Női kézi BL: két győri játékos az edzők álomcsapatában

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az edzők szavazatai alapján kialakult a 2020–2021-es Bajnokok Ligája-idény álomcsapata.

Női kézi BL: megvan, mikor játszik a Győr az elődöntőben

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében a Győri Audi ETO–Brest összecsapással kezdődik a program.

Női kézi BL: Győr–Brest és Vipers–CSZKA az elődöntőben

Az Európai Kézilabda-szövetség a Sport Televízió stúdiójában kisorsolta a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének párosítását: Győri ETO–Brest és Vipers Kristiansand–CSZKA Moszkva meccset rendeznek az elődöntőben.

Női kézi BL: íme, a final four meccseinek kezdési időpontjai

Az Európa Kézilabda-szövetség a hivatalos honlapján tette közzé a női Bajnokok Ligája négyes döntő mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

Női kézi BL: Ez a négy együttes mutatta a legjobb formát – Skaliczki

Az újabb Bajnokok Ligája négyes döntős szereplésével rekordot javító címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata eddig szépen halad az általa jól kikövezett úton története hatodik aranyérme felé.

Női kézi BL: a Rosztov elvérzett, a CSZKA Moszkva viszont ott lesz Budapesten

A norvég Vipers Kristiansand 23–23-ra végzett az orosz Rosztov-Don otthonában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, így miután az első meccset hét góllal megnyerte, bejutott a budapesti rendezésű négyes döntőbe. A másik orosz csapat, a CSZKA Moszkva azonban debütáló idényében rögtön elérte a final fourt, miután nagy izgalmak közepette ledolgozta ötgólos hátrányát a CSM Bucuresti-vel szemben.

Női kézi BL: a Győri ETO kettős győzelemmel jutott a négy közé

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgoricát fogadta, és bár sokáig egy-két góllal az ellenfél vezetett, a második félidő közepétől már a győriek akarata érvényesült, így kettős győzelemmel jutottak be a BL négyes döntőjébe.

Jöhet a négyes döntő! Otthon is ETO-győzelem a harapós Buducsnoszt ellen

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgoricát fogadta, és bár sokáig egy-két góllal az ellenfél vezetett, a második félidő közepétől viszont már a győriek akarata érvényesült, így kettős győzelemmel jutottak be a BL négyes döntőjébe.

Női kézilabda BL: a Vipers hét góllal legyőzte a Rosztov-Dont

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a norvég Vipers Kristiansand pályaválasztóként 34–27 legyőzte az orosz Rosztov-Dont Oroszországban. A francia házi rangadó visszavágója döntetlennel zárult (26–26), így a Brest jutott be elsőként a budapesti négyes döntőbe.

Női kézilabda BL: fölényes Brest-siker a francia rangadón

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a Brest hazai pályán 34–24-re nyert a Metz ellen, így nagy lépést tett a budapesti négyes döntő felé.

Női kézilabda BL: a Győri ETO 11 góllal nyert Podgoricában

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a Győri Audi ETO KC idegenben 30–19-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A visszavágót április 10-én, 18 órától rendezik meg Győrben.

Iskolajáték Podgoricában: az ETO az első meccsen eldöntötte a továbbjutást

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc első felvonásán a Győri Audi ETO KC idegenben 30–19-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A visszavágót április 10-én, 18 órától rendezik meg Győrben.

Női kézi BL: a Győr elnöke szerint a csapatra nehéz feladat vár a Podgorica ellen

A válogatottak olimpiai selejtezőtornái után az előttünk álló hétvégén a negyeddöntőkkel folytatódnak a küzdelmek a női kézilabda Bajnokok Ligájában is. A Győri Audi ETO KC-ra nem vár könnyű feladat a Buducsnoszt Podgorica ellen.

Női kézi: három újabb igazolást jelentett be a Krim Ljlubljana

A szlovén Krim Ljubljana női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette Allison Pineau, Katarina Krpezs Slezák és Szanja Radoszavljevics szerződtetését.

Női kézi BL: 24 óra alatt kétszer a Rosztov otthonában? A Vipers megcsinálja!

A norvég Vipers Kristiansand az orosz Rosztov-Don ellen a rivális otthonában játssza le mindkét mérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – ráadásul 24 óra alatt, valószínűleg telt ház előtt.

Női kézi: a CSM Bucuresti világbajnok holland kapust igazolt

A román CSM Bucuresti női kézilabdacsapat a hivatalos honlapján bejelentette, a nyáron érkezik Tess Wester, a holland válogatott kapusa.

Női kézi BL: megvan a Győr–Buducsnoszt meccsek időpontja

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy elkészült a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének időbeosztása.

Női kézilabda: már nem Jan Leslie a CSZKA vezetőedzője

Menesztették Jan Leslie-t, a CSZKA Moszkva női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét – közölte a klub hivatalos oldala.

Női kézi BL: nyert az FTC, de a Buducsnoszt jutott tovább

A női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc visszavágóján az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 29–28-ra legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát, ám 50–48-as összesítéssel a montenegrói csapat jutott tovább a legjobb nyolc közé, ahol a Győri Audi ETO KC-vel találkozik.

Hiába nyert az FTC, a Buducsnoszt jutott tovább a BL-ben

A női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc visszavágóján az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 29–28-ra legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát, ám 50–48-as összesítéssel a montenegrói csapat jutott tovább a legjobb nyolc közé, ahol a Győri Audi ETO KC-vel találkozik.