Távoli bomba döntött, nyert a Szeged

A labdarúgó NB II 9. fordulójában a Szeged a Budafokot fogadta és 1–1-es félidő után 2–1-re győzött.

Súlyos hazai MTK-vereség, kikapott a DVTK Szentlőrincen

Vasárnap rendezték a labdarúgó NB II 9. fordulójának mind a tíz mérkőzését. A listavezető MTK nagy meglepetésre hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett a Csákvártól, a Pécs egy tizenegyesből lőtt góllal 1–0-ra megverte a Haladást és feljött a tabella második helyére. A játéknap előtt második Gyirmót hazai pályán, előnyről kapott ki a Nyíregyházától, a Diósgyőr pedig Szentlőrincen maradt alul 2–0-ra. A Mosonmagyaróvár Békéscsabán tudott nyerni, az alsóházi helyosztón pedig a Kozármisleny idegenben győzte le a Dorogot. A Szeged hátrányból nyert a közel egy félidőt emberhátrányban játszó Budafok ellen, az ETO viszont úgy is elvitt egy pontot Barcikáról, hogy egy kiállítás miatt a záró 20 percben csak tíz játékossal volt a pályán. 

Férfi kézi: erősebb már nem is lehetne a BL-rajt

A csoportkörből továbbjutás nem okozhat gondot két BL-csapatunknak, a Szegednek és a Veszprémnek, ugyanakkor a négyes döntőig egyre nehezebb eljutni, a fő riválisok pedig rendesen belehúztak.

Négyet rúgott a Szpari, győzelmével dobogón a Gyirmót és a Pécs

Kilenc mérkőzést rendeztek vasárnap a labdarúgó NB II 8. fordulójában. Az újonc Kazincbarcika simán kikapott a Nyíregyházától, a Gyirmót viszont nyerni tudott Csákváron, így feljött a második helyre. Először győzött az idényben a Budafok, ellenben pontokat hullajtott a Szeged és a Haladás is, így a szombathelyiek kispadján Mészöly Géza nem tudott győzelemmel bemutatkozni. Nyert Győrben, és veretlen maradt a Pécs, amely felugrott a dobogóra is, míg a Szentlőrinc a hajrában fordított, aminek következtében Szekeres Zoltán vereséggel debütált a Kozármisleny kispadján.

Kevés izgalom és döntetlen a Soroksár–Szeged mérkőzésen

A labdarúgó NB II 8. fordulójában két felsőházi csapat, a Soroksár és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia találkozott a fővárosban. Az unalmas első játékrész után a második félidei viszonylag gyors gólváltást követően alakult ki az 1–1-es végeredmény egy meglehetősen felejthető meccsen.

NB II: hatot vágott az MTK, hat gól a délkeleti derbin

A labdarúgó NB II 7. fordulójában az éllovas MTK kiütötte a héten edzőt váltó újonc Kozármislenyt (6–1), míg a délkeleti derbin a Szeged 3–3-as döntetlent játszott a Békéscsabával. A Kazincbarcika legyőzte a Csákvárt, az ETO Ajkán diadalmaskodott, míg a Tiszakécske hazai pályán a Haladást múlta felül.

Hat gól esett, döntetlen született a délalföldi derbin

A labdarúgó NB II 7. fordulójában a délkeleti rangadón a Szeged a Békéscsabát látta vendégül. Az első félidőben a hazaiak vezettek, majd a csabaiak fordítottak, de a végén a csereként beálló Haruna fejes gólja révén 3–3-as döntetlen alakult ki.

A Misleny ellen is gálázott az MTK, Ajkán nyert az ETO, gólzápor Szegeden

Kilenc mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB II 7. fordulójában. Az éllovas MTK kiütötte a héten edzőt váltó újonc Kozármislenyt (6–1), míg a délkeleti derbin a Szeged fordulatos meccsen 3–3-as döntetlent játszott a Békéscsabával. A Kazincbarcika legyőzte a Csákvárt, az ETO Ajkán diadalmaskodott, míg a Tiszakécske hazai pályán a Haladást múlta felül. Nem esett gól a Pécs és a Nyíregyháza, valamint a Dorog és a Budafok csatáján. A délutáni programban a Soroksár hazai pályán egygólos különbséggel nyert a Siófok ellen, az újonc Mosonmagyaróvár pedig a záró negyedórában emberhátrányban játszva is elvitt egy pontot Szentlőrincről.

Férfi kézi NB I: negyvenig meg sem állt a Szeged, nyert a Tatabánya

A Szeged a Budakalászt, a Tatabánya a Budai Farkasokat győzte le a férfi kézilabda NB I 2022–2023 idényének 1. fordulójában.

NB II: a Siófok és a Szeged épp egymással játszotta első döntetlenjét

Megőrizte hazai veretlenségét a BFC Siófok, amely Horváth Péter góljával sokáig vezetett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen, de a Tisza-partiak a hajrában Farkas Aurél találatával egyenlítettek, így a labdarúgó NB II 6. fordulójának záró mérkőzésén 1–1-es döntetlen született.

NB I: Szegedről szerződtetett fiatal támadót a Kecskemét

Új játékossal bővült a labdarúgó NB I-ben újonc Kecskeméti TE kerete, miután a klub mindenben megegyezett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosával, Gréczi Mártonnal – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: fölényesen győzött az MTK, újabb barcikai siker

A labdarúgó NB II 5. fordulójának esti programjában az MTK fölényesen győzött a Budafok ellen, amely így továbbra is sereghajtó. A Kazincbarcika egy hajrában szerzett góllal győzte le a Kozármislenyt, a Siófok pedig hátrányból fordítva verte meg a Haladást.

Mozgalmas meccsen győzött a Siófok, gálázva verte az MTK a Budafokot

Kilenc mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB II 5. fordulójában. Az éllovas MTK gálázva győzte le a továbbra is nyeretlenül sereghajtó Budafokot, a második Kazincbarcika egy hajrágóllal verte a szintén újonc Kozármislenyt. A Siófok mozgalmas meccsen szerzett három pontot a tizenegyest hibázó Haladás ellen. A Gyirmót Nagy Patrik triplájával nyerte meg a kisalföldi rangadót az újonc Mosonmagyaróvár ellen, a Szentlőrinc kétgólos hátrányból egyenlített a Békéscsaba ellen, a Tiszakécske a korábban a Szpariban futballozó Zamostny Balázs góljával győzte le a Nyíregyházát, míg az ETO soroksári vendégjátékán nem esett gól. 

Négyet vágott a Szpari, az ETO és az MTK; újabb DVTK-siker; második a Barcika

Teljes fordulót rendeztek szerdán a labdarúgó NB II-ben. Az éllovas MTK fölényes győzelmet aratott Békéscsabán, és már egypontos előnnyel vezeti a tabellát. A Diósgyőr hazai pályán esélyeshez méltóan verte meg az Ajkát, így megszerezte második győzelmét az idényben. Huszák Géza a Soroksár legyőzésével mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján, míg a Szeged hajrában lőtt találattal győzte le vendégként a Haladást. Idegenben múlta felül 2–1-re a Kazincbarcika a Mosonmagyaróvárt, ezzel már a második helyet foglalja el a tabellán, az otthon játszó ETO FC Győr pedig 4–1-es győzelmet aratott a Siófok ellen. Nem született gól a Budafok–Gyirmót találkozón, így a BMTE nyeretlen és sereghajtó, míg a kisalföldiek feljöttek a negyedik helyre. Szintén nem hozott gólt a Kozármisleny és a Pécs összecsapása, míg a Dorog egy találattal bizonyult jobbnak a Szentlőrincnél, a Csákvár pedig 1–1-et játszott a Tiszakécskével.

A hajrában lőtt góllal nyert a Szeged Szombathelyen

A labdarúgó NB II 4. fordulójában a Szombathelyi Haladás elszenvedte első vereségét – a Szeged 1–0-ra nyert a vasi megyeszékhelyen.

NB I: a Vasas Szegedről szerződtetett 21 éves védőt

A Vasas szerződtette a 21 éves Ódor Mátét a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától.

MLSZ: pénzbüntetést kapott a Szeged szurkolói antiszemita viselkedése miatt

A labdarúgó NB II 1. fordulójában, augusztus 1-jén az MTK a Szegedet fogadta. A budapestiek győzelmével végződő találkozón a vendégdrukkerek részéről gyűlölködő kifejezések hangzottak el, az ügyben az MLSZ illetékes bizottsága most hozott döntést.

NB II: először győzött a Diósgyőr, hazai pályán botlott a Gyirmót

A labdarúgó NB II 3. fordulójában megszerezte első győzelmét a Diósgyőr, a borsodi gárda Bényei duplájának köszönhetően aratott 2–1-es győzelmet Tiszakécskén. A két magabiztos győzelemmel kezdő Gyirmót hazai pályán botlott, a Békéscsaba hosszabbításban szerzett góllal tudott 1–0-ra nyerni az élvonalból búcsúzó gárda otthonában. A nap rangadóján a Haladás hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott az ETO felett. A Szentlőrinc 2–0-ra győzött a Szeged ellen, míg a Soroksár a hosszabbításban megítélt büntetővel tartotta otthon az egyik pontot a Csákvár ellen.

Kétgólos hátrány után gálázott az MTK, békéscsabai bravúr Gyirmóton

Mind a tíz mérkőzést vasárnap rendezték meg a labdarúgó NB II 3. fordulójában. Érdekesség, hogy a játéknap előtt még százszázalékos csapatok közül egyik sem tudott nyerni: a Gyirmót odahaza kapott ki a Békéscsabától, a Soroksár pedig a 96. percben mentett pontot a Csákvár ellen. A Diósgyőr három ponttal tért haza Tiszakécskéről, az MTK pedig kétgólos hátrányt követően öt góllal tömte ki a Dorogot, és átvette a vezetést a tabellán. Négyet vágott az Ajka a Kozármislenynek, az újonc Kazincbarcika pedig már a második győzelmét aratta a bajnokságban.

NB II: az újonc Misleny első sikere; hatot vágott a Csaba

A labdarúgó NB II 2. fordulójának esti mérkőzésein az újonc Kozármisleny megszerezte első sikerét a Tiszakécske 3–1-s legyőzésével. A Békéscsaba 6–1-re kiütötte a másik újoncot, a Kazincbarcikát, a Szeged az ETO otthonában nyert, a Budafok pedig ikszelt a Péccsel.


Kézilabda Eb: Tudta-e?