F1: Hamiltonhoz vezetnek az óralopások; a piros haj ismét szerencsét hozott

Max Verstappen nyerte meg a Formula–1 történelmének első Miami Nagydíját. Sztárparádéból, furcsa fejviseletből és még nem megfelelően viselt alsónadrágból is akadt az idény ötödik versenyhétvégéjén, amelynek elején Lewis Hamilton rengeget ékszert aggatott magára, hogy tiltakozzon egy szabály ellen, ezzel viszont gyanússá vált az utóbbi időben ellopott karórák ügyében. Jöjjenek az F1-legek a Miami GP-ről!

F1: Albont kizárták, Leclerc-t is vizsgálták a melbourne-i időmérő után

Bőven akadt dolguk a sportfelügyelőknek a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjét követően. Összesen négy pilóta esetében merült fel a szabálytalanság, közülük Alexander Albont ki is zárták a melbournei-i időmérőről, ám Charles Leclerc pole pozíciója is veszélybe került egy időre.

F1: új korszakhoz új festés dukál – íme, a Williams 2022-es autója

A tavalyitól igencsak eltérő, sötétkék festéssel kezdi meg a Williams a Formula–1 új éráját. A patinás istálló a mezőnyből hatodikként mutatta meg, milyen festéssel vág neki a 2022-es idénynek.

F1: a Williams új festése meglepte a versenyzőket – videó

A Formula–1-es Williams a közösségi oldalain osztott meg egy videót, melyben versenyzői, Nicholas Latifi és Alexander Albon először veheti szemügyre az idei versenygép, az FW44-es festését – az új dizájn őket is meglepte.

Gyász: 79 évesen elhunyt a legendás Sir Frank Williams

Szomorú hírt jelentett be vasárnap kora délután a Williams F1-es csapata: 79 évesen elhunyt az alakulatot megalapító Sir Frank Williams, aki korábban maga is autóversenyző volt, és hivatalosan több mint 50 évig szerepelt csapatfőnökként a királykategóriában.

F1: „A Williams jobb, mint gondolják” – Verstappen Russell remekléséről

A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen nem vonja kétségbe George Russell tehetségét, ugyanakkor úgy érzi, a brit fantasztikus eredményeihez kellett a Williams autója is, amely nem kap elég elismerést.

A Formula–1 szürkeállománya – megnéztük, kik irányítják valójában a szakágat

Az elmúlt években szinte mindegyik Formula–1-es istálló vezetőségében jelentős változások történtek – legutóbb a Williamsnél, amely nyáron cserélt csapatfőnököt. De ahány ház, annyi szokás: lássuk, melyik istállót milyen szerkezetben irányítják!

F1: záradékok védik a Mercedest Albon williamses szerződésében

A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy Alexander Albon csak bizonyos feltételekkel csatlakozhatott a partnerükhöz, a Williamshez annak érdekében, hogy megőrizhesse a titkait a Red Bull előtt.

F1: a Williams bejelentette, kit ültet 2022-ben Russell helyére

A Formula–1-es Williams Racing közösségi felületein árulta el, hogy a 2022-es idényben Nicholas Latifi mellett Alexander Albon vezeti az istálló autóját. A thai versenyző a Mercedes F1-es csapatához kerülő George Russell helyét veszi át. A beszámolóból egyúttal az is kiderül, Latifi szerződését is meghosszabbították a brit csapatnál.

F1: focimeccs, uzsonna és a valaha volt legrövidebb „futam” a Belga GP helyett

Max Verstappen győzelmével ért véget a Belga Nagydíj, amely minden idők legrövidebb Formula–1-es versenye lett vasárnap. Az időjárási viszonyok miatt igazán el sem tudott rajtolni a futam, amelynek a végén azért kiosztották a megszerezhető pontok felét az első tíz helyezett között. Bár előzéseket és egyéb csatákat nem láthattunk, néhány emlékezetes pillanata így is akadt a vasárnap délutáni programnak.

F1: Vicc, hogy pontot kaptunk a mai versenyért – Vettel

Max Verstappen győzelmével zárult a valójában el sem kezdődő Formula–1-es Belga Nagydíj, ami kétes érzéseket váltott ki a szereplőkből. A holland leszögezte, nem így szeretett volna nyerni, míg a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, egyáltalán nem büszkék a mostani sikerre. A harmadik Lewis Hamilton, valamint az ötödik Sebastian Vettel azonban kicsit továbbment, és kritikával illette a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA). Előbbi szerint csakis a pénz beszélt, míg utóbbi arra mutatott rá, nem érdemeltek pontot a mai teljesítményért. Az első dobogóját szerző George Russell ugyanakkor nem szégyelli megünnepelni a sikert.

F1: Jánvári Zsolték megkönnyezték a Williams dupla pontszerzését

A múlt hétvégi Magyar Nagydíjon 2017 óta először végzett mindkét autójával a legjobb tíz között a Williams. A csapat magyar rendszertechnikusa, Jánvári Zsolt úgy érzi, a McLaren útját követhetik.

F1: a bowlingozó Bottas után senki sem mert felállni a rajtrácsra

Formula–1-es pályafutása első győzelmét aratta Esteban Ocon a 36. Magyar Nagydíjon. Az Alpine a tökéletes csapatmunkát bemutatva győzte le a riválisokat a kaotikus futam végén a Hungaroringen. Valtteri Bottas a verseny első körében furcsa módon „segítette" Lewis Hamiltont, aki mögé a többiek inkább fel sem álltak a rajtrácsra a második startnál. A Williams több pontot szerzett ezen a futamon, mint az előző három idényben összesen, miközben a Red Bull igen nehéz időszakon megy keresztül. Íme, az F1-legek a Magyar Nagydíjról!

Videó: Russell megkönnyezte első pontjait a Williamsnél

Habár a jelenlegi már a harmadik idénye George Russellnek a Formula–1-ben szereplő Williamsnél, a tehetséges brit pilóta a vasárnapi Magyar Nagydíjon szerzett először pontokat jelenlegi csapata számára, mivel a kilencedik helyen fejezte be a versenyt. A futam után szinte szóhoz sem jutott a meghatódottságtól az M4 Sport kamerája előtt.

F1: Russell elárulta, lehet-e a Red Bull versenyzője 2022-ben

Semmi esélyt sem lát George Russell arra, hogy a következő idénytől a Red Bull csapatát erősítse. A Williams versenyzője kijelentette: lojális a Mercedeshez, és megérti, amiért időbe telik meghozni a döntést a jövőjével kapcsolatban.

F1: mégsem rajtolhat a top tízből Russell a Brit Nagydíjon

A sportfelügyelők három rajthelyes büntetéssel sújtották George Russellt, amiért szabálytalan volt Carlos Sainz Jr.-ral szemben a silverstone-i sprintkvalifikáció első körében. Russell így csak a 12. pozícióból vághat neki a Brit Nagydíjnak.

F1: A mi autónk a jobb, de a Williamsnél ott van Russell – Alfa Romeo

A Formula–1-es Alfa Romeo vezető versenymérnöke, Xevi Pujolar úgy érzi, hogy most már képesek harcba szállni a középcsapatokkal, ugyanakkor kiemelte, George Russell teljesítményével nem tudnak mit kezdeni.

F1: Russell hülye lenne, ha nem élne a mercedeses lehetőséggel – Williams

A Formula–1-es Williams csapatfőnöke, Jost Capito elárulta, a grove-iak már készülnek George Russell esetleges távozására.

F1: Russell és Bottas már az idény vége előtt helyet cserél – sajtóhír

Olasz és német sajtóértesülések szerint a Formula–1-es Mercedes eldöntötte, hogy megválik Valtteri Bottastól, s helyére a williamses George Russellt ülteti. Egyes források szerint az sem kizárt, hogy a két pilóta még az idény vége előtt helyet cserél.

F1: Roberts helyett Capito a Williams csapatfőnöke

Simon Roberts elhagyta a Forma-1-es Williams istállót, melynek csapatfőnöki teendőit Jost Capito vette át – írja az MTI.


Kézilabda Eb: Tudta-e?