U21: Nem tolerálom, ha szétesik a csapat – Gera Zoltán

Gera Zoltán először irányította hazai pályán a magyar U21-es labdarúgó-válogatottat. A norvégok elleni, 3–0-ra elvesztett felkészülési mérkőzés után beszélt a tapasztalatairól, a mérkőzésen elkövetett hibákról, s a dánok, valamint a norvégok ellen pályára lépő játékosokról, akik közül Szalai Attila és Szánthó Regő értékelt az NSO Tv-nek. 

U21: Gera még nem mutatta meg, hogyan kell bevarrni a bal felsőbe

Pénteken a dánok ellen játssza az első felkészülési mérkőzését a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, amelynek helye a szlovénok mellett társrendezőként már biztosított a 2021-es Európa-bajnokságon. A csapat Gera Zoltán személyében új szövetségi edzővel vág neki a következő két évnek, többek között róla is beszélt a két légiós, Schäfer András és Szalai Attila. 

Holmanék bejutottak az Európa-liga csoportkörébe, Nagy Dominikék nem

A Slovan Bratislava bejutott a labdarúgó Európa-liga 2019–2020-as idényének a csoportkörébe, miután a playoffkör visszavágóján 3–2-re ugyan kikapott a görög PAOK-tól, de 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal jobbnak bizonyult ellenfelénél. Nem jutott viszont tovább Nagy Dominik együttese, a Legia Warszawa, amely az utolsó pillanatban kapott találattal esett ki a Rangers ellen. Búcsúzott Szalai Attila alakulata, az Apollon Limassol is.

El: Nagy Dominikék ikszeltek a Rangersszel hazai pályán

A Legia Warszawa magyar válogatott futballistája, Nagy Dominik is részese volt az El-selejtező playoffkörének – a 24 éves szélső csereként állt be a Steven Gerrard irányította Rangers ellen. Bölöni László is elégedett lehet együttesével, az Antwerp ugyanis 1–1-es döntetlent harcolt ki az AZ Alkmaar otthonában.

El: Az ilyen téttel bíró meccsekért álltam légiósnak – Nagy Dominik

A liverpooli legenda, Steven Gerrard vezette Rangers FC ellen próbál előnyt szerezni hazai pályán a Nagy Dominikot foglalkoztató Legia Warszawa.

El: Bölöni és Szalai Attila klubja még küzd a csoportkörért

Zárult a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőköre, kettős győzelemmel jutott tovább Szalai Attila csapata, az Apollon Limassol, ezenkívül a BATE, a Partizan Beograd és a Debrecent kétszer is megverő Torino csapata is küzdhet még a csoportkörért, akárcsak a nevesebb klubok közül a PSV, a Wolverhampton és a Korcsmár Zsolt gárdáját oda-vissza megverő Rangers.

El: jókor, jó helyen – Szalai Attila megszerezte első gólját – videó

Megszerezte első gólját új klubjában a Mezőkövesdről Ciprusra igazoló Szalai Attila. A 21 esztendős bekk végigjátszotta az Apollon Limassol–Zalgiris Kaunas Európa-liga-találkozót, és a 83. percben ő állította be a 4–0-s végeredményt, így csapata kettős győzelemmel jutott a második körbe.

El: a Fehérvárra liechtensteini, a Honvédra román csapat vár

Az Universitatea Craiova lesz a Budapest Honvéd ellenfele az Európa-liga-selejtező második fordulójában, mivel a román csapat kettős győzelemmel búcsúztatta azeri ellenfelét. A párharcot a kispestiek kezdik hazai pályán július 25-én. A Mol Fehérvárnak liechtensteini riválissal kell megküzdenie, az izlandi Breidablikot kiejtő Vaduzzal.

Légiósok: „Mezőkövesden megértették, hogy ez egy nagy lehetőség”

A Mezőkövesdről az Apollon Limassolhoz szerződő, már El-meccsen is bemutatkozó védő úgy érzi, előmenetele szempontjából sem jelenthet hátrányt, hogy Ciprust választotta.

El: Szalai győztes meccsen debütált – az összes eredmény egy helyen

A három magyar csapat (a Debreceni VSC, a Fehérvár FC és a Budapest Honvéd), valamint a dunaszerdahelyi DAC mérkőzésén kívül összesen 39 találkozót rendeztek az Európa-liga első selejtezőkörében csütörtökön. Szalai Attila győztes meccsen mutatkozott be az Apollon Limassolban, míg a Nagy Dominikkel felálló Legia Warszawa nem bírt gibraltári ellenfelével.

Mezőkövesd: távozik a csapat egyik alapembere

Az élvonalbeli Apollon Limassolban folytatja pályafutását Szalai Attila: a 21 esztendős utánpótlás-válogatott hátvéd két év után hagyja el a Mezőkövesdet. A ciprusi csapat a legutóbbi idényben a harmadik helyen végzett.

Mezőkövesd: a sérült U-válogatott védő a rajton visszatérhet

Szalai Attila az U21-es válogatottban bokasérülést szenvedett, de a gyógyulásra jó ütemben halad, így azt reméli, hogy az NB I-es rajton már ott lehet a Mezőkövesd kezdőcsapatában.

NB I: megsérült a válogatott védő, rehabilitációval kezdi a szezont

Az Azerbajdzsán ellen, pénteken játszott 3–3-as találkozón az első félidő után, a szünetben kellett lecserélni, Szalai Attilát, s mára kiderült bokasérülése miatt volt szükség a cserére.

Mezőkövesd: U-válogatott védő érkezett Ausztriából – hivatalos

A labdarúgó NB I következő idényére készülő Mezőkövesd a hivatalos honlapján jelentette be Szalai Attila szerződtetését. A Rapid Wientől érkező 19 esztendős hátvéd három évre írt alá a borsodi klubhoz.

U19: már a Bayern sztárjaival készül a következő ellenfél alapembere

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott a csehek elleni 2–1-es vereség után Ausztriával találkozik az Eb-selejtező elitkörének 2. fordulójában. Borzasztóan nehéz feladat elé néz a gárda, hiszen az osztrák alakulatban játszik Marco Friedl, aki a Bayern Münchenben már az első csapat sztárjaival készül, illetve Manuel Thurnwald, aki Szalai Attila csapattársa a Rapidnál, csak éppen a magyar fiúval ellentétben már többször pályára lépett a felnőttbajnokságban és az Európa-ligában is. Velük beszélgetett Csehországban az NSO Tv stábja.

U19-es Eb-elitkör: „Ez sajnos nem volt elég” – keserű szavak a vereség után

A magyar válogatott balszerencsés, 2–1-es vereséget szenvedett Csehországtól az U19-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében. A találkozó után a második gól előtt nagyot hibázó Szalai Attila, a csapat kapitánya, Szalai András és a szépítő gólt szerző ferencvárosi támadó, Csernik Kornél nyilatkozott a helyszínen tartózkodó NSO Tv stábjának.

Légiósok: „Nálam csakis a magyar válogatott jöhet szóba”

Szalai Attila, az osztrák Rapid Wien II labdarúgócsapatának magyar utánpótlás-válogatott játékosa a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt céljairól, tapasztalatairól, valamint elárulta, el tudná-e képzelni magát az osztrák felnőttválogatottban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?