Honvéd: bejelentették Bőle Lukács szerződtetését

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Bőle Lukácsot.

NB I: kijózanító süllyedés – ilyen volt a Honvéd őszi szezonja

Úgy tűnt, a kispesti keret erősödött a nyáron, de az edzőt váltó csapat nagy pofonba szaladt bele, és a kiesés elől menekül.

NB I: a Honvédtól távozó védő Zalaegerszegen folytatja

Kálnoki-Kis Dávid a labdarúgó NB I 7. helyén álló ZTE FC-ben folytatja a pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján a zalaegerszegi klub.

Honvéd: az idény végéig Pisont marad a vezetőedző – hivatalos

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végéig Pisont István irányítja vezetőedzőként az együttest.

Honvéd: két jelölt maradt a kispadra, Horváth Ferenc lehet a befutó – NS-infó

Ahogy arról a Nemzeti Sport már beszámolt, többen is pályáznak az NB I-ben 10. helyen telelő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának kispadjára. Információink szerint már csak Kuttor Attila és Horváth Ferenc van versenyben a vezetőedzői pozícióért.

Gádorosi Betlehem – Pisont István tolmácsolta a családi áldást

Gádoroson a cigányság körében hagyomány, hogy a családtagok karácsonykor házról házra járva köszöntik egymást cigány nyelvű jókívánsággal. Pisont István ünnepi számunkban tolmácsolta a családi áldást. A Budapest Honvédot irányító szakember emellett a koronavírussal vívott küzdelméről, a család erejéről, az edzőként elért csúcsról, a Jóisten üzenetéről és a régi falusi vasárnapokról is beszélt.

NB I: fordítani tudott a Honvéd és elvitte a három pontot Budafokról

Hiába vezetett már a 35. másodpercben a Budafok, a Honvéd egy büntetőből, majd egy gyors kontrából lőtt góllal fordított és elvitte a három pontot a labdarúgó NB I 10. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Hátrányból nyert Budafokon a Honvéd, így az újonc telel kieső pozícióban

Hiába vezetett már a 35. másodpercben a Budafok, a Honvéd egy büntetővel, majd egy gyors kontrából lőtt góllal fordítani tudott a labdarúgó NB I 10. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, és elvitte a három pontot.

Zöld karácsony? 10 pont fölé nőhet a Ferencváros előnye

Az utolsó „őszi” forduló, a 16. következik a labdarúgó NB I-ben, bár elhalasztott mérkőzéseket még pótolnak karácsonyig. A listavezető Ferencváros a Budafokot fogadja, 61. hazai bajnokiján maradhat veretlen és – ha a Fehérvár botlik a döntetleneket halmozó Kisvárda ellen – akár tíz pont fölé is növelheti az előnyét. A forduló „krízisderbivel” zárul: a kieső helyre süllyedt Újpest a közvetlenül előtte álló Budapest Honvéddal csap össze.

Honvéd: nem súlyos Eppel Márton sérülése, de idén már nem játszhat

A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján közölte, Eppel Márton bokaszalag-sérülést szenvedett a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen (0–0).

NB I: a Honvéd kiütötte a DVTK-t az alsóházi csatán

A Honvéd pályaválasztóként 5–1-re legyőzte a DVTK-t a labdarúgó NB I 15. fordulójában.

Ha DVTK, akkor Gazdag-dupla és -gólpassz: kiütötte ellenfelét a Honvéd

A Honvéd pályaválasztóként 5–1-re legyőzte a DVTK-t a labdarúgó NB I 15. fordulójában. A kispestiek október 4. óta először tudtak nyerni az élvonalban. Gazdag Dániel megismételte kora őszi, miskolci produkcióját két gólt szerezve és egy gólpasszt adva a Diósgyőr ellen.

Bognár Györggyel még nem kapott ki otthon a Paks; megállítja-e az FTC-t?

Hétközi forduló következik a labdarúgó NB I-ben, a 15. körben a listavezető Ferencváros Paksra látogat, és összecsap a második helyezett a harmadikkal, azaz a Mol Fehérvár FC a Puskás Akadémiával. A kieső helyen álló Budapest Honvéd és DVTK „hatpontos mérkőzést” vív Budapesten.

NB I: kirobbanó formában az FTC csatára; a gödör fogságában a Honvéd

A labdarúgó NB I 14. fordulójára visszapillantó cikkünkben fókuszában Roko Baturina, a Ferencváros kirobbanó formában lévő csatára, aki sorozatban harmadik bajnokiján szerzett gólt. Továbbá szót ejtünk Kata Mihályról, aki álomszerű körülmények között szerezte meg felnőttpályafutása első gólját, amellyel csapata legyőzte a Diósgyőri VTK-t, illetve a mezőkövesdi gólzáporról és a várakozáson alul teljesítő Honvédról is.

Jön a 60.? A Liverpool és a Crvena zvezda nyomába eredhet az FTC

Megkezdődik a téli hajrá a labdarúgó NB I-ben, hiszen egy hét alatt három fordulót bonyolítanak le, hogy aztán a 16. kör után téli pihenőre vonuljon a csapatok nagy része (de még elmaradt meccseket azt követően is pótolnak). A 14. fordulóban megnézhetjük, jól sepernek-e az „új seprűk”: az ismét vezetőedzőséggel megbízott Pisont István (Bp. Honvéd) a Kisvárda, a felvidéki Geri Gergely (DVTK) az MTK otthonában ül le válságban levő csapat kispadjára.

Honvéd: Szeretnék néhány dolgot tisztázni – Bódog Tamás

A Budapest Honvédnál leváltott Bódog Tamás nem hagyta szó nélkül Urbányi István sportigazgató kritikáit, és meghökkentő esetekről is beszélt lapunknak.

A Diósgyőr Fradi-fóbiáját küzdené le, a Honvédnál Bódog állása is tét

Tudja-e növelni előnyét a Ferencváros Diósgyőrben, belemenekül-e a győzelembe a krízisben levő Honvéd az MTK ellen? Alighanem ezek a labdarúgó NB I 13. fordulójának legnagyobb kérdései. Ha a kispestiek nem tudnak győzni, akkor az ígéret szerint változások következnek a csapatnál.

Honvéd: „Bódog tudja, az MTK ellen csak a győzelem elfogadható”

„Eljött a tettek ideje” – véli Kun Gábor, a labdarúgó NB I-ben az utolsó, 12. helyen álló Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója, aki a klub hivatalos honlapjának azt mondta, Bódog Tamás vezetőedzőnek győzelemre kell vezetnie a csapatot az MTK elleni találkozón.

Budapest Honvéd: még él a bizalom Bódog Tamás iránt

Noha a labdarúgó NB I utolsó helyén áll a Budapest Honvéd, nincs edzőváltás, az MTK Budapest elleni mérkőzésen is Bódog Tamás ülhet a kispadon.

NB I: egy góllal győzött a PAFC a Honvéd otthonában

Eseménytelen első félidőt követően a folytatás akciódúsabb volt a Bp. Honvéd és a Puskás Akadémia meccsén az NB I 12. fordulójában, de a mindent eldöntő találat a lefújás előtt 5 másodperccel született (0–1).