NB I: ismét beugró edzőként segítheti a Ferencvárost Máté Csaba

Az NB I-ben nem ritka pillanat, hogy a váratlanul távozó vezetőedző helyett a másodedzőt bízzák meg a csapat irányításával – a Ferencvárosnál ilyen Máté Csaba, aki Ricardo Moniz, Thomas Doll, Szerhij Rebrov és Peter Stöger munkáját is segítette, de szombaton, a Honvéd elleni bajnokin egyedül irányítja a Ferencvárost.

MTK: négy jelölt a kispadra – Boris és Márton is szóba került

Még mindig Giovanni Costantino utódját keresik az MTK labdarúgócsapatánál, a fővárosi együttesnek állítólag több jelöltje van a vezetőedzői posztra.

NB I: Mesélhetek én bármiről, kaptunk három gólt – Teodoru

A labdarúgó NB I 12. fordulójában pénteken egy mérkőzést rendeztek, lássuk a két vezetőedző értékelését az MTK–Gyirmót (0–3) találkozó után!

NB I: Az önbizalmunk elillant, ezt kell visszaszereznünk – Teodoru Vaszilisz

A labdarúgó NB I 11. fordulójában három meccset rendeztek szombaton. Lássuk, hogyan értékeltek a szakvezetők az MTK–Debreceni VSC (1–1), a Gyirmót–Ferencváros (0–2) és a Mezőkövesd–Újpest FC (2–2) mérkőzés után.

NB I: Ez a játék nem lesz elég a bajnoki címhez – Stöger

Csupán egy pontot tartott otthon a Ferencváros az MTK elleni örökrangadón a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után Peter Stöger beszélt arról, hogy van néhány problémájuk, s reagált a szurkolók reakciójára is. A Teodoru Vasziliszt helyettesítő Pintér Ádám bravúrnak nevezte a gól nélküli döntetlent.

NB I: A válogatott játékosokkal egy edzésen találkoztam – Teodoru

A labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki meccsén a Puskás Akadémia 1–0-ra győzött a múlt héten edzőt váltó, Giovanni Costantino helyett immár Teodoru Vaszilisz által irányított MTK ellen. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a szakvezetők!

NB I: 33 éve a kilencedik forduló után sem nyert még az Újpest. Most sikerül?

Kéthetes szünet után folytatódik a labdarúgó NB I, a 9. forduló is háromnapos lesz. Pénteken az MTK régi-új edzője, Teodoru Vaszilisz irányításával fogadja a Puskás Akadémiát. Szombaton az immár éllovas Ferencváros a Zalaegerszeget látja vendégül, Fehérváron pedig eldől, tudja-e folytatni győzelmi sorozatát a jó formába lendülő Honvéd. A vasárnap nagy kérdése: megszerzi-e első győzelmét Kisvárdán a mezőnyben egyedüliként nyeretlen, sereghajtó Újpest, majd Mezőkövesden bemutatkozik a kispadon Supka Attila, aki éppen egyik volt csapata, a Debrecen ellen irányítja a borsodiakat.   

MTK: Eszembe nem jutott, hogy kirúghatnak – Costantino

Mint arról beszámoltunk, az MTK Budapest éléről távozott Giovanni Costantino vezetőedző. A Nemzeti Sport megkeresésére az olasz tréner elmondta, alaposan meglepte a menesztése.

MTK: távozik Costantino a csapat éléről – hivatalos

„Távozik posztjáról Giovanni Costantino” – olvasható a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest közleményében. Hozzáteszik, hogy a felnőttcsapat irányítását megbízott vezetőedzőként Teodoru Vaszilisz veszi át.

Gyász: A legtöbb meccsén hibátlanul bíráskodott – Dárdai Pál Puhl Sándorról

Mint ismert, 65 éves korában elhunyt a világhírű játékvezető, Puhl Sándor. A szakember halálhíre megrázta a magyar labdarúgás világát – egykori kollégák, illetve játékosok reagáltak a szomorú hírre.

MTK: Tamási Zsolt az új szakvezető – hivatalos

Az MTK Budapest labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy Teodoru Vaszilisz vezetőedző szerződését közös megegyezéssel megszüntették. A szerződésbontást követően az MTK szakmai munkájának irányítását – mint ahogy azt a Nemzeti Sport hétfőn jelezte – Tamási Zsolt veszi át. Teodoru pályaedzőivel, Horváth Henrikkel és Vass Lászlóval együtt a klub alkalmazásában marad.

MTK: biztos az edzőváltás, megvan Teodoru utódja

Eldőlt, Tamási Zsolt lesz az MTK NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője – tudta meg a Nemzeti Sport a klub környékéről származó megbízható forrásból. A hivatalos bejelentés kedden várható.

Teodoru nem hagyta szó nélkül a fradista kezezését; Pontes: Több tudás kell

Teodoru Vaszilisz az elmaradt büntetőről beszélt, Leonel Pontes arról, hogy ő a legjobbat próbálta kihozni a Lokiból, Marco Rossi a bolondokházáról, Pintér Attila a reflektorról, Michael Oenning a Holdról, Urbányi István pedig a ködről és a Forrest Gumpról is szót ejtett – mestermérlegek a sajtótájékoztatókról a labdarúgó NB I 19. fordulóját követően. 

NB I: Olyan dolgokat fújnak le ellenünk, amiket nem értünk – Doll

Hiába vezetett a Ferencváros odahaza az MTK elleni örökrangadón, a kék-fehérek a hajrában egyenlítettek. A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzője, valamint két játékosa értékelt a találkozót közvetítő M4 Sportnak.

NB I: „Mi neveljük, játszatjuk a fiatalokat, míg a Videoton…”

Szombaton rendezték a labdarúgó NB I 17. fordulójának mérkőzéseit: a listavezető Vasas kikapott a Budapest Honvédtól, míg a címvédő Ferencváros hazai pályán hozta a kötelezőt, és legyőzte a sereghajtó Gyirmótot. A Videoton, a Haladás és a Diósgyőr pályaválasztóként, de nem saját közönsége előtt gyűjtötte be a három pontot, az Újpest és a Mezőkövesd nem bírt egymással. Lássuk, hogyan értékelték a látottakat a vezetőedzők!

A Haladás a német válogatott figurájával lepte meg a Fradit

Szombaton rendezték a labdarúgó NB I 12. fordulójának mérkőzéseit: a listavezető Vasas hazai pályán legyőzte az MTK-t, a Ferencváros kikapott a Haladástól, míg a Diósgyőr véget vetett nyeretlenségi sorozatának, és megverte a Videotont. A Paks a Debrecennel, a Honvéd az Újpesttel játszott döntetlent, az újoncok csatáját a Mezőkövesd nyerte meg. Lássuk, hogyan értékelték a látottakat a vezetőedzők!

Horváth Ferenc: A lift leért a földszintre, mást kell csinálnunk…

Az MTK vezetőedzője, Teodoru Vaszilisz a feleségét gyászoló Garami Józsefnek ajánlotta fel a DVTK elleni győzelmet. Az immár sereghajtó diósgyőriek vezetőedzője, Horváth Ferenc arról beszélt, hogy a „lift leért a földszintre”. A Pakstól vereséget szenvedő Mezőkövesd szakvezetője, Pintér Attila egy tizenegyest kért számon Erdős József játékvezetőn. A Videotont dirigáló Henning Berg elismerte, nem játszottak jól a Ferencváros elleni meccsen (1–1). Mestermérlegek.

Pontes szerint hibázott a bíró a Fradi gólja előtt; Pintér is kiakadt

A labdarúgó NB I 9. fordulója után a DVSC-t irányító Leonel Pontes és a Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila is foglalkozott a játékvezetői döntésekkel. A Ferencváros trénere, Thomas Doll nagyon elégedett volt csapatával a Debrecennel szembeni siker után, ahogy az MTK-t 5–0-ra megverő Honvéd mestere, Marco Rossi is. A kék-fehérek szakvezetője, Teodoru Vaszilisz pedig szégyelli magát, pedig hét közben remek munkát végzett a csapata... Mestermérlegek.

NB I: Jelenleg nehéz időszakon megyünk keresztül – Doll

Az MTK Torghelle Sándor utolsó pillanatokban szerzett góljával 2–1-re legyőzte a Ferencváros a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

MTK: „Rengeteg helyzetet dolgoz ki a Fradi, de sokat ki is hagy”

A labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában rendezik a szezon első örökrangadóját, az MTK és a bajnoki címvédő Ferencváros összecsapását. A kék-fehérek vezetőedzője, Teodoru Vaszilisz úgy véli, topcsapattal találkoznak, amely rengeteg helyzetet dolgoz ki, de sokat ki is hagy.


Kézilabda Eb: Tudta-e?