CR7 találkozása a valósággal Arábiában

Nem láthatok bele Cristiano Ronaldo fejébe, de erősen úgy tűnik, hogy a 2022-es év utolsó hónapjai, hetei igazán kiábrándítóak lehettek számára az arab világban – mondhatni, a maga által elképzelt valóság helyett szembe jött az igazi.

Jól járt a futball a katari vb-vel?

December 19-e az év legszomorúbb napja. Számomra legalábbis mindig a futball-vb döntőjét követő nap a mélypont, amikor úgy érzem, semmi értelme felkelni, hiszen ma már nincs vb-meccs, és egy jó darabig nem is lesz…

Igazi arab vb Katarban

Elkezdődött a katari futball-világbajnokság, és gyorsan le is pörgött az első csoportkör, pályára lépett minden csapat. Mi teljesült eddig a várakozásokból?

Lehet ez a vb igazán katartikus?

Talán soha nem volt még olyan futball-világbajnokság, amelyet ilyen negatív hangulat vett volna körül. Mindezek után származhat a világnak bármi jó ebből a vb-ből?

NB I-es légiósok: akik beváltak és akik nem sokat mutattak

Az előző két hónapban blogbejegyzéseimben összeállítottam egy-egy csapatot az NB I jelenlegi idényének legígéretesebb magyar tehetségeiből és az év hazai felfedezettjeiből is. Most pedig azt néztem végig, hogyan festene a legjobb, légiósokból álló együttes, de azt is megvizsgáltam, hogy az eddigi teljesítményük alapján kik tűnnek a leginkább fölösleges igazolásnak a külföldi labdarúgók közül, akik legkevésbé váltották be azokat a reményeket, amit egy légióstól várnánk. A játékosügynök szemével – Paunoch Péter blogja.

A Girótól az energiaválságig – nyilatkozatok

Kiemelkedő sportesemények Magyarországon, bravúr a Nemzetek Ligájában és energiaválság: sokféle a téma az új nyilatkozatokban, köztük egy-két régebbi, még nem közölt anyag is.

Omántól Jamaicáig: ilyen a 48 csapatos futball-vb

Kevesebb mint négy hét van vissza a katari labdarúgó-vb rajtjáig. Fogok még írni róla, de felvezetésként először tekintsünk messzebbre: ez lesz az utolsó torna, ahol 32 csapat lép pályára, mert 2026-tól már 48-an indulhatnak.

A KTE a példa: légiósok és válogatottak nélkül is lehet építkezni!

Legújabb blogbejegyzésemben a Kecskemét sikeres NB I-es szereplésén felbuzdulva azt a témát járom körbe, hogy a példa szerint alacsonyabb osztályokban bizonyító labdarúgókból is lehet ütőképes, élvonalbeli csapatot építeni, olyan játékosokból is, akik korábban még csak utánpótlás-válogatottak sem voltak. A játékosügynök szemével – Paunoch Péter blogja.

Keringenek az edzők

„Ugyanazok az edzők járnak körbe-körbe a csapatoknál, a bukott edzők tűnnek fel újra és újra egy másik klubban, mi értelme van így ennek?”

Egyszer már lemondtak róluk, de most bizonyítanak az NB I-ben!

Korábbi blogbejegyzéseimben rendszeresen foglalkoztam a játékosmegfigyeléssel, mint a modern labdarúgás egyik kulcsterülete. Most  olyan fogalmakkal szeretnék kicsit behatóbban foglalkozni gyaorlati példákon keresztülk, mint a tehetséggondozás, a játékosok menedzselése, karrierépítés. A játékosügynök szemével – Paunoch Péter blogja.

Nőnek a különbségek a nemzetközi kupákban

Megvan a 3×32 csapat, amelyek a három európai futballkupa főtábláján szerepelnek, lehet csemegézni a csoportsorsolásokat, és érdemes átnézni, hogyan alakítja az új rendszer az európai labdarúgás erőviszonyait.

A női futball ereje

Minket, magyarokat a labdarúgással kapcsolatban most elsősorban a kupacsapataink nemzetközi szereplése és a hétvégi NB I-es nyitány köt le, teljes joggal, de így sem lehet nem észrevenni azt a rendkívüli hangulatot, amely a hajrájába érő női Európa-bajnokságot körülveszi.

Abramovics szelleme az amerikai Chelsea-ben marad

Roman Abramovics távozásával kétségkívül véget ér egy korszak: nemcsak a Chelsea-nél, triviális módon, hanem egy kicsit az egész európai futballban is.

Ukrajna és téli olimpia – nyilatkozatok

Több mint fél év nyilatkozatai, középpontban a pekingi téli olimpiával és az orosz–ukrán háborúval.

Az UEFA elindítja a szuperligát

Nem lehet másként értelmezni a Bajnokok Ligája 2024-től érvényes átalakítását, mint az UEFA-nak azon erőfeszítését, hogy a topligák topklubjainak érdeke szerint faragja tovább a sorozatot, a saját berkein belül elégítve ki az Európai Szuperligáról álmodó csapatok vágyait.

Eljött a Manchester City ideje

Az újabb Bajnokok Ligája-döntő küszöbén áll a Manchester City, és bár már évek óta ők számítanak a fogadóirodáknál a sorozat mindenkori első számú esélyesének, mégis mondhatjuk, hogy a klub ezen a tavaszon jelentkezett csak be igazán a BL-trófeára.

Megroppanthatja a háború az orosz sportot

Felemás érzésekkel tudok csak arról írni, hogy hogyan hat az orosz–ukrán háború a sportéletre, hiszen egy ilyen helyzetben a sport csak másodlagos lehet az emberéletekhez és a lerombolt otthonokhoz, városokhoz képest. De mégis fontos ez a téma, és nem csak egy sportportál oldalain: a nemzetközi sportvilág reagált ugyanis talán a leggyorsabban és a legegységesebben a harcokra, gyakorlatilag egy-két nap leforgása alatt kiközösítve magából Oroszországot.

Lezárult a kínai PR-kampány

Természetesen tudom, hogy Pekingben most egy téli olimpia ért véget, de minden okunk megvan, hogy ezt az olimpiát egy újabb kínai PR-kampánynak tekintsük.

A belga futballcsoda és a fél világot átszövő piaci háló

Múlt héten a Nemzeti Sport is foglalkozott a belga Royale Union történetével, amely 1904 és 1935 között 11-szer nyert bajnokságot, de az 1973-as kiesése után egészen a jelenlegi idényig nem szerepelt a legmagasabb osztályban. Múlt nyáron azonban visszajutott, most pedig 10 pontos előnnyel, óriási meglepetésre vezeti is a pontvadászatot. Ügynöki szemmel, az ilyen futballcsodák láttán – amilyen korábban a Leicester bajnoki címe is volt Angliában, de a jelenlegi, illetve az elmúlt idényből is találunk hasonlókat Európában – mindig a háttér foglalkoztat. Az a folyamat, melynek köszönhetően egy klub ki tud emelkedni a „szürkeségből” és hirtelen meghatározó csapattá tud válni egy adott bajnokságban. Paunoch Péter blogja – a játékosügynök szemével.

Már megint a külföldiek jönnek

A héten kezdődik a labdarúgó NB I „tavaszi” idénye, a klubok javában szerződtetik az új játékosokat a téli átigazolási időszakban – jellemzően inkább külföldieket, szokás szerint.


Kézilabda Eb: Tudta-e?