
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Csütörtöki sportműsor: a Veszprém a férfi kézi BL-ben
A labdarúgó NB II-ben Budapest Honvéd–Budafoki MTE mérkőzést rendeznek. Az olasz Serie A-ban pályára lép az AS Roma, a s...
A svájci élvonalbeli Young Boys a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvette Varga Kevint, a Kasimpasa magyar válogatott labdarúgóját.
A héten igazolt Bognár István debütált a ciprusi Arisz Limassol labdarúgócsapatában, ellenben a török Kasimpasa nem is nevezte a 24. fordulóra magyar válogatott szélsőjét, Varga Kevint, aki a Nemzeti Sport értesülései szerint távozhat a klubtól.
Varga Kevint a 92. percben állították be a Galatasaray ellen, a török első osztályú labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 22. fordulójában, s egy perccel később gólt szerzett, így csapata, a Kasimpasa 3–1-es diadalt aratott.
A külföldön, élvonalban vagy másodosztályban szereplő magyar légiósok közül vasárnap a ciprusi Anorthosziszban debütáló Novothny Soma és a török Kasimpasában játszó Varga Kevin is győztes csapat tagja volt, csakúgy, mint a belga Genk első csapatában tétmeccsen először szereplő Németh András, aki rögtön gólt is szerzett.
Isztambul belvárosát elkerüli, Törökországban inkább a csendes, külvárosi életet választotta. Varga Kevin, a Kasimpasa légiósa közel lakik a tengerhez, a vízben mégsem csobbant még, olimpiai aranyérem helyett pedig mindig is a foci érdekelte. A Nemzeti Sport Sportkrém melléklete.
A Kasimpasa hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Altayt a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
A Kasimpasa hazai pályán 5–0-ra nyert a negyedosztályú Alanya Kestelspor ellen a Török Kupa negyedik fordulójában. Varga Kevin végigjátszotta a meccset és egy gólt szerzett.
Hamarosan visszatérhet a pályára az Anglia ellen részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Varga Kevin, aki abban bízik, a válogatott szombaton újabb nehéz feladatot old meg.
Amint lehet, visszatérne sérüléséből Varga Kevin, a magyar labdarúgó-válogatott és a török Kasimpasa játékosa.
Nem a hétfő volt légiósaink nagy napja: három magyar lépett pályára, s mindhármuk csapata vereséget szenvedett.
A töröl élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Fenerbahce otthon 2–1-re legyőzte a Giresunsport. A hazaiaknál Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.
Varga Kevin részleges bokaszalag-szakadást szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Anglia elleni mérkőzésen – számolt be az MLSZ hivatalos Twitter-csatornáján.
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban Lovrencsics Gergő végigjátszotta a Slaven Belupo ellen 2–0-ra megnyert találkozót. Az első gólt Lovrencsics készítette elő, Emir Sahiti szenzációs szóló után lőtt a kapuba.
A Fenerbahce labdarúgócsapata 4–1-re legyőzte a Kasimpasát felkészülési mérkőzésén. Szalai Attila kezdőként kapott szerepet a 19-szeres török bajnoknál, Varga Kevin nem lépett pályára a vendégeknél.
A magyar labdarúgó-válogatott 18 órakor lép pályára Portugália ellen az Európa-bajnokság F-csoportjában. Néhány játékosunknak külföldi klubja is sok sikert kívánt a közösségi médiában.
A Ciprus és Írország elleni felkészülési mérkőzéseken a középpályán Schäfer András helyettesítette a sérülés miatt az Eb-keretből kimaradó Kalmár Zsolt, Szoboszlai Dominik kettőst, és Marco Rossi szövetségi kapitány a két meccs után elmondta, a 22 éves játékost késznek tartja arra, hogy az Európa-bajnokságon is kezdőként szerepeljen. A DAC középpályásáról Ez a csapatunk sorozatunkban Feczkó Tamást kérdeztük – Schäfer nála vált kezdőjátékossá az MTK-ban, de a legutóbb Diósgyőrben dolgozó edző másik két korábbi játékosáról, az ugyancsak a portugálok elleni Eb-nyitányra készülő Sigér Dávidról és Varga Kevinről is beszélt az NSO-nak.
Nagy Ádám szerint a portugál válogatott erősségben nem változott az öt évvel ezelőttihez képest, miközben a magyar csapatnál generációváltás történt, és jobb lett a gárda. Két nappal a Magyarország–Portugália Eb-csoportmeccs előtt már érzik magukon a nyomást, de ez inkább édes teher számukra. A középpályás azt is elárulta: sokkolta a csapatot, ami Christian Eriksennel történt.
A magyar labdarúgó-válogatott Ciprus (1–0) és Írország (0–0) ellen játszotta az Európa-bajnokságra felkészítő találkozóit, melyeken az utóbbi időkhöz képest új helyzet állt elő. Ugyanis Kalmár Zsoltra és Szoboszlai Dominikra sem számíthatott Marco Rossi szövetségi kapitány, így kérdésessé vált, ki, illetve kik végzik el a szögleteket, szabadrúgásokat, melyek támadásban az egyik legfontosabb fegyverét jelentették eddig a csapatnak. Ez a csapatunk sorozatunkban állandó elemzőnk, Militár Iván videós elemzésében ezeket a játékhelyzeteket vizsgálta meg az elmúlt két meccs tapasztalatai alapján.
Az iskolai emlékeket idéző interjúban Varga Kevin a játékán érezhető fejlődésről és a csoportellenfelek hozzáállásáról is beszélt lapunknak.
Az Európa-bajnokságra egy hétig az ausztriai Saalfeldenben edzőtáborozó magyar válogatotthoz csütörtökön csatlakoztak a lipcsei légiósok, akik közül az idén sérülés miatt tétmérkőzésen még nem szereplő Szoboszlai Dominikra állapotfelmérés vár, de ma már ő is együtt edzett a csapattal. A délutáni tréninget megelőző sajtóbeszélgetésen Fiola Attila és Varga Kevin válaszolt az újságírók kérdéseire.