemzeti Sport a váltás okairól kérdezte a német bajnokság alapszakaszának nyolcadik legjobb góllövőjét.

Női kézilabda: szétesés szélén a Valcea - kiszáll a főszponzor

Újabb nagy európai női kézilabdacsapat tűnhet el a süllyesztőben: széteshet Szűcs Gabriella csapata, a tavaly még BL-döntős román Oltchim Valcea is, miután a főszponzor bejelentette, megvonják a csapattól a támogatást.

Éles József irányítja a dominikai válogatottat

Éles József vezetésével készül a dominikai női kézilabda-válogatott. A karibi ország szövetsége a magyar szakember és csapata elé a világbajnoki részvétel kiharcolását tűzte ki célként, amelyre a kvótát a nyári Pánamerikai Játékokon lehet majd megszerezni. A feladat nem lesz egyszerű: a dominikai nemzeti együttes korábban soha, semmilyen nagy világversenyen – olimpián, illetve vb-n – nem vett még részt.

Női kézilabda: Éles József irányítja a dominikai válogatottat

Éles József vezetésével készül a dominikai női kézilabda-válogatott. A karibi ország szövetsége a világbajnoki részvétel kiharcolását tűzte ki célként a magyar szakember és csapata elé – a kvótát a nyári, Pánamerikai játékokon lehet majd megszerezni. A feladat nem lesz egyszerű: a dominikai nemzeti együttes korábban soha, semmilyen nagy világversenyen – olimpián, illetve vb-n – nem vett még részt.

Volgográdban indul a Győr tavaszi hadjárata

Nehéz idegenbeli meccsek várnak szombaton az európai női kézilabdakupákban érdekelt magyar csapatokra. A Bajnokok Ligájában a Győr az orosz Volgograd ellen lép pályára idegenben a középdöntő 1. fordulójában, míg a Ferencváros a KEK-nyolcaddöntőjének első meccsén Viborgban vendégszerepel.

Női kézilabda NB I: a Dunaújváros nyerte meg a megyei derbit

A Dunaújváros 29–22-re legyőzte az Alcoát a női kézilabda NB I 16. fordulójának csütörtöki mérkőzésén, a két Fejér megyei csapat derbijén.

Mátéfi Eszternél többen eljátszották az utolsó esélyt

Bár ő maga is fontolgatta a lemondást, na meg a várakozástól elmaradt a magyar női kézilabda-válogatott teljesítménye, Mátéfi Eszter szövetségi kapitány beszámolóját elfogadta az MKSZ elnöksége, így a németek elleni júniusi világbajnoki selejtezőre is ő készítheti fel a nemzeti csapatot.

Újabb világklasszis: az ETO leigazolta Heidi Lökét

Újabb világklasszis játékossal bővült a Győri Audi ETO KC kerete: a kisalföldi klub leigazolta a világ egyik legjobb beállósát, a norvég Heidi Lökét. A zöld-fehérek tájékoztatása szerint Löke 2011 nyarától két évre szóló szerződést írt alá a magyar bajnokcsapattal.

Női kézilabda: Vácon csökkentették volna Tóth Tímea fizetését

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Tóth Tímea elhagyja a Vác női kézilabdacsapatát. Németh András, az együttes szakvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, a pénzhiány miatt csökkenteni akarták az elmúlt időszakban gyengébben teljesítő átlövő fizetését, és ez hozzájárult a szakításhoz.

Szucsánszkinak nem teher, hogy ő az első számú irányító

Szucsánszki Zita nem csak a pályán irányító. Görbicz Anita kiesésével minden bizonnyal ő lesz a válogatott első számú karmestere, de fontos szerepe van a játék szervezése mellett a közösség szervezésében is – persze ferencvárosi csapatkapitányként van gyakorlata az ilyesmiben. És a tavalyi világbajnoksággal ellentétben a kedden kezdődő Európa-bajnokságnak már félelem nélkül vág neki.

Női kézilabda Eb: keretet hirdettek a dánok, még egy hely kiadó

Kihirdette keretét a decemberi női kézilabda Európa-bajnokságra Jan Pytlick, a dán válogatott szövetségi kapitánya. Pytlick egyelőre tizenöt játékost nevezett meg biztosra, a fennmaradó egy helyért négyen versengenek.

Női kézilabda Eb: Jurack favoritjai a norvégok, a magyaroktól jó szereplést vár

Hosszabb interjút adott a női kézilabda Eb hivatalos honlapjának a hatodik kontinensviadalára készülő Grit Jurack, a német válogatott csapatkapitánya.

Görbiczet meg kell műteni, kihagyja az Eb-t

Beigazolódtak az előzetes félelmek: súlyos ujjsérülése miatt Görbicz Anita nem utazik a jövő kedden kezdődő, dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságra.

Görbicz: Hétfőn derül ki, hogy ott lehetek-e az Eb-n

Optimális esetben Mátéfi Eszter, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya legkésőbb a vasárnapi, Ukrajna elleni meccs végére tudta volna, milyen névsorral áll kedden a szövetség végső szót kimondó elnöksége elé, ehhez képest most csak a kérdőjelek szaporodtak. A megsérült Görbicz Anitára hétfőn vizsgálatok válnak, kérdés, el tud-e utazni az Európa-bajnokságra.

Egy év után megint legyőzhetjük az ukránokat

A magyar női kézilabda-válogatott Tunézia legyőzése után Ukrajnával csap össze (12.55, tv: RTL Klub), és a mieink az egy évvel ezelőtti siker után ismét legyőzhetik a szomszédos ország nemzeti csapatát.

Női kézilabda: Zácsik Szandra nem szerepelhet az Eb-n

Vasárnap hírt adtunk róla, hogy Zácsik Szandra nem sok esélyt ad saját szereplésére a decemberi, dán-norvég közös rendezésű kézilabda Eb-n, és most kiderült: az átlövőre nem számíthat a válogatott szakmai stábja a kontinensviadalon.