F1: Szirotkin lesz a Renault tartalékpilótája – hivatalos

A Renault Formula–1-es csapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy a hétvégén kezdődő 2020-as F1-es idényben az orosz Szergej Szirotkin lesz az istálló tartalékpilótája.

Autósport: a DTM-ben folytathatja az F1-ből kiszorult pilóta

Az Audi DTM-es autóját tesztelhette Szergej Szirotkin a héten, tovább erősítve ezzel azokat a pletykákat, melyek szerint a német túraautó-bajnokságban folytathatja pályafutását az idén még a Formula–1-ben versenyző orosz.

F1: Kubica a Williams versenyzőjeként tér vissza – hivatalos

A Williams az előzetes várakozásoknak megfelelően hivatalosan is bejelentette Robert Kubica szerződtetését Abu-Dzabiban, így az is biztossá vált, Szergej Szirotkin számára nem maradt hely a patinás istállóban, hiszen a legutóbb nyolc éve rajthoz álló lengyel az újonc George Russell csapattársa lesz jövőre.

F1: Hamilton belátta, tévedett Szirotkin manőverével kapcsolatban

Instagram-oldalán próbálta jóvátenni Lewis Hamilton, hogy a szombati kvalifikáció után tiszteletlennek nevezte Szergej Szirotkint, akivel kis híján összeütközött a Q2-ben.

F1: Verstappen bemutatott az újságírónak; itt az új Nike-reklám

Lewis Hamilton nyerte meg vasárnap a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat, a címvédő brit pilóta előnye ezzel 40 pontra nőtt hat futammal a vége előtt. Másodikként Max Verstappen, harmadikként Sebastian Vettel ért célba. A mémgyár a verseny közben sem pihent, a leghumorosabb képekből válogattunk.

F1: ha Vettel nem nyer Szingapúrban, lemondhat a vb-címről?

Lewis Hamilton annak ellenére szerzett három győzelmet az elmúlt négy nagydíjon, hogy mindegyiken Sebastian Vettel és a Ferrari volt a favorit. A brit így 30 pontos előnnyel érkezik meg a Formula–1 2018-as szezonjának 15. állomására Szingapúrba, ahol ha a német – a múlt évhez hasonlóan – nem nyer, lassan újra búcsút inthet ötödik vb-címének.

F1: Bottasról kutyafajtát neveztek el; Räikkönen sütit lopott

Hiába indult a két Ferrari az élről, Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Olasz Nagydíjat vasárnap. A brit címvédő ezzel hét versennyel a vége előtt harminc pontra növelte előnyét az összetettben. Nézzük most a hétvége leghumorosabb képeit, videóit, mémjeit, avagy jöjjenek az F1-legek!

F1: A Williams csapatként teljesen halott – Villeneuve

Jacques Villeneuve éles kritikát fogalmazott meg egykori csapatával, a Williamsszel szemben. A kanadai úgy véli, óriási hiba volt Claire Williams kezébe adni a hatalmat, miközben a gárda teljesen vak, és képtelen felfogni, milyen mélyen is van jelenleg.

Hamilton nem engedte ki a kezei közül a pole-t, Vettel a második

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Brit Nagydíjon, a hazai pályán versenyző Mercedes-pilóta 0.044 másodperccel végzett a második Sebastian Vettel előtt. A harmadik Kimi Räikkönen lett a másik Ferrarival. Brendon Hartley részt sem tudott venni az időmérőn, miután a harmadik szabadedzésen csúnyán összetörte a Toro Rossóját. Lance Stroll Williamse az időmérő elején akadt el a kavicságyban – a kanadai miatt néhány percre félbe is kellett szakítani a kvalifikációt. 

F1: Nem adhatjuk fel, akkor a szponzorok is ezt tennék – Williams

A Williams a V6-os turbók bevezetésekor még a harmadik legjobb csapat szerepét töltötte be, miközben csupán négy pont áll a neve mellett, amikor a Formula–1 2018-as szezonja elért az egyharmadához. Szergej Szirotkin a leglassabb autóról beszélt, míg Paddy Lowe elismerte, még nem tartanak ott, ahol lenniük kellene. Claire Williams azonban semmiképpen sem adná fel az idei küzdelmet.

F1: közel nyolc év után újra autóba ül versenyhétvégén Kubica

Robert Kubica vezeti Szergej Szirotkin autóját az F1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén – jelentette be a Williams. A lengyel további két tréningen vehet még részt a szezon során.

F1: Szergej Szirotkin rajtbüntetést kap Barcelonában

Szergej Szirotkinnak nem tartott sokáig az elmúlt hétvégén rendezett F1-es Azeri Nagydíj. Az első körben Nico Hülkenberg és Fernando Alonso összezárt előtte, autója mindkettőjük versenygépét érintette, ami miatt eltört a felfüggesztése, és feladni kényszerült a futamot a harmadik kanyarnál. A verseny leintése után aztán kiderült, a Williams orosz pilótáját háromhelyes rajtbüntetéssel sújtják a két hét múlva esedékes Spanyol Nagydíjon, ám nem azért, mert töltelék volt az Alonso-Hülkenberg-féle szendvicsben.

F1: Vettelé a harmadik edzés; Szirotkin autót tört

Sebastian Vettel állt az élre az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen az eddig szenvedő Mercedes is magára talált némileg. Lewis Hamilton a második legjobb idővel ugyanis be tudott férkőzni a két Ferrari-pilóta közé, míg márkatársa, Valtteri Bottas az ötödik lett. A finn elé Max Verstappen az utolsó pillanatokban ugrott a negyedik pozícióba, miután Szergej Szirotkin balesete után újraindították a tréninget.

Vettel vette át a vezetést Azerbajdzsánban; Hamilton a második

Sebastian Vettel állt az élre az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen az eddig szenvedő Mercedes is magára talált némileg. Lewis Hamilton a második legjobb idővel be tudott férkőzni a két Ferrari-pilóta közé, míg márkatársa, Valtteri Bottas az ötödik lett. A finnt Max Verstappen az utolsó pillanatokban tudta megelőzni, aki akkor tudott javítani, amikor Szergej Szirotkin balesetét követően újraindították a tréninget.

F1: a világbajnok meghökkentő vádakkal illette Kubicát

A Formula–1 korábbi versenyzője, a világbajnok Jacques Villeneuve meghökkentő vádakkal illette Robert Kubicát, a Williams tesztpilótáját.

F1: Óriási problémák vannak – Stroll aggódik a Williams miatt

Nehéz szezonnyitón van túl a Williams. Szergej Szirotkin négy kör után volt kénytelen feladni élete első Formula–1-es versenyét, de csapattársa, Lance Stroll is csupán a 14. helyen látta meg a kockás zászlót. Előbbi vesztét furcsa hiba okozta, míg utóbbit nagyon aggasztja autója jelenlegi teljesítménye.

F1: Hamilton csalódás, újra nyer Räikkönen? Ezt várjuk az idénytől

A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik az idei F1-es szezon. Ennek kapcsán némileg szokatlan játékra vállalkoztunk: a F1-es rovatunk tagjai a rajt kapcsán saját véleményüket, az idényhez kapcsolódó várakozásaikat osztják meg olvasóinkkal. A formátum viszonylag egyszerű: hét kérdést tettünk fel magunknak, ezekre saját ízlésünknek megfelelően igyekeztünk felelni. Egyben kérjük olvasóinkat, ha kedvük van, kommentekben önök is osszák meg velünk a feltett kérdésekre a válaszaikat.

F1: Hála istennek a fizetős versenyzőkért – Claire Williams

Szeretne tiszta vizet önteni a pohárba a fizetős versenyzőket illetően Claire Williams. Erre többek között az F1-es mezőny egyik legjobbjának tartott pilótát hozta fel példaként a Williams helyettes csapatfőnöke.

F1: jelentős módosítások és nagy remények – megérkezett az új Williams

Meglehetősen korán, de így is csak másodikként mutatta be 2018-as autóját a Formula–1-es Williams. Bár a brit istálló már órákkal a hivatalos bemutató előtt elkövetett egy bakit, az első képet az FW41-esre keresztelt versenygépéről csak nemrég hozta nyilvánosságra.

F1: „Kubica sok lehetőséget kapott a bizonyításra"

Nem csak anyagai okai vannak annak, hogy Szergej Szirotkinra esett a Williams a választása – legalábbis így véli a korábbi F1-es versenyző, Karun Chandhok.