U21: Boris már magyar szavakat kiabál, de mondatokat szeretne

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott Bíró Bence rövid időn belül szerzett két góljával szinte végig előnyben volt a csoportfavorit Svédország ellen, ám be kellett érnie a 2–2-vel és az azzal szerzett egy ponttal. A találkozó után az NSO Tv stábja a duplázó Bíró Bencével, Szoboszlai Dominikkal és Michael Boris szövetségi edzővel beszélgetett. A német tréner arról is szót ejtett kameránk előtt, hogy bár magyar szavakkal utasítja a fiúkat a pálya széléről, ezzel még nem teljesen elégedett.

U21: Sallói nem írta volna alá előre a döntetlent; Amerikáról is beszélt

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott Bíró Bence rövid időn belül szerzett két góljával szinte végig előnyben volt a csoportfavorit Svédország ellen, ám be kellett érnie a 2–2-vel és az azzal szerzett egy ponttal. Az NSO Tv stábja a találkozó után a tétmeccsen a válogatottban most debütáló Sallói Dániellel beszélgetett. Nemcsak az Eb-selejtezőről, hanem arról is, hogyan élte meg első szezonját az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), amelyet kupagyőzelemmel zárt, illetve édesapja, Sallói István is szóba került.

Légióskörkép: Kleinheisler aranyérmes; Kalmár döntött a rangadón

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Kövesse velünk, mi történt a magyar futballistákkal az előző héten!

Videó: Szoboszlai mindkétszer a tizenhatoson kívülről talált be

Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik csereként beállva két gólt szerzett az FC Lieferingben, amely 4–2-es győzelmet aratott az Austria Lustenau vendégeként az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. Nézze meg a 17 éves magyar középpályás találatait!

Légiósok: Szoboszlai beállt, és a meccs embere lett

Szoboszlai Dominik csereként beállva két gólt szerzett az FC Lieferingben, amely hátrányból fordítva 4–2-es győzelmet aratott az Austria Lustenau vendégeként az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

Légiósok: Bese gólpasszt adott, csapata ikszelt – videó

A francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) 12. fordulójában a Le Havre 1–1-es döntetlent játszott a Chateauroux-val. A hazaiak magyarja, Bese Barnabás kezdőként lépett pályára, és a 37. percben ő készítette elő csapata gólját. A védőt a 87. percben lecserélte az edzője.

Ifi BL: Szoboszlai az első hat percben két gólpasszt adott

Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg hazai pályán 4–0-ra megverte a francia Girondins Bordeaux-t az UEFA Ifjúsági Ligában a bajnoki ág első fordulójában rendezett párharc visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jutott tovább.

Légiósok: Dzsudzsákék rangadót buktak, oda a hibátlan mérleg

Az arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának rangadóján az al-Vahda 2–1-re kikapott az al-Vaszl otthonában, így elveszítette a hibátlan mérlegét, s lecsúszott a tabella éléről. Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, csapatán azonban ő sem tudott segíteni.

Az olasz scoutguru nem érti a magyar klubokat; szerinte ezért esett vissza Nagy Ádám

Az egyik legismertebb olasz játékosmegfigyelő, a többek között Alexis Sánchez felfedezéséről is híres Riccardo Guffanti nemrég ismét Magyarországon tartott előadásokat. A hosszú évekig az Udinese vezető megfigyelőjeként dolgozó, jelenleg pedig az olasz szövetség edző- és játékosmegfigyelő-képzésében tevékenykedő szakemberrel ezúttal magyarországi tapasztalatairól beszélgettünk. Továbbá kíváncsiak voltunk, miben látja a Bolognában futballozó Nagy Ádám visszaesésének okát, és mi a véleménye a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Szoboszlai Dominikről.

Szoboszlai: Nem szállok el, az számít, amit az edzőim mondanak

A múlt héten a The Guardiannél a világ legtehetségesebb 17 éves labdarúgói közé beválasztott, jelenleg még csak 16 éves Szoboszlai Dominik három különböző csapatban, illetve sorozatban kap folyamatosan lehetőséget az ősszel: a Red Bull Salzburg osztrák másodosztályú felnőttcsapatában, a Lieferingben, az ifi BL-ben szereplő utánpótlásgárdában és a magyar U21-es válogatottban. Utóbbival csütörtökön az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen nagy pofonba szaladtak bele, de nincs idő sokáig rágódni a történteken, mert kedden újabb mérkőzés következik Törökországban. A középpályás eddigi pályafutása legkeményebb időszakáról a csütörtöki meccs után beszélt hosszabban a Nemzeti Sport Online-nak.

Utánpótlás: Szoboszlai egy listán a Real Madridba tartó brazil csodagyerekkel

A The Guardian brit napilap sorozatban negyedszer állította össze évente jelentkező listáját a világ legtehetségesebb 17 éves futballistáiból, s idén először egy magyar játékos neve is szerepel a gyűjtésben. Az osztrák másodosztályban szereplő Szoboszlai Dominik képviseli hazánkat.

Légiósok: Szoboszlai gólt szerzett, de csapata nagyon kikapott

Szoboszlai Dominik szerezte csapata egyetlen gólját az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Ried elleni idegenbeli mérkőzésén, azonban a Liefering súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett.

Légióskörkép: Sallói két gólja mellett kupagyőzelmet is ünnepelhetett

Ahogy azt olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét – volt miből csemegézni, ugyanis több országban hétközi bajnoki és kupafordulót rendeztek. Kövesse velünk, mi történt a magyar futballistákkal az előző héten!

Ausztria: Szoboszlai Dominik fontos gólt lőtt – videó

Szoboszlai Dominik góllal járult hozzá csapata, a Liefering 3–0-s győzelméhez az osztrák labdarúgó-bajnokság másodosztályában. Az ellenfél a Blau-Weiss Linz volt, a pénteki meccset végigjátszó 16 éves magyar játékos a vezető gólt szerezte.

Légiósok: Bese csapata a végén bukott, Szoboszlaiék is kikaptak

Szoboszlai Dominik sem tudott segíteni az FC Lieferingnek az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Erste Liga) 11. fordulójában. A Red Bull Salzburgtól kölcsönkapott magyar végigjátszotta a 3–2-es vereséggel záruló meccset.

Légiósok: Dzsudzsák szépen perdített a gól előtt – videó

Dzsudzsák Balázs egy szép perdítés erejéig benne volt csapata, az al-Vahda vezető góljában, de végül nem ünnepelhetett győzelmet az arab emírségekbeli ligakupa (Arabian Gulf Cup) csoportkörének első fordulójában (1–1). Bese Barnabás szintén döntetlen részese volt pénteken a francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában, míg Szoboszlai Dominikék kikaptak az osztrák másodosztályban.

Légiósok: Vadócz nagyszerűen kezdte a bajnokságot

Vadócz Krisztián lőtte a hongkongi labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as szezonjának első gólját: a pénteki idénynyitón a címvédő Kitchee SC a magyar légiós lövésével 1–0-ra legyőzte a legutóbb ezüstérmes Eastern Long Lionst.

U21: három légiós, köztük Szoboszlai az Eb-selejtezős keretben

Michael Boris, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette a 2019-es korosztályos Európa-bajnokság Málta elleni selejtezőjére készülő csapat keretét – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja.


Kézilabda Eb: Tudta-e?