NB II: barbadosi játékos a másodosztályban? Hamarosan valóság lehet!

Nem kizárt, hogy a közeljövőben az NB I után a másodosztályban is láthatunk barbadosi futballistát, hiszen a 18 esztendős Abiola Grant próbajátékon szerepel Kazincbarcikán, sőt, a pénteki, DVTK elleni felkészülési mérkőzésen csereként pályára is lépett. A fiatal, U-válogatott barbadosi labdarúgó szerepeltetése egyébként lehetséges lenne az NB II-ben, a borsodi klub egy, mondhatni „szabályt erősítő kivétel” miatt nem esne el a központi bevételektől. Koszta Péter barcikai sportigazgató szerint a játékos a következő időszakban a csapattal edz, de jelenleg még nincs leigazolva.

NB II: „Nagy trauma ez az egész csapatnak” – Menyhárt az 5–4-ről

Az 56. percben már 4–1-re vezetett a Budaörs a Soroksár ellen a labdarúgó NB II 29. fordulójában vasárnap, mégis kikapott 5–4-re, mivel a soroksáriak a hátralévő 25 percben négy gólt szereztek. Menyhárt Attila, a budaörsiek rutinos jobbhátvédje álmában nem gondolta volna, hogy el tudják veszíteni a meccset, így az egész csapatnak traumatikus élmény lett a találkozó.

Videó: egy perce sem volt a pályán, piros lapot kapott a DVSC játékosa

A 85. percben lépett pályára, de a vártnál is kevesebb időt tölthetett a pályán Baráth Péter, a Debreceni VSC utánpótlás-válogatott játékosa a Pécsi MFC elleni másodosztályú bajnoki mérkőzésen vasárnap. A 19 éves futballista beállása óta még egy perc sem telt el, amikor keményen odalépett pécsi ellenfelének, Grabant Bencének – a játékvezető azonnal felmutatta neki a piros lapot.

NB II: nem volt győztese a Vasas és a Gyirmót rangadójának

A labdarúgó NB II 29. fordulójának esti rangadóján a Vasas hazai pályán 1–1-re végzett a Gyirmóttal. Ugyanilyen eredménnyel zárult az ETO és a Csákvár győri összecsapása, valamint a Siófok kaposvári vendégjátéka. Az Ajka 2–0-ra verte a Szolnokot, ezzel sorozatban hatodik győzelmét aratta Kis Károly együttese.

A Pécsen nyertes Loki a forduló győztese, a Vasas nem bírt a Gyirmóttal

Vasárnap rendezték meg a labdarúgó NB II 29. fordulóját. A játéknap fő rangadóján a Vasas a három ponttal mögötte álló Gyirmót ellen csak 1–1-es döntetlenre volt képes, miközben a listavezető Loki a másik rangadón két góllal verte az újonc Pécset, így négy pontra növelte előnyét a tabella élén. A somogyi derbin a Kaposvár nem bírt a Siófokkal, de a most ifj. Mihalecz István által irányított Balaton-partiak öt vereség után legalább újra pontot szereztek. A Budaörs már három góllal is vezetett a Soroksár otthonában, a végén mégis kikapott 5–4-re, így már 10 bajnoki óta nyeretlen. A remek formában lévő Ajka a Szolnokot verte meg, így egymás után hatodik meccsén diadalmaskodott, a tavasszal még veretlen Dorog pedig gól nélküli döntetlenre végzett a Haladással. A Kazincbarcika legyőzte a Békéscsabát, a Szpari azonban nem bírt a Szentlőrinccel.

Ismét botlott a Vasas, a Gyirmót pontot szerzett a fővárosi rangadón

A labdarúgó NB II 29. fordulójának rangadóján a 2. helyezett Vasas a 3. Gyirmótot látta vendégül. Az első játékrészben a vendégek alakítottak ki több helyzetet és a vezetést is megszerezték. A Vasas remek második félidei produkciójának köszönhetően egyenlített és az utolsó percben csak centiken múlt, hogy nem szerezte meg a három pontot.

Ponttal térhetett haza Győrből a Csákvár

Az  ETO FC Győr hazai pályán 1–1-re végzett a kieső helyen tanyázó Csákvárral a labdarúgó NB II 29. fordulójában. Csató Martin első félidei góljára szünet után a hazaiak részéről a csereként beállt Molnár Rajmund tudott válaszolni.

A Szolnokot is legyőzte az FC Ajka

Bár a Szolnok sokáig szervezetten védekezett, mégsem úszta meg kapott gól nélkül az ajkai vendégjátékát. A hazaiak sorozatban hatodik bajnoki találkozójukat nyerték meg a labdarúgó NB II 29. fordulójában.

NB II: a Budaörs háromgólos előnyről bukott a Soroksár ellen

A labdarúgó NB II 29. fordulójában a Budaörs már három góllal is vezetett a Soroksár otthonában, a végén mégis kikapott 5–4-re, így már 10 bajnoki óta nyeretlen. A Kazincbarcika legyőzte a Békéscsabát, a Szpari azonban nem bírt a Szentlőrinccel.

NB II: a Loki két góllal győzött a Pécs otthonában

A labdarúgó NB II 29. fordulójában a listavezető DVSC Szécsi Márk és Bényei Ágoston góljával 2–0-ra győzött a Pécs otthonában.

NB II: új kapus szerződtetésével oldotta meg gondjait a Sori

Nagy gondja lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC szakmai stábjának, mivel az elmúlt hetekben az együttes mindhárom kapusa, Varga Ádám, Szécsi Gergő és Abu Attila is harcképtelenné vált. Ezért a szerdai, Kazincbarcika elleni mérkőzésen már az újonnan igazolt Majos Barnabás védte a soroksári kaput, méghozzá sikeresen, hiszen nem kapott gólt – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: a sportigazgató irányítja a megyei rangadón a Siófokot

A klub sportigazgatója, ifj. Mihalecz István irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófokot a vasárnapi, Kaposvár elleni megyei rangadón, segítője ezen a találkozón az eddigi erőnléti edző, Ferenczi István lesz – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A Szentlőrinc sem állíthatta meg a száguldó Ajkát

A labdarúgó NB II 24. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a 17. Szentlőrinc a 7. helyezett Ajkát látta vendégül. Bár a hazaiak nagy erőket mozgósítottak a siker érdekében, a kirobbanó formában lévő riválist nem tudták megállítani.

A hosszabbításban bebiztosította győzelmét a Soroksár

A labdarúgó NB II 24. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a 18. Kazincbarcika a 9. helyezett Soroksárt látta vendégül. Az első játékrész végén büntetőből szerzett vezetést a vendégegyüttes, majd a mérkőzés utolsó perceiben megduplázta az előnyét. Ezzel a Kazincbarcika továbbra is kieső helyen tanyázik.

NB II: jelentős visszaesés, Waltner távozott Siófokról

Közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok Waltner Róbert vezetőedzővel – számolt be róla a klub honlapja.

Négy kapufa, egy gól: Haladás-győzelem a Soroksár ellen

A Szombathelyi Haladás Németh Milán góljával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Soroksárt a labdarúgó NB II 28. fordulójának záró mérkőzésén. A bő 90 perc alatt a hazaiak háromszor, a vendégek egyszer találták telibe a kapufát.

Nem borult a papírforma, mindhárom pontot elvitte az Ajka Siófokról

Folytatta remek tavaszi szériáját az FC Ajka, amely a labdarúgó NB II 28. fordulójában 3–1-es győzelmet aratott a BFC Siófok vendégeként. Kis Károly együttese sikerével sorozatban négy győzelemnél tart.

Két vállra fektette a Vasast a Szolnok

A labdarúgó NB II 28. fordulójában a Szolnoki MÁV egy góllal legyőzte a Vasast hazai pályán. Az angyalföldi csapat először kapott ki ebben az esztendőben, így nem tudta visszaelőzni a DVSC-t.

Zuigéber volt a különbség a Szentlőrinc és a Dorog között

A labdarúgó NB II 28. fordulójában a játéknap előtt 17. helyezett Szentlőrinc a 15. pozícióban állomásozó Dorogot látta vendégül. A találkozón sokáig egyik kapu sem forgott veszélyben, de a záró szűk félórára beállt Zuigeber, aki egy góllal és egy gólpasszal megnyerte a meccset a vendégeknek.

Csákváron is folytatta remek sorozatát a Nyíregyháza

A labdarúgó NB II 28. fordulójában a Csákvár hiába hajtott, darált, ezúttal nem tudott egyetlen igazi gólhelyzetet sem kialakítani a Nyíregyháza ellen. Ugyan a Szpari sem brillírozott, ám szervezett, egységes játékának köszönhetően újabb három pontot szerzett.