Kosár Euroliga: Hanga Ádám szerint az első félidő döntött a Real ellen

A válogatott kosárlabdázó, Hanga Ádám szerint az első félidő döntött pénteken este, amikor csapata, a Barcelona 79-72-re megverte az Euroligában a Real Madridot. A házigazda Barca a második negyed végén már 21 ponttal vezetett.

Kosár: az Euroliga októberben, a férfi és női EK januárban rajtol

A női kosárlabda Euroliga főtáblás küzdelmei a korábbi terveknek megfelelően októberben kezdődnek, a női és férfi Európa Kupa azonban ősz helyett csak januárban rajtol.

Kosár: május végéig döntenek az Euroliga befejezéséről

Jordi Bertomeu, a férfi kosárlabda Euroliga ügyvezetője online sajtótájékoztatóján elmondta, az érintett klubokkal történt egyeztetést követően arra a döntésre jutottak, hogy legkésőbb július végéig be kell fejezniük a felfüggesztett szezont, mert különben annak káros hatása lenne a következő idényre.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék ismét a tűzzel játszottak, de most sem égtek meg

A ligautolsó Bayern München ellen is volt egy érthetetlen leolvadása a Barcának, a katalánok azonban őrült hajrával eltüntették a 17 pontos hátrányukat az erejükkel elkészülő Greg Monroe-ék ellen.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék alaposan megizzadtak Berlinben

Hanga Ádámmal a soraiban az FC Barcelona 84–80-as győzelmet aratott az Alba Berlin vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 27. fordulójában.

Férfi kosár: motorkerékpáros agresszorok támadtak a bírókra

Az FC Barcelona, Hanga Ádám együttese győzött a Panathinaikosz otthonában a férfi  kosárlabda Euroliga péntek esti mérkőzésén, a találkozó három játékvezetőjének azonban az igazi izgalmak csak ezután következtek.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék értékes győzelmet arattak

Hanga Ádám csapata, az FC Barcelona 92–81-es győzelmet aratott idegenben a Panathinaikosz felett a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 25. fordulójában. A magyar játékos 5 ponttal, 3 assziszttal és 5 lepattanóval vette ki a részét a sikerből.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék a Maccabit is kipipálták

Mirotics és Higgins ismét parádéztak, a Barcelona pedig alaposan feljavult a Maccabi Tel-Aviv elleni második félidőre. Nagy Euroliga-hetet zártak a katalánok, akik így tíz fordulót követően igencsak impresszív mutatóval állnak az élen.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék simán elverték a Fenert

Hanga Ádám újabb nagyszerű játékának is köszönhetően az FC Barcelona az eddigi legkönnyedebb győzelmét aratta a férfi kosárlabda Euroliga mostani kiírásában, hazai környezetben 26 ponttal, 89–63-ra verte meg az óriási gödörben lévő Fenerbahcét.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék hektikus meccsen bukták az el Clásicót

Az elképesztően hektikus rangadón 21 pontos hátrányból felállva még vezetett is a Barcelona Madridban, ám végül megérdemelten nyert a Real.

Férfi kosár Euroliga: Hanga remekelt, győzött a Barcelona

A remeklő Hanga Ádám által irányított Barcelona a szuperkupa és a bajnokság után az Euroligában is szoros meccsen győzte le a Valenciát, így a katalánok immár egyedüli veretlen csapatként állnak a tabella élén.

Férfi kosár Euroliga: Hanga remekelt előkészítésben, a Barca nyert

A Barcelona Hanga Ádámmal a soraiban 103–84-re legyőzte a német Alba Berlint a férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján.

Férfi kosár: „Nyerünk vagy nyerünk” – Hanga szerint ezen a meccsen nincs más opció

Hanga Ádám együttese, a Barcelona pénteken 21 órától az Alba Berlint fogadja a férfi kosárlabda Euroliga 3. fordulójában. A katalánok magyar játékosa amondó, ezen a meccsen csak egy forgatókönyv elképzelhető.

Férfi kosár Euroliga: nyolcadszor tornagyőztes a CSZKA Moszkva

2016 óta először, összességében nyolcadik alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai kupát a CSZKA Moszkva férfi kosárlabdacsapata. Az oroszok az idei Euroliga döntőjében 91–83-re verték meg a török Anadolu Efes csapatát.

Férfi kosár Euroliga: az Anadolu és a CSZKA jutott be a döntőbe

A török Anadolu Efes jutott be elsőként a férfi kosárlabda Euroliga fináléjába, miután a pénteki négyes döntő első mérkőzésén 92–73-ra legyőzte a szintén török Fenerbahcét. Az esti összecsapáson az orosz CSZKA Moszkva az utolsó negyedben fordított a spanyol Real Madrid ellen, így vasárnap az aranyéremért játszhat.

Férfi kosár: Hozzászoktam, hogy a Barca Jolly Jokere vagyok – Hanga

A magyar hátvéd és csapata, az Euroliga negyeddöntőjében kieső Barcelona is nehéz időszakon van túl, ám a szinte folyamatosan más feladatot kapó Hanga Ádám bízik abban, hogy a katalánok ezúttal a bajnoki címet is megszerzik.  

Férfi kosár Euroliga: Hangáék jól kezdtek, mégis kiestek

Kikapott a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen, ezzel búcsúzott a férfi kosárlabda Euroligától a Barcelona, amelyet az isztambuli Anadolu Efes búcsúztatott a negyeddöntőben. Hanga Ádám együttese az első negyedet még öt ponttal megnyerte, ám a másodikat tízzel elveszítette, innentől pedig csak futott az eredmény után; végül az Anadolu 80–71-gyel behúzta a győzelmet és 3–2-es összesítéssel a párharcot is.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék kiharcolták a mindent eldöntő ötödik meccset

Felállt a szerdai pofonból a Barcelona férfi kosárlabdacsapata, amely a török Anadolu Efestől két napja 34 ponttal kikapott otthon, ezúttal azonban javított, és kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést az Euroliga negyeddöntőjében.

Férfi kosár Euroliga: Hanga remekelt, de hátrányban a Barca

A harmadik negyedben kinyílt az olló, így sima vereséget szenvedett a Barcelona Lassa az Anadolu Efesszel szemben a férfi kosárlabda Euroliga rájátszásában, a negyeddöntő harmadik mérkőzésén. Hanga Ádám csapata legjobbja volt.

Férfi kosár Euroliga: Hangáék 15 pontos hátrányból nyertek

A Barcelona férfi kosárlabdacsapata Hanga Ádám jó játékával nagy hátrányból fordított, és győzelemmel zárta az Euroliga alapszakaszát.