Magyar Parasport Napja: megemlékezés az Olimpiai Parkban

Hétfőn délelőtt az Olimpiai Parkban koszorúztak és mécsest gyújtottak a parasportolókra emlékezve.

Magyar Parasport Napja: „Nagyon fontos az érzékenyítés”

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormány nevében köszöntötte hétfőn a parasportolókat a Magyar Parasport Napja (MPN) alkalmából – írja az MTI. Szvitacs Alexa Eb-győztes para-asztaliteniszező az érzékenyítés fontosságáról beszélt.

Ökölvívás: Szabó Tünde szerint a magyar boksz profitálhat az AIBA-elnök látogatásából

A sportért felelős államtitkárral is tárgyalt Umar Kremljov, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) decemberben megválasztott elnöke, aki a debreceni Bocskai István-emlékversenyre érkezett Magyarországra. Szabó Tünde szerint a magyar ökölvívás profitálhat ebből a látogatásból.

Kajak-kenu: „A még elnyerhető öt kvótából négyre reális esélyünk van”

Három országban, védett, biztonságos környezetben készülhetnek a következő hetekben a magyar kajak-kenusok, akik májusban Szegeden újabb olimpiai kvótákért küzdhetnek meg.

Sakk: Polgár Judit átvette díszdoktori címét a TE-n

A sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit a Testnevelési Egyetemen (TE) tartott szűk körű ünnepségen átvette díszdoktori oklevelét – írja az MTI.

Sportpolitika: 240 milliós támogatást kapnak a nyíregyházi egyesületek

Összesen 240 millió forinttal részesülnek a nyíregyházi sportegyesületek a kiemelt vidéki sportegyesületeknek juttatható több mint 2.1 milliárd forint összegű rendkívüli támogatásból – jelentette be a sportért felelős államtitkár sajtótájékoztatón a nyírségi megyeszékhelyen pénteken – írja az MTI.

Létesítmény: több mint 2.1 milliárd támogatás 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek

A kormány több mint 2.1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón.

Koronavírus: előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az InfoRádiónak adott nyilatkozatában elmondta, előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok, mivel a sportolóknak még kvalifikációs versenyeken is részt kell venniük.

Sportpolitika: Szabó Tünde szerint 2021-ben újra a sporté lesz a főszerep

Szabó Tünde szerint 2021-ben újra a sporté lesz a főszerep, hiszen több mint 150 olyan hazai rendezésű nemzetközi sportesemény van tervben, amelyet támogat a kormány.

Az Év Sportolója Gála: Keleti Ágnes MSÚSZ-életműdíjban részesült

A Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíjjal ismeri el a százéves Keleti Ágnest az M4 Sport – Az Év Sportolója 2020 Gálán.

Sportpolitika: Idén is megmutatkozott, hogy fontos nekünk a sport – Szabó Tünde

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint idén, egy kihívásokkal teli évben is megmutatkozott, hogy Magyarországnak nagyon fontos a sport.

Sportpolitika: az EU-s sportminiszterek a koronavírus hatásairól tanácskoztak

A koronavírus-világjárvány nemzetközi sporteseményekre gyakorolt hatásáról volt szó az európai uniós tagállamok sportminisztereinek szerdai videokonferenciáján, amelyen Magyarországot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár képviselte – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Sportdiplomácia: minden LEN-bizottságba került magyar

Az Európai Úszószövetség történetében először mind az öt vizes sportág technikai bizottságában lesz magyar képviselő, és további bizottságokban is ott ülnek majd a magyar szövetségek nomináltjai – számolt be szerkesztőségünknek hírlevelében az Magyar Úszószövetség. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, akit két héttel ezelőtt választottak meg a LEN alelnökének, első ízben vett részt a szervezet vezérkarának ülésén.

Sportkonferenciák: két nap az utánpótlásról és Tokióról

Világklasszis sportolók és a sportszakma legjobbjai is előadnak az utanpotlassport.hu hagyományos, ezúttal azonban online és két napon át zajló konferenciáján. A december 3-án és 4-én rendezendő – a járvány következményeire és a jövő évi tokiói olimpiára fókuszáló – internetes eseményen elmondja gondolatait mások mellett Szabó Tünde, Dárdai Pál, Märcz Tamás, Wladár Sándor, Sós Csaba és Kopasz Bálint is.

Női kosár Euroliga: széles összefogással valósul meg a soproni „buborék”

Az elitsorozat első csoportkörét Sopron rendezheti, az esemény fontos tesztje lesz annak, hogy Magyarország képes-e megfelelni a buborék elvárásainak.

Úszás: Szabó Tündét megválasztották a LEN alelnökének

Vasárnap az Európai Úszószövetség (LEN) online tisztújító kongresszusán megválasztották a szervezet egyik alelnökének Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt – tudta meg a Nemzeti Sport. Szabó Tünde a súlyos bűnügybe keveredett Gyárfás Tamást váltja a LEN elnökségében, utóbbit a közgyűlés másodmagával tiszteletbeli tagnak választotta. 

Sportpolitika: Az egészség mindennél fontosabb – Szabó Tünde

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint szükség van az olimpiára, de a sportolók egészsége mindenekfelett áll.

MSÚSZ: Nagy Béla is büszke lenne

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője átadta a Nagy Béla-program eddigi csaknem három éve alatt az EMMI és a szövetség által működtetett program segítségével megjelent 56 sport témájú könyv, kiadvány egy-egy példányát és a mintegy 14, ugyancsak támogatott konferenciát, honlapot, kiállítást dokumentáló anyagot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszonynak – adta hírül az MSÚSZ.

Úszás: online veheti át Gyárfás Tamás helyét Szabó Tünde a LEN-ben

Az Európai Úszószövetség (LEN) Budapestről a világhálóra költözteti a november 8-i tisztújító kongresszusát. Ezzel oda a hazai pálya előnye, de Szabó Tünde így is esélyesként kandidál a szövetség vezetőségébe. Ahogyan arról a Nemzeti Sport korábban beszámolt, a sportért felelős államtitkár Gyárfás Tamás helyét veheti át a testületben. 

Elismerés: Szabó Tünde címzetes egyetemi tanár lett

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár címzetes egyetemi tanár lett, miután a Debreceni Egyetem Szenátusa megítélte számára a tisztséget.