MotoGP: kiadták az előzetes 2021-es versenynaptárat

Ahogy arról Carmelo Ezpeleta többször is beszélt az elmúlt hetekben, a Dorna egyelőre úgy készül a 2021-es szezonra, mintha nem létezne koronavírus. Ha mégsem tud eljutni valamelyik helyszínre a mezőny, akkor tartalékpályák ugranak be, többek között Oroszország az Igora Drive Circuit...

BL: Barcelonában kezd az FTC – a csoport teljes menetrendje!

Elkészült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének pontos menetrendje: az FTC október 20-án Barcelonában kezdi meg a szereplését. A Dinamo Kijev október 28-án, a Juventus november 4-én, a katalán sztárcsapat december 2-án lép pályára Budapesten.

SERIE A, 2020–2021 – SORSOLÁS, EREDMÉNYEK, TABELLA

Szeptember 19-én megkezdődött az olasz Serie A 2020–2021-es idénye, amely 2021. május 23-án ér véget. A címvédő a Juventus, újonc a másodosztályú bajnok Benevento, a második Crotone, valamint a Serie B-s rájátszást megnyerő Spezia, amely fennállása során először szerepel a legmagasabb osztályban. Az első négy kerül a BL-csoportkörbe, az ötödik az El-csoportkörbe, a hatodik meg az új UEFA-sorozat, az Európa-konferencialiga playoff körébe, az utolsó három kiesik.

Serie A: Lazio–Atalanta az 1. fordulóban; otthon kezd a Juve

Elkészítették az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2020–2021-es kiírásának a sorsolását.

NB I: megvan a 4. és az 5. forduló pontos menetrendje

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdán tájékoztatást adott az NB I következő két fordulójának – 4. és 5. – a pontos menetrendjéről.

NB I: közzétették az első három forduló órarendjét

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nyilvánosságra hozta az NB I első három fordulójának pontos órarendjét. Az első három körben minden mérkőzést közvetít majd a televízió.

NB II: Kaposvár–Nyíregyháza meccs a rajton – órarend!

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az NB II 2020–2021-es idényének idei órarendjét, ebből kiderül, hogy Kaposvári Rákóczi–Nyíregyháza Spartacus ütközet lesz a nyitányon, a jövő szombaton 20 órakor kezdődő meccset élőben közvetíti az M4 Sport.

NFL: a Texans ellen kezd a bajnok, Brees–Brady a nyitányon!

Magyar idő szerint péntek hajnalban elkészítették a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idényének menetrendjét. Ha a koronavírus-járvány nem szól közbe, akkor a bajnok Kansas City Chief szeptember 11-re virradóra a Houston Texans elleni hazai rangadóval nyitja az idényt, az első fordulóban pedig összecsap egymással Drew Brees (New Orleans Saints) és Tom Brady (Tampa Bay Buccaneers) csapata is.

NFL 2020, ALAPSZAKASZ – 2

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as alapszakaszának menetrendje – 11–17. forduló.

NFL 2020, ALAPSZAKASZ

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as alapszakaszának eredményei – 1–10. forduló.

NB I: megvan a 26–31. forduló menetrendje – íme, a teljes program!

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kiküldte a kluboknak az NB I 26–31. fordulójának, valamint a Magyar Kupa elődöntőinek pontos menetrendjét. Mint alább látható, azonos idősávban csak egyetlen napon, június 17-én, szerdán rendeznek mérkőzéseket, továbbá minden hétvégi fordulóban lesz pénteki találkozó. Íme, a teljes program!

NFL: péntek hajnalban lesz meg a 2020-as idény menetrendje

Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra hajnalban hozza nyilvánosságra a 2020-as szezon menetrendjét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL).

24. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN, 2019

Részletes program és eredmények, a magyar válogatott útja – a 2019-es japán női kézilabda-világbajnokság adatbankja. Hollandia története első vb-címét ünnepelhette, a magyar válogatott nem jutott tovább a csoportból, és végül 14. helyen zárt. 

NFL 2019, ALAPSZAKASZ – 2

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 2019-es alapszakaszának eredményei – 11–17. forduló.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2019-es alapszakaszának eredményei – 1–10. forduló.  

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020

A BL-főtáblán minden csapat 14 mérkőzést vív 2019. október 7. és 2020. május 20. között. A két csoportból az első négy jut a nyolcas döntőbe.

NB I: megvan az FTC–Újpest és a Fehérvár–FTC időpontja is

Az MLSZ Versenybizottságának határozata alapján immár hivatalos a labdarúgó NB I 6-10. fordulójának pontos menetrendje, egyúttal azt is tudni lehet már, hogy mely meccseket közvetíti az M4 Sport.

BL: négy csúcsrangadó az első fordulóban – a teljes menetrend

Csütörtökön kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának csoportjait. Az UEFA ezt követően elkészítette a teljes menetrendet, rögtön az első fordulóban több csúcsrangadót is láthatunk. Íme!

La Liga: a Real a Celta, a Barcelona a Bilbao ellen kezd

Csütörtök kora délután megtartották a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2019–2020-as idényének sorsolását. A címvédő FC Barcelona az Athletic Bilbao, míg a Real Madrid a Celta Vigo otthonában kezdi meg az új kiírást. Az Atlético Madrid a Getafét fogadja az első fordulóban.

NB II: a 2019–20-as idény teljes menetrendje

Íme, a labdarúgó NB II 2019–2020-as idényének teljes programja!