NB I: Szentes Lázár a Kisvárdánál vállalt munkát

Szentes Lázár lett a Várda Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója – jelentette be csütörtökön hivatalos honlapján az NB I-es kisvárdai labdarúgóklub.

NB II: Szentes távozik Győrből, de nem Boér érkezik a helyére

Eldőlt, hogy nem Szentes Lázárral képzeli el a jövőt a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr vezetősége, de a kisalfold.hu úgy tudja, hogy a közös megegyezéses szerződésbontás ennek ellenére még nem jött létre. Az biztos, hogy nem Boér Gábor ül le a győriek kispadjára.

NB II: Tamási Zsolt lett a győriek szakmai igazgatója

Az MTK-tól júniusban távozó Tamási Zsoltot nevezték ki az ETO FC Győr utánpótlásért felelős szakmai igazgatójának.

NB II: Szentes Lázár lett az ETO vezetőedzője – hivatalos

A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos honlapján közölte, hogy Szentes Lázár lett a klub új vezetőedzője. A trénert pénteken mutatják be sajtótájékoztatón.

NB II: Szentes Lázár lehet az ETO FC Győr új edzője?

A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr és a Siófok kispadja egyaránt megüresedett, egyre több név vetődik fel lehetséges edzőként.

Szentes Lázár: Tudom, hogy sokszor nehezen kezelhető voltam

Még mindig a magyar labdarúgás iránti tettvágy vezérli a 61 esztendős szakembert, aki az ETO kétszeres bajnoka, gólt szerzett az 1982-es világbajnokságon, és két év szaúd-arábiai munka után legutóbb az Abda–Lébény kupamérkőzést nézte meg.

Edzősors: Szentes Lázár hazatért Szaúd-Arábiából

Szentes Lázár hazatért Szaúd-Arábiából. A Rába ETO korábbi kiváló csatára 2015-ben Bölöni László hívására vállalt másodedzői állást az al-Ittihadnál.

Világfutball: Milánóban mutatták be Szentes Lázárt és Muntarit

A szaúd-arábiai al-Ittihad kedden Milánóban bemutatta nyári szerzeményeit: Bölöni László vezetőedzőt, Szentes Lázár pályaedzőt és a sikeres orvosi vizsgálat után szerződtetett ghánai labdarúgót, Sulley Muntarit.

NB II: Szentes távozik Gyirmótról – irány Szaúd-Arábia!

A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr a hivatalos honlapján tudatta, hogy Szentes Lázár szakmai igazgató közös megegyezéssel távozik a klubtól, miután rendkívül előnyös ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából, az al-Ittihadtól, melynél Bölöni Lászlóval dolgozhat együtt.

Roma: „Gyűlölök veszíteni” – Garcia a Gyirmót elleni zakó után

Alighanem a mai felkészülési mérkőzések legnagyobb meglepetése, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr 2–1-re legyőzte a Serie A 2014–2015-ös szezonjában ezüstérmes olasz AS Romát. Rudi Garcia vezetőedző nem is volt túl boldog...

NB II: külföldről hazatérő kapust igazolt a Gyirmót

A Gyirmót FC Győr két évre szóló szerződést kötött a Ciprusról hazatérő kapussal, Sebők Zsolttal – adta hírül az NB II-es labdarúgóklub hivatalos honlapja.

NB II: Szentes Lázár a Gyirmót szakmai igazgatója – hivatalos

A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót Szentes Lázárt nevezte ki szakmai igazgatónak. A klub hamarosan új vezetőedzőt is nevez ki.

Amerikába igazolhat a Haladás játékosa, mielőtt éttermet nyit Budapesten

Andrea Mancini, az NB I-ben a kiesés ellen küzdő Haladás olasz játékosa csapatot válthat, legalábbis ajánlatot kapott az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságból (MLS). A középpályás azonban a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, inkább hazánkban maradna, és azt tervezi, éttermet nyit Budapesten. Ami pedig a szombathelyiek bennmaradási esélyeit illeti, a játékos szerint a „Haladás nem esik ki″.

NB I: A hardver alakul, de a szoftver egy Commodore 64-esé - Szentes

Szentes Lázár, a Haladástól múlt héten távozó vezetőedző volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége. A szakember a szombathelyi körülmények ecsetelése mellett mesélt arról is, véleménye szerint milyen állapotok jellemzik a magyar futballt.

Haladás: visszatér a Szentes által elküldött kapusedző

Ismét Jakab Csaba készíti fel a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás kapusait.

Haladás: Normális hangnemben beszéltem Szentessel - Fehér Z.

Iszlai Bence és Fehér Zoltán előbb ki-, majd Szentes Lázár hétfői távozását követően visszakerült az NB I-es Haladás labdarúgócsapatának keretébe. Fehér Zoltán esetében az indok az volt, hogy gyengének, az első osztályra alkalmatlannak minősítette több csapattársát, de felvetődött az is, hogy nem megfelelő stílusban szólt edzőjéhez. A védő viszont állítja: nem követett el fegyelemsértést, és igazságtalannak tartotta, hogy felmentették a munkavégzés alól.

Haladás: Horváth nem vállalta, Kuttor az ideiglenes edző

A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy ideiglenes jelleggel Kuttor Attilára bízta a szombathelyi együttes irányítását. Illés Béla sportigazgató reményei szerint a jelenlegi állapot csak átmeneti, a vezetőség minél hamarabb szeretné megtalálni az új vezetőedzőt.

Haladás: Pintér már nem jelölt; pénzbüntetés Szentesnek

Az NB I-ben szereplő Haladás labdarúgócsapatánál a hétfőn megtartott rendkívüli tulajdonosi taggyűlésen az egyik résztulajdonos egyhavi pénzbüntetés kiszabását javasolta a minden bizonnyal távozó Szentes Lázár vezetőedzőre, ám ezt Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester asszisztálásával mérsékelték. Úgy tudni, a tegnapi tanácskozáson nem ment minden zökkenőmentesen…

NB I: ma még nem nevezik ki az új edzőt a Haladás élére

Mégsem nevezik ki ma Szentes Lázár utódját a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladásnál, de egy-két napon belül döntés születik.

Haladás: estére új edző lehet; Horváth Ferenccel egyeztettek

A Nemzeti Sport információja szerint Illés Béla, az élvonalbeli Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának többségi társtulajdonosa úgy ment el az esti tulajdonosi gyűlésre – amelynek témája az, hogy ki legyen a délután menesztett Szentes Lázár utódja –, hogy előtte Horváth Ferenccel egyeztetett.