Légiósok: Varga Kevin tudja mi kell ahhoz, hogy visszakerüljön a válogatottba

Mint ismert, néhány héttel ezelőtt a ciprusi élvonalbeli Apollon Limassolhoz szerződött a nyáron a DVSC-től távozó magyar válogatott támadó, Varga Kevin, aki a haon.hu-nak beszélt lehetőségeiről és arról, mi kell ahhoz, hogy visszakerüljön a nemzeti csapatba.

Légiósok: Varga Kevin szerint az Apollonnál újra fel tudja építeni magát

Varga Kevin többek között arról beszélt, hogy mindenképpen külföldön szerette volna folytatni a pályafutását, a ciprusi Apollon labdarúgócsapatánál pedig szerinte újra fel tudja építeni magát.

Légiósok: Varga Kevin aláírta szerződését az Apollon Limassolnál

Az Apollon Limassol a múlt héten jelentette be, hogy megállapodott Varga Kevinnel, de az orvosi vizsgálatok még hátravoltak. A szélső azóta átesett a kötelező teszteken, így hivatalossá vált a jövő májusig szóló szerződése.

Ciprus: felgyújtották az egyik játékvezető anyjának autóját, félbeszakadt a bajnokság

Félbeszakították a három magyar labdarúgót érintő ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot azután, hogy hétfőn felgyújtották Menelaosz Antoniu játékvezető édesanyjának autóját.

Légiósok: Varga Kevin megegyezett az új csapatával – hivatalos

Amiről sajtóhírek alapján már beszámoltunk, a ciprusi Apollon Limassol most hivatalosan is bejelentette, hogy megegyezett a legutóbb Debrecenben játszó, szabadon igazolható magyar válogatott szélsővel, Varga Kevinnel.

Légiósok: Varga Kevin Lang és Gyurcsó riválisa lehet – sajtóhír

A ciprusi kerkida.net értesülése szerint a helyi élvonalban három forduló után hatodik helyen álló Apollon Limassolnál folytatja pályafutását a legutóbb Debrecenben játszó, jelenleg szabadon igazolható magyar válogatott szélső, Varga Kevin.

Játékossors: De Gea, Hazard, Nainggolan, Boateng – sztárok sorának nincs csapata

Az öt európai topligában már lezárult a nyári átigazolási időszak, de számos másik bajnokságban sem lehet már új játékosokat regisztrálni (Magyarországon épp szeptember 6-án zárul az ablak). Megnéztük, kik a legnevesebb labdarúgók, akik még nem találták meg új csapatukat, s összeállítottunk egy 30-as listát közülük.

DVSC: távozott a magyar válogatott szélső – külföldre menne

Varga Kevin februárban, a törökországi földrengés következtében kialakult rendkívüli helyzetben távozott a Hataysportól és a Debreceni VSC-hez igazolt, amelyhez azonban csak nyárig írt alá, így jelenleg szabadon igazolható – a 14-szeres válogatott futballista helyzetéről Filipovics Vladan beszélt a Nemzeti Sportnak.

NB I: Dzsudzsák Balázs mondta, hogy ne azzal foglalkozzunk, játszhat-e – Varga Kevin

A dobogóért hajtó DVSC és a kiesés elől menekülő Fehérvár csapott össze Debrecenben a labdarúgó NB I 29. fordulójában, és a végén a hazaiak örülhettek. A Loki végig jobban játszott, és megérdemelten nyert, így harcban áll a dobogóért, a Fehérvár viszont nagy gondban, hiszen már csak egy pont az előnye a Honvéddal szemben. A találkozó után a debreceni Varga Kevinnel beszélgetett az NSO Tv stábja.

NB I: „Közeli ismerőseim hunytak el ebben a tragédiában” – Varga Kevin a törökországi földrengésről

Mint beszámoltunk róla, a Debrecen idegenben 3–2-re legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 20. fordulójának vasárnapi játéknapján. A DVSC-hez visszatérő Varga Kevin a lefújást követően az NSO Tv mellett az M4 Sportnak is nyilatkozott, a törökországi földrengésről is beszélt. 

NB I: Jövő héten játszhatunk a Fradival egy jóízűt – Varga Kevin

A Debreceni VSC a Budapest Honvéd elleni 3–2-es győzelmével egy pontra került a tabella harmadik helyéhez, s ez azt is jelenti, hogy a debreceniek felszabadultan fogadhatják jövő hét vasárnap a Ferencvárost. Erről a héten a csapathoz visszatérő Varga Kevin beszélt az NSO Tv-nek, aki egy félidőt kapott a kispestiek elleni bajnokin. 

Varga Kevin: Hiszem, hogy van esélyem visszakerülni a válogatottba

Két és fél év légióskodás után visszatért debreceni nevelőklubjába Varga Kevin. A 13-szoros válogatott szélsőnek nem lesz gondja a beilleszkedéssel, csapata húzóembere akar lenni. 

DVSC: Varga Kevin visszatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport két nappal ezelőtti értesülései, s valóban ismét a DVSC játékosa lett a 13-szoros válogatott szélső, Varga Kevin. A két és fél év légióskodás után a klubhoz visszatérő 26 éves labdarúgó szerződtetéséről az egyesület hivatalos honlapja számolt be csütörtökön.

DVSC: visszatérőben Varga Kevin, már a csapattal edz

A Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Varga Kevin keddtől a csapattal tréningezik, és a labdarúgócsapat vezetősége szeretné is szerződtetni.

Törökország: Varga Kevin klubja visszalép a bajnokságtól

Nem folytatja a szereplést a török labdarúgó-bajnokságban a Hatayspor az országot a héten megrázó földrengés után – közölte csütörtökön Ali Koc, a török futballklubokat tömörítő szervezet elnöke.

A Fehérvárnak szüksége van erősítésre, Újpestre bármikor „beeshet” valaki

A labdarúgó NB I-ben február 14-én zárul az átigazolási időszak. Az utóbbi hetek hírei és a csapatok aktuális formája alapján megvizsgáltuk, mely kluboknál milyen változások várhatók még az utolsó napokban.

Törökország: Varga Kevin hazatért, az eltűnt igazgatóval tárgyalt volna

Amint arról beszámoltunk, a török élvonalbeli Hatayspor ghánai válogatott játékosa, Christian Atsu és sportigazgatója, Taner Savut is eltűnt a hétfő hajnalban történt, 7.7-es erősségű törökországi földrengésben. A klub magyar válogatott szélsője, Varga Kevin nem tartózkodott Törökországban a természeti csapás idején.

Sportrádió: Kleinheislernek sok megkeresése volt, Nikolicsot meglepték, Varga is válthat

A napokban számos bajnokságban lezárult a téli átigazolási időszak. A mögöttünk hagyott időszak feladatairól, Kleinheisler László, Nikolics Nemanja és Varga Kevin (esetleges) klubváltásáról is beszélt a Sportrádió Hazafutás című műsorában Flilipovics Vladan, az F-Group játékosmenedzsere.


Kézilabda Eb: Tudta-e?