NB I: Nem túlzott a végeredmény – ifj. Bognár György

A labdarúgó NB I 28. fordulójában két meccset rendeztek vasárnap. Lássuk, hogyan értékeltek az edzők a DVTK–Paks (1–4) és a ZTE–Budapest Honvéd (0–1) mérkőzés után.

NB I: bajnokavatás szombaton? Már csak a Puskás Akadémia akadályozhatja meg

Bár még hat forduló hátravan a labdarúgó NB I-ből, már szombaton biztossá teheti bajnoki címét a Ferencváros, ha az Üllői úton legyőzi első számú üldözőjét, a Puskás Akadémiát. A péntek estétől vasárnapig tartó 28. forduló másik nagy érdeklődéssel várt találkozója az Újpest fehérvári vendégjátéka. A Vidi 50. győzelmét arathatja a lilák ellen, Szabics Imrének viszont ez lehet az első a vezetőedzői pályafutása során. 

NB I: már nem Boér Gábor a ZTE vezetőedzője – hivatalos

Közös megegyezéssel távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC vezetőedzői pozíciójából Boér Gábor – jelentette be a klub hivatalos honlapja. A tréner helyét Waltner Róbert vette át.

Magyar Kupa: kiütötte a ZTE-t, négy között a Kisvárda

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Kisvárda hazai pályán 6–1-re legyőzte a mérkőzésre az NB III-as csapatával kiálló ZTE-t, így bejutott a legjobb négy közé.

A ZTE-t kiütve jutott a legjobb négy közé a Kisvárda az MK-ban

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Kisvárda hazai pályán 6–1-re legyőzte a mérkőzésre az NB III-as csapatával kiálló ZTE-t, így bejutott a legjobb négy közé.

MK: két órával korábban kezdődik a Kisvárda–ZTE meccs

A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint megváltozott a Kisvárda Master Good–ZTE FC Magyar Kupa-negyeddöntő kezdési időpontja: a mérkőzés március 10-én, szerdán 17 óra helyett 15 órakor kezdődik majd.

NB I: nem tudott nyerni Zalaegerszegen a Ferencváros

Döntetlenre végzett a kiesés ellen harcoló, erősen tartalékos Zalaegerszeg a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 25. fordulójában.

Nem kapott ki a tartalékos ZTE a Ferencvárostól

Hazai pályán döntetlenre végzett a kiesés ellen harcoló, erősen tartalékos Zalaegerszeg a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 25. fordulójában.

MK: „Horváth Ferenc fantasztikusan motivál” – nyugati kupacsaták

Nyugati kupameccsek – első osztályú ellenfelekkel.  A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB II-es Haladás a Kisvárdát látja vendégül, míg Zalaegerszegen két NB I-es csapat találkozik: a ZTE a Honvédot fogadja.

A BMTE, Honvéd, DVTK hármasból kerül ki a két kieső?

A labdarúgó NB I-ből 11 forduló van hátra, amely során a bennmaradásért várhatóan öt csapat folytat majd ádáz harcot egymással. A sorsolás és a jelenlegi állás alapján a ZTE és az Újpest helyzete tűnik kicsivel könnyebbnek, a 10. Budafok pedig abban bízhat, hogy a mögötte álló Honvéd, DVTK páros tagjaival egyaránt hazai pályán játszik.

NB I: Kantabadouno és Chukwuma is aláírt – így zárt be a magyar piac

A labdarúgó NB I-ben a téli átigazolási időszak hivatalosan január 15-től február 14-ig tartott, most már csak szabadon igazolható játékosok szerződtethetők. A vasárnapi piaczárás után tekintse át rövid összefoglalónkban az utolsó napok történéseit és az összes téli átigazolást csapatonként!

ZTE: korosztályos válogatott nigériai védő érkezett

A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy fél évre szóló kölcsönszerződést kötött Orji Nelson Chukwumával. A 18 éves korosztályos válogatott nigériai hátvéd mellett egy 17 esztendős magyar tehetség, Németh Dániel is a zalaegerszegieknél folytatja a pályafutását.

Horváth Zoltán 94. perces góljával győzött a ZTE ellen a Kisvárda

A labdarúgó NB I 21. fordulójában a Kisvárda Horváth Zoltán 94. percben szerzett góljával 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget, ezzel megtörve hárommeccses nyeretlen sorozatát. A ZTE így immár hatodik bajnoki óta nem tudott győzni.

NB I: „albérletben” rendezik meg a Kisvárda–ZTE meccset

Az extrém időjárási körülmények miatt a Várkerti Stadion játéktere nem alkalmas a mérkőzés megrendezésére, ezért a Kisvárda szombaton Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a ZTE-t a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

MK: nem könnyen, de továbbjutott a Zalaegerszeg is

Utolsó NB I-es csapatként a ZTE is bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában, mivel 2–1-re nyert a harmadosztályú Tiszafüred vendégeként csütörtök délután.

Videó: elképesztő gólpassz, a ZTE védője szolgálta ki Hahnt

Ritkán látható jelenetekből nem volt hiány a Zalaegerszeg–Paks mérkőzésen a labdarúgó NB I 18. fordulójában. Gólokból, helyzetekből is akadt bőven, és kihagyott 11-est is láthattunk, ám a legfurcsább pillanat a 37. percben jött el: 1–1-es állásnál Bobál Dávid saját tizenhatosán belül adott tökéletes gólpasszt az ellenfél támadójának, Hahn Jánosnak.

NB I: Értetlenül állok a mai meccs előtt – Pisont

A Budapest Honvéd fordulatos meccsen 2–2-re végzett a vendég Zalaegerszeggel a labdarúgó NB I 17. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

NB I: négygólos meccsen ikszelt a Honvéd a ZTE-vel

A Budapest Honvéd fordulatos meccsen 2–2-re végzett a vendég Zalaegerszeggel a labdarúgó NB I 17. fordulójának záró mérkőzésén.

Videó: Hidi hatalmas gólt ragasztott a ZTE kapujába

Hidi Patrik óriási góljával szerzett vezetést a Budapest Honvéd a Zalaegerszeg elleni mérkőzés 27. percében a labdarúgó NB I 17. fordulójában. A kispestiek középpályása a zalai Szépe Jánosról lepattanó labdát óriási erővel vágta a bal felső sarokba.

Fordulatos meccsen döntetlent játszott a Honvéd a Zetével

A Budapest Honvéd fordulatos meccsen 2–2-re végzett a vendég Zalaegerszeggel a labdarúgó NB I 17. fordulójának záró mérkőzésén. Hidi Patrik a forduló gólját lőtte, a második félidőben a Zete nyolc perc alatt megfordította az állást, végül Gazdag tizenegyesével döntetlenre mentette a meccset a kispesti csapat.