F1: Egyszerűen nem találom a szavakat – Leclerc

Lewis Hamilton az időmérőn is hozta a pénteken mutatott remek formáját, és karrierje 75. pole pozíciója mellett rekordot is döntött. Bár a Mercedes ezen a hétvégén vetette be a továbbfejlesztett erőforrását, a brit mégsem véli úgy, hogy elsősorban ennek köszönhető a remek tempó. Christian Horner eközben nem lát esélyt arra, hogy az idei második első sorát begyűjtő gárdát utol lehetne érni vasárnap, viszont mindenképpen a más gumistratégiát választó Sebastian Vettel előtt végezne mindkét autójával. Daniel Ricciardo ennek ellenére csak az eső megérkezésében látja az esélyt, míg az élete időmérőjét futó Charles Leclerc pontokkal távozna Le Castellet-ből.

F1: Ricciardo azt hitte, kiesik; Hamilton sajnálja a nézőket

Daniel Ricciardo kissé nehézkes győzelmét hozta a 2018-as Monacói Nagydíj. A Red Bull ausztrálja Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt ért célba, a német és az angol közül utóbbi élete legkevésbé izgalmas versenyének tartja a mait. Ricciardo csapattársa, az utolsó helyről rajtoló és 9. pozícióban célba érő Max Verstappen úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett, míg a Brendon Hartleyval ütköző Charles Leclerc elárulta, mi okozta a balesetét.

F1: Vettel a Ferrariba ültetné, Hamilton méltatja Leclerc-t

Charles Leclerc egymás után két versenyen végzett a pontszerzők között, mielőtt megérkezett volna Formula–1-es karrierje első hazai nagydíjára. A monacóit már Michael Schumacherhez és Ayrton Sennához hasonlítják, így nem meglepő módon rengeteg szempár szegeződik rá Monacóban. A Sauber újoncát körülvevő felhajtást a mostani mezőny két négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sem hagyhatta szó nélkül.

F1: Sennához hasonlítják, de Alonso útját követné Leclerc

Charles Leclerc, a Formula–2 tavalyi bajnoka nagy reménységként érkezett meg a Formula–1-be. Gyorsan felvette a ritmust, hiszen az elmúlt két nagydíjon egyaránt bejutott az időmérő második szakaszába, majd a versenyről világbajnoki pontokkal távozott. A 20 esztendős monacói pilótát teljesítménye miatt hamar elkezdték a nagyokhoz, így például Michael Schumacherhez vagy Ayrton Sennához hasonlítani, azonban a sauberes nem kíván az összehasonlításokkal foglalkozni, igyekszik két lábbal a földön maradni.

F1: taktikázó majmok és szellemirtó a Ferrarinál

Mint arról beszámoltunk, Lewis Hamilton nyerte a Formula–1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap. A négyszeres világbajnok mögött Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett, míg a negyedik helyen Sebastian Vettel ért célba. Vessünk egy pillantást a hétvége leghumorosabb képeire, videóira, GIF-jeire, mémjeire! Íme, az F1-legek!

F1: Vettel nekikezdett az átigazolási lobbinak a Ferrarinál

Az egyre hangosodó átigazolási pletykákat hallva Sebastian Vettel felszólalt Kimi Räikkönen mellett. Hiába mondják, hogy Danirel Ricciardo vagy Charles Leclerc lehet a Ferrari új pilótája, ha a négyszeres világbajnok németen múlik, marad a finn.

F1: bombázó énekesnő az autóban; ezentúl csak Azeri Nagydíj lesz?

Nem mondhatni, hogy unalmas, eseménytelen futamot tudott le az F1 mezőnye a vasárnapi Azeri Nagydíjon. A fordulatokban, meglepetésekben gazdag versenyt Lewis Hamilton nyerte meg, de nagy hiba lenne részünkről, ha ennyivel le is zárnánk a visszatekintést. Nézzük a legviccesebb, legérdekesebb jeleneteket, reakciókat – jöjjenek az F1-legek!  

F1: Hamilton így még sosem győzött, Pérez Baki dobogókirálya

Kaotikus véget ért a vasárnapi Azeri Nagydíj, amelyen Lewis Hamilton ölébe hullott a futamgyőzelem. Sergio Pérez csaknem két év után állt ismét dobogóra, Charles Leclerc megszerezte első pontjait, a két Red Bull kipöckölte egymást. Valtteri Bottas drámai módon, Romain Grosjean meg egészen banálisan esett ki. Nyertesek és vesztesek az Azeri GP után.

F1: vége a Mercedes-uralomnak, vagy az egész csak trükk?

A Formula–1-es idény első három versenyéből egyet sem nyert meg a Mercedes, mindhárom izgalmas, feszült futam volt, vasárnap Kínában 12 körrel a vége előtt előzés is történt az első helyért folyó csatában. Újra érdemes leülni a tv elé az F1-es futamok miatt, hiszen három csapat hat pilótája közül bárki odaérhet az első helyre. Miért szenved a Mercedes? Van-e alapjuk a trükközésről szóló összeesküvés-elméleteknek?

F1: Hamilton csalódás, újra nyer Räikkönen? Ezt várjuk az idénytől

A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik az idei F1-es szezon. Ennek kapcsán némileg szokatlan játékra vállalkoztunk: a F1-es rovatunk tagjai a rajt kapcsán saját véleményüket, az idényhez kapcsolódó várakozásaikat osztják meg olvasóinkkal. A formátum viszonylag egyszerű: hét kérdést tettünk fel magunknak, ezekre saját ízlésünknek megfelelően igyekeztünk felelni. Egyben kérjük olvasóinkat, ha kedvük van, kommentekben önök is osszák meg velünk a feltett kérdésekre a válaszaikat.

F1: így hangol az idényre a mezőny Melbourne-ben – képek

Nyakunkon a szezonkezdet, így természetesen már a teljes mezőny Melbourne-ben tartózkodik. A versenyzők az utolsó napokat is kihasználják, hogy megfelelően felkészüljenek az első igazi megmérettetésre, de eleget téve kötelességeiknek, sajtóeseményeken, megbeszéléseken is részt vesznek. Nagy örömünkre erről meg is osztanak néhány képet és videót.

F1: Hamilton volt a leggyorsabb az eseménydús utolsó tesztnapon

Senki sem volt gyorsabb Lewis Hamiltonnál az első barcelonai kollektív teszt utolsó napján. A négyszeres világbajnok először szabálytalanul, majd szabályosan is átvette a vezetést a ma 110 kört teljesítő Stoffel Vandoorne-tól. Az e heti utolsó gyakorláson mellesleg a teljes mezőny kihasználta a rendelkezésre álló időt.

F1: fehérbe és vörösbe öltözött az első Alfa Romeo Sauber

A mai napon két istálló is lerántja a leplet 2018-as autójáról – ezt elsőként a Sauber tette meg. Az Alfa Romeo Sauber néven induló alakulat hivatalos honlapján mutatta meg Marcus Ericsson és Charles Leclerc fehér, vörös versenygépét.

F1: ők versenyeznek a Saubernél jövőre – hivatalos

A jövőre Alfa Romeo Sauber néven induló svájci istálló is felfedte a 2018-as pilótafelállását. A vártaknak megfelelően Charles Leclerc és Marcus Ericsson kap lehetőséget jövőre, valamint azt is megmutatta az istálló, milyen festésű autóban mérettethetik meg magukat versenyzőik.

F1: a Sauber partnereként tér vissza az olasz gyártó – hivatalos

Hivatalos honlapján jelentette be a Sauber, hogy a következő szezontól a partnerükként tér vissza az Alfa Romeo a Formula–1-be. Az olasz gyártó több mint 30 évvel ezelőtt képviseltette magát legutóbb a sorozatban.

F1: klasszikus márka érkezhet – bejelentés a hét végén?

Nemcsak a 2018-as pilótafelállását jelentheti be a Formula–1-es Sauber-istálló a hét végén Abu-Dzabiban, hanem azt is, hogy Alfa Romeónak hívják majd az erőforrásait – értesült az Autosport magazin.

F1: a Sauber hamarosan megnevezheti jövő évi pilótáit

A Formula–1-es Sauber istálló csapatigazgatója, Frédéric Vasseur elárulta, valószínűleg két Ferrari-protezsált közül kerül ki legalább az egyik versenyzőjük jövőre. A svájci istálló két ülésére csak három valódi esélyessel kalkulál a nemzetközi sajtó, ám a helyzetet bonyolítja a Ferrarival kötött megállapodás, továbbá Marcus Ericsson támogatói köre. S akkor még ott van az eddig a Mercedes hátszelét bíró Pascal Wehrlein is…

F2: három futammal a vége előtt eldőlt a bajnoki cím sorsa

Az egész szezon során magabiztosan teljesített Charles Leclerc, a Prema versenyzője így három futammal a szezon vége előtt megérdemelten hódította el a Formula–2 bajnoki címét.

F1: Leclerc lehetőséget kap a Saubertől, Auer még bizakodik

Kezdenek elfogyni a versenyzői ülések a Formula–1 2018-as szezonjára. A Sauber viszont még egyik pilótáját sem nevezte meg, ám könnyen lehet, hogy az F2-es bajnokság éllovasa, Charles Leclerc lesz az egyik befutó. A monacói ugyanis négy szabadedzésen lehetőséget kap a szezon hátralévő részében, míg a DTM-ben szintén a bajnoki címre hajtó Lucas Auer nehezebb helyzete ellenére sem adja fel az F1-be kerülést.

F1: a ferraris Leclerc volt a leggyorsabb a Hungaroringen

A hétvégi Magyar Nagydíj után kedden folytatódott az akció a Hungaroringen, ahol a mezőny tíz csapata tesztelt. Az időtabella élén a Ferrari tehetséggondozó programjának monacói pilótája, Charles Leclerc végzett.