A nap kérdése: Dzsudzsák túl a zeniten – Supka; Európa egyik legjobb bal lába – Csank

A labdarúgó Európa-bajnokság alatt minden nap jelentkezünk A nap kérdése rovatunkkal. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy hiányolnak-e valakit a szurkolók az Európa-bajnokság magyar keretéből. Természetesen Dzsudzsák Balázs neve rögtön felmerült, ezzel kapcsolatban Csank János és Supka Attila is kifejtette az NSO Tv-nek a véleményét.

Eb 2020: Rossi meg merte lépni… – Supka Attila a sikerek titkáról

Folytatjuk „Ez a csapatunk" cikksorozatunkat, melyben a héten kezdődő labdarúgó Eb előtt a magyar válogatott tagjai kerülnek fókuszba. Még az NB I-es idény közben járt az NSO Tv stábja Kisvárdán (a Ferencváros elleni mérkőzésen), ahol a találkozó után Supka Attilával (aki azóta már nem a várdaiak vezetőedzője) a közelgő Európa-bajnokságról beszélgettünk. A tréner kitért két korábbi játékosára, Holender Filipre és Gazdag Dánielre, beszélt az esélyekről is, illetve szóba került kollégája, Marco Rossi szövetségi kapitány titka is.

NB II: már nem Schindler Szabolcs a Vasas vezetőedzője – hivatalos

A labdarúgó NB II-ben bronzérmet szerző Vasas FC hivatalos honlapján közölte, menesztette Schindler Szabolcs vezetőedzőt, valamint stábjának több tagját.

NB I: Supka Attila távozik a Kisvárdától – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben ötödik helyen végző Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Supka Attila lejáró szerződését, így a vezetőedző egy idény után távozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei klubtól.

Kisvárda: lejár Supka Attila szerződése, kérdéses a jövője

Biztos, hogy a bajnokság felsőházában végez a Kisvárda, a történelmi siker ellenére egyelőre kérdéses Supka Attila jövője az egyesületnél.

ZTE: „A válogatott? Nagyon megelőlegezett bizalom lenne...”

A labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójában a Zalaegerszeg nulla nullás döntetlent játszott odahaza a Kisvárdával, ezzel kiharcolta a bennmaradást. A találkozó után a ZTE kapusával, Demjén Patrikkal beszélgetett az NSO Tv stábja.

NB I: Helyzetek nem voltak, inkább csak lehetőségek – Waltner

A labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójában a Zalaegerszeg nulla nullás döntetlent játszott odahaza a Kisvárdával, ezzel kiharcolta a bennmaradást. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

NB I: A ZTE győzelmének tudatában nyomás alatt voltunk – Zekic

A DVTK azzal a tudattal lépett pályára a Kisvárda ellen, hogy a ZTE 4–1-re nyert a Puskás Akadémia ellen, így nyilván óriási volt a nyomás a miskolciakon a győzelmi kényszer miatt. Erről beszélt az 1–0-ra megnyert találkozó után Zoran Zekic vezetőedző, míg Supka Attila a nyerőembert hiányolta csapatából.

NB I: Óriási kihívás frissnek maradni a hajrára – Boris

A Kisvárda 1–0-ra legyőzte az MTK-t a labdarúgó NB I 30. fordulójában. A mérkőzés után a két, már biztosan jövőre is első osztályú csapat vezetőedzője értékelt.

MK: A meccsről nem sok jót mondhatok – Michael Oenning

Az Újpest jutott elsőként a labdarúgó Mol Magyar Kupa döntőjébe, miután 1–0-ra legyőzte a Kisvárdát. A találkozó után a két vezetőedző értékelt.

MK: Nagy eredmény lenne a döntő kiharcolása – Supka

Ami Supka Attila negyedik esélye lehet, az Kisvárdán az első és talán soha vissza nem térő alkalom: a döntőbe jutás.

Magyar Kupa: Supka negyedszer vezetheti csapatát a döntőbe, de…

A története során először a legjobb négy közé jutó Kisvárda és a tízszeres kupagyőztes Újpest FC csatájával kezdődik meg szerdán a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntője. A másik ágon csütörtökön a Michael Boris irányításával MK-meccset eddig csak tizenegyespárbajban vesztő MTK Budapest a kétszeres győztes Mol Fehérvárt látja vendégül. Utóbbinál Szabics Imrének ez lesz az első kupatalálkozója vezetőedzőként. A kiírás szerint egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. 

NB I: A játékosaim nem jelesre, tízesre vizsgáztak – Szabics

A labdarúgó NB I 27. fordulójának vasárnapi játéknapján a Kisvárda hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Fiola Attila kiállítása miatt 55 percet emberhátrányban töltő Mol Fehérvár FC-vel, amelynek kispadján ezen a mérkőzésen debütált Szabics Imre. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

NB I: Mosolyogva mehetünk a megérdemelt pihenőre – Oenning

Az Újpest már az első félidőben eldöntötte a Kisvárda elleni találkozóját a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A lilák 3–0-s győzelme után a két vezetőedző értékelt. 

NB I: Nehéz bármit is mondani, éppen belehalok ebbe az egészbe – Horváth Ferenc

Egészen a meccs végéig nem született gól a Honvéd és a Kisvárda találkozóján az NB I 25. fordulójában, majd egy védelmi hibát követően megszerezték a vendégek a hosszabbításban a győztes gólt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.