MotoGP: mekkora a baj a Yamahánál? Quartararo és Rossi is aggódhat?

Ahogy arról ma reggel beszámoltunk további egy futammal bővült az idei MotoGP-naptár. Jó hír lehet ez Marc Márqueznek, viszont fejfájást okozhat a Yamahánál.

MotoGP: senki és semmi sem tudta megállítani Quartararót

Rajt-cél győzelmet aratott a MotoGP-ben a fiatal francia Fabio Quartararo, aki, ha így folytatja, átírhat sok rekordot. A második hely sorsa az utolsó előtti körben dőlt csak el Maverick Vinales javára, de mennyi minden történt közben! Elég csak annyit hozzá, hogy Valentino Rossi lett a harmadik.

MotoGP: Rossi szerint is hihetetlen, amit ma Márquez csinált

A jelek szerint nem kell félnünk attól, hogy csak azért, mert ugyanazon a pályán feszülnek egymásnak a pilóták, minden ugyanúgy történik majd. A körülmények folyton változnak, holnapra minden eddiginél nagyobb forróságot jósolnak.

MotoGP: a versenytársak megértik Márquez döntését

Miközben a szurkolók és a sajtó egy része megkérdőjelezi Marc Márquez döntését, addig a versenytársak többsége megérti, sőt maguk is így döntöttek volna. Csak egy valaki volt, aki egészen más véleményen van, mint a többiek.

MotoGP: Vinales a tesztnap legjobbja, Rossi biztos a folytatásban

Mozgalmasan telt a szerdai jerezi edzésnap, amelyet a négy hónapos kényszerszünet miatt tartottak az összes kategória mezőnyének a gyorsaságimotoros-vb-ben. Koronavírus ide vagy oda, nagy csodák egyelőre nem történtek, de egy tesztnapból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Azt mindenesetre már tudjuk, hogy délelőtt Marc Márquez, délután Maverick Vinales volt a leggyorsabb. Fabio Quartararót megbüntették, Valentino Rossi pedig legutóbb 1997-ben volt ennyire szabad.

Messi, LeBron, Brady és Federer a krisztusi korban

Lionel Messi 33 éves lett. A Képes Sport megnézte, hogy a legnépszerűbb sportágakban a kortárs ikonok mire jutottak ennyi idős korukig.

Virtuális MotoGP: Álex Márquez legyőzte 8-szoros világbajnok bátyját

Az eddigi legizgalmasabb versenyt hozta a virtuális MotoGP-futamok negyedik felvonása, a 9 körös misanói összecsapás, ami után a finom beszólogatások sem maradtak el.

Koronavírus: adománygyűjtésbe kezdett Valentino Rossi

Valentino Rossi adománygyűjtést kezdeményezett, amivel a kórházaknak segít az új koronavírus elleni harcban.

MotoGP: Rossi tisztában volt a következményekkel

A MotoGP csapatai már a malajziai téli teszt első napját megelőzően sem hagyták muníció nélkül a rajongókat és az újságírókat. A Suzukit követően a Petronas-csapat, majd a gyári Yamaha is lerántotta a leplet az idei motorokról, egész pontosan az idei dizájnról. Hatalmas piros pont a Suzukinak, amely egyedüliként valami újdonságot is vitt a dologba, ráadásul szépen kivitelezve.

MotoGP: Rossi az idény végén visszavonul? Ha nem, akkor sem lesz már gyári pilóta

Ami kedden még csak találgatás volt, szerda délutánra száraz ténnyé vált: Fabio Quartararo veszi át Valentino Rossi helyét 2021-től a MotoGP-ben szereplő gyári Yamaha-istállóban.

F1: helyet cserélt Valentino Rossi és Lewis Hamilton Valenciában

A kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi és a hatszoros F1-es bajnok Lewis Hamilton a hét elején kipróbálhatta a másik versenygépét a valenciai Ricardo Tormo pályán. Az eseményt közös főszponzoruk hozta össze, ám az alábbi videó tanulsága szerint nem csak amolyan „könnyű kis lötyögésre” jöttek össze Rossiék.

Videó: Szeretnénk, ha a MotoGP visszatérne Magyarországra – Capirossi

Loris Capirossi karrierje meseszerűen indult, hiszen 1990-ben, mindjárt az első versenyévében világbajnok lett a Hondával a 125 köbcentis géposztályban. Ehhez kellett a hungaroringi győzelme is, amelyre a mai napig jól emlékszik. Erről is beszélt az NSO Tv-nek adott exkluzív interjújában, amelyben szóba került a MotoGP magyarországi visszatérésének lehetősége is.

Megosztó személyiség volt, mégis kiharcolta a mezőny tiszteletét

Jorge Lorenzo megosztó személyiség volt egész pályafutása alatt, ám az egyik legkedvesebb, legemberibb pilótaként emlékezünk majd rá. Mindenkit legyőzött, sokakba belekötött, mégis kiharcolta a mezőny tiszteletét.

MotoGP: Márquez az utolsó futamot is behúzta, Lorenzo 13. hellyel búcsúzott

A második helyről rajtoló Marc Márquez sikerét hozta a gyorsaságimotoros-világbajnokság idényének utolsó futama, a Valenciai Nagydíj. A már biztos világbajnok spanyol mögött a pole-os Fabio Quartararo zárt a második helyen, míg a dobogó harmadik fokára Jack Miller állhat fel. A visszavonulását a héten bejelentő Jorge Lorenzo csupán a 13. lett, míg a hétszeres világbajnok sportági ikon, Valentino Rossit a nyolcadik pozícióban intették le.

F1: Vettel fűszagot érzett, Rosberg is gratulált Hamiltonnak

A lényegi kérdések eldőltek Austinban: az F1-idény tizenkilencedik versenyét ugyan Valtteri Bottas nyerte, de Lewis Hamilton a második hellyel bebiztosította pályafutása hatodik világbajnoki címét. Tekintsünk vissza a hétvége legviccesebb és legérdekesebb pillanataira az F1-legekkel!

MotoGP: Rossi talán túl régóta van itt – mondja a korábbi mérnöke

Hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik a gyorsasági motoros világbajnokság programja. Azon a pályán, ahol Valentino Rossi 15-ször állt már dobogón a királykategóriában (és még kétszer a 250-esek között), ebből hatszor annak legmagasabb fokán. Legutóbb 2014-ben győzött itt és még 2017-ben is sikerült pódiumra állnia, de erre kevés esély van idén, bár soha ne mondd, hogy soha.

MotoGP: tájfun közelít a gyorsasági motorosok felé

Bár a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának második szabadedzése előtt fekete felhők ijesztgették a versenyzőket és a csapatokat, szárazon lement az első nap a Japán Nagydíj helyszínén, de holnapra már komoly esőzést ígérnek. A pályán tartózkodók okostelefonjára ma már mindenkinek megérkezett az ötből hármas fokozatú veszélyre figyelmeztető üzenet.

MotoGP: Valentino Rossi hat év után vezető szerelőt vált

Bár idén egyszer már szárnya kaptak olyan pletykák, hogy Valentino Rossi búcsút vesz jelenlegi vezető szerelőjétől Silvano Galbusérától, az olasz akkor tagadta ennek igazságtartalmát. A burirami futam felvezető sajtótájékoztatóján azonban mégis robbant a bomba, hat év után a Doktor ismét főmérnököt vált.

MotoGP: Márqueznek extra motivációt adott a Rossi-incidens

Ahogy arra az edzésnapok után már számítani lehetett, a Yamahák és Marc Márquez küzdelméről szólt a vasárnapi futam Misanóban. A futamot az utolsó körben megnyerő Márquezt négy hangvillás követte a leintésnél. Valentino Rossi bár nagyon szeretett volna dobogóra állni hazai szurkolói előtt, egy negyedik hellyel kellett távoznia.


Kézilabda Eb: Tudta-e?