
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Hétfői sportműsor: Veszprém–Szeged kézidöntő, 2. felvonás
Hétfő este lejátsszák a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését, ezúttal a Veszprém lesz a házigazda, az els...
A könyv elkészítésekor két cél lebegett a készítők szeme előtt: megismertetni és megértetni a cheerleadinget a sportvilág szereplőivel és az érdeklődő olvasókkal, ezen felül egy magyar nyelvű, gyakorlati tudást nyújtó szakmai anyagot adni a hazai szakemberek kezébe.
Így lehetsz igazi cheerleader – ez a címe az első magyar nyelvű szakmai könyvnek, amely a cheerleadinget mutatja be úgy a laikusok, mint a szakemberek számára. A könyvbemutatón ott járt az NSO Tv stábja is, beszélgettünk is az egyik társszerzővel, Kovácsik Ritával, aki a BEAC cheerleader-szakosztályának a vezetője. Kezdésnek elárulta nekünk: mi a hasonlóság a labdarúgás és a cheerleading között?
A footgolf, a padel és a cheerleading hazai sportági szövetségét is felvette tagszervezetei közé a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ), amely kedden tartotta idei közgyűlését.
Ahogy azt eddig minden évben tettük, most sem megyünk el szó nélkül a Super Bowl cheerleaderei mellett. Íme, a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers szurkolólányai! A főszereplők ugyan nem ők, az azonban biztos, hogy nem kerüli el őket a reflektorfény!
Teljesen megszokott az amerikai sportligákban, hogy a meccsek szüneteiben különböző műsorokkal szórakoztatják a közönséget. Nincs ez másképp az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakersnél sem, ám a kaliforniai csapatnál most különleges sztárparádéval készültek: a cheerleaderek táncába beszállt a New England Patriots nemrég visszavonuló klasszisa, Rob Gronkowski, valamint a teniszező Venus Williams és a színész-humorista James Corden is.
Egyre népszerűbb Magyarországon a cheerleading, ami ma már sokkal több, mint a pomponlányos szurkolás a pálya szélén.
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra, éjjel fél egykor Atlantában kezdődik az 53. Super Bowl. A főszereplők természetesen a Los Angeles Rams és a New England Patriots játékosai, ám vessünk egy pillantást idén is a döntőben érdekelt két csapat cheerleadereire, ami már csak azért is érdekes, mert most először lesznek férfi cheerleaderek egy Super Bowlon.
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetében először a Los Angeles Rams cheerleaderei között kap szerepet férfi táncos, méghozzá egyből kettő is.
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere február elején „csendes stadionnak” nevezte az Old Traffordot. A BBC beszámolója szerint a „vörös ördögök” szurkolói és vezetői többek között emiatt is javítanának a hangulaton, ötletekben pedig nincs hiány.
Elképesztő médiafelhajtást generált a pjongcsangi téli olimpián, hogy a 229 fős hivatalos észak-koreai szurkolótábor – azaz a Szépségek Serege – kilátogatott a tengerpartra. A sétát a nyomasztó médiaérdeklődés miatt kellett „rövidre zárni.” A turisták már szerencsésebbek voltak, ők ugyanis kaptak egy rövid előadást az Odzsukhon háznál (Dél-Korea egyik legrégibb hagyományos épületénél) az északi cheerleaderektől. Az észak-koreai, szigorúan válogatott és szigorúan felügyelt szurkolókról itt olvashatnak bővebben!
Az észak-koreai sportolók pjongcsangi szereplését nem kíséri akkora visszhang, mint a velük érkező szurkolókét, a mosolygó és éneklő cheerleaderek látványa egyszerre látványos és hátborzongató.
Nancy Kerrigan csatlakozott a New England Patriots szurkolólányaihoz, és korizni tanította őket egy kicsit.
Magyar idő szerint hétfő éjjel fél egykor rendezik meg az NFL nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt. Az eseményen természetesen ott lesznek a New England Patriots és a Philadelphia Eagles szurkolólányai is. Íme, néhány érdekesség a cheerleaderekről!
Hivatalos nyomozás indult Denverben, az Egyesült Államokban, miután kiszivárgott egy videó az iskolai szurkolólányok edzéséről. A videó egyesek számára felkavaró lehet.
Élete legkellemetlenebb és legfájdalmasabb másodperceit élte át az amerikai UCLA egyetem kosárcsapatának cheerleadere az Oregon elleni meccsen, ráadásul a kamerák előtt. Nem elég ugyanis, hogy szegény leesett a piramisból, amikor megjött a segítség, egy szatyor okozott neki újabb fájdalmakat…
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjjel eljön a 2016-os NFL-szezon nagy napja, az 51. Super Bowl, amelyben az Atlanta Falcons és a New England Patriots ugrik egymásnak. Miközben a két csapat a Vince Lombardi-trófeáért harcol, a pálya szélén is lesz egy csata, méghozzá a cheerleadereké.
Két sportág, a cheerleading és a thai boksz is ideiglenes olimpiai sportági elismerést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. A döntés sokat lendíthet a sportágak itthoni fejlődésén is.
Csak annyit mondunk, Mexikóban járunk egy baseballmeccsen, s a hölgy egy átlagos cheerleader. Beszéljen helyettünk inkább a videó!
Naponta újabb videók kerülnek fel a közösségi oldalakra a világon egyre népszerűbbé váló „Mannequin Challenge” nevű új őrület keretén belül, amelynek lényege, hogy egy adott jelenetet úgy kell felvenni, hogy közben senki sem mozdulhat meg. Az eddigi legszexibb videót a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatának szurkolólányai készítették.