-->
Stoke-verés után, Real-verés előtt

Összeharangozót még sosem írtam. Ha minden jól megy, a jövőre nézve is rendhagyó marad ez a poszt ebből a szempontból, és nem kell újra erre...

Mutassunk valamit: Tottenham-Stoke

Igen, valamit villantani kéne, mert az utóbbi négy hétben vajmi kevés okunk volt az örömre ha meccsnézésre adtuk a fejünket. Itt a lehetőség...

Sunderland: Ricardo Fuller érkezik Bent pótlására - sajtóértesülés

A BBC értesülési szerint az angol élvonalban szereplő Stoke City labdarúgócsapata elfogadta a Sunderland 3 millió fontos ajánlatát a 31 éves jamaicai válogatott támadóért, Ricardo Fullerért.

Ferguson: Az MU csak jobb lesz a folytatásban

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elsősorban csapata két gólszerzőjét, Javier Hernándezt és Nanit dicsérte a Stoke City 2–1-es legyőzését követően, illetve figyelmeztette a riválisokat: az MU hagyományosan jobban teljesít a szezon második felében.  

A Man. United sikere után hátradőlve nézheti a riválisok harcát

Hazai pályán kissé nehézkes, 2–1-es győzelmet aratott a Manchester United a Stoke City ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában, így 44 pontos és 3 pontos előny birtokában várhatja üldözői, az Arsenal és a Manchester City szerdai rangadóját. Gera Zoltánt a 63. percben pályára küldve győzött a veszélyzónából menekülő Fulham, a Birmingham City nyert Blackpoolban.

Chicharito duplával ünnepelte Gary Neville 600. MU-meccsét

A Manchester United 2–1-es győzelmet aratott a Stoke City otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában. A mérkőzés hőse a United két gólt szerző mexikói csatára, Javier „Chicharito” Hernández volt.

Fulham: Geráért a Bremen és a Stoke City futhat versenyt - sajtóhír

A Daily Mail című angol bulvárlap szerint a Stoke City csapata kész harcba szállni a német Werder Bremennel, hogy megszerezze a Fulham utóbbi időben kevesebbet szereplő magyar válogatott középpályását, Gera Zoltánt.

Premier League: megvan a West Ham United idénybeli első pontja

A West Ham United megszerezte első pontját az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2010–2011-es idényében: a londoniak a Stoke City vendégeként értek el 1–1-et az 5. forduló szombat kora délutáni nyitó mérkőzésén.

Premier League: az edző gyászolt, késve érkezett, mégis csodát tett

Még az ellenfél szakvezetője is csodálattal adózott Tony Pulis, a Stoke City menedzsere előtt, aki édesanyja halála miatt elkésett csapata hétfő késő esti bajnokijáról, ám így is sikerült felráznia játékosait, akik a második félidőben megfordították és megnyerték az Aston Villa elleni angol bajnoki labdarúgó-mérkőzést.

Premier League: drámai hajrá, vége a Stoke rossz sorozatának

Az angol labdarúgó-bajnokság 2010–11-es idényét három vereséggel kezdő Stoke City hétfő este a 93. percben szerzett góllal 2–1-re legyőzte az Aston Villát.

Átigazolás: Pennant a Stoke-hoz, Di Santo a Wiganhez került

Az átigazolási időszak utolsó napján igen aktív Stoke City Eidur Gudjohnsen és Marc Wilson után megszerezte Jermaine Pennantet is, a szélső fél évre, kölcsönbe érkezik a Zaragozától.

Átigazolás: Diao visszament a Stoke-ba, Gudjohnsen is jöhet

A Stoke City ismét szerződtette a lejárt megállapodású szenegáli válogatott középpályást, Salif Diaót.

Premier League: rossz hír a Stoke-nak, Sidibe az egész szezonra kidőlt

Súlyos sérülés miatt már nem játszhat a 2010–2011-es szezonban Mamady Sidibe, az angol élvonalbeli Stoke City támadója.

Premier League: rekordösszegért, 8 millió fontért igazolt támadót a Stoke

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Stoke City szerződtette a Sunderlandtől a trinidadi válogatott Kenwyne Jonest.

Premier League: a közönségkedvenc szerződést hosszabbított a Stoke-nál

Matthew Etherington, a Premier League-ben szereplő Stoke Ctiy 28 éves játékosa négy évvel meghosszabbította szerződését a klubnál.

Fülöpék és Geráék is otthon kaptak ki

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából elhalasztott mérkőzéseken két magyar légiósért is szoríthattunk: a Fülöp Mártonnal felálló Manchester City nagy téttel bíró összecsapáson fogadta a Tottenham gárdáját és szenvedett egygólos vereséget. A Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham szintén pályaválasztóként játszott, és minimális különbséggel kikapott a Stoke Citytől.

Premier League: Fülöpék és Geráék is kikaptak, a City lemaradt a BL-ről

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából elhalasztott mérkőzéseken két magyar légiósért is szoríthattunk: a Fülöp Mártonnal felálló Manchester City nagy téttel bíró összecsapáson fogadta a Tottenham gárdáját és szenvedett egygólos vereséget. A Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham szintén pályaválasztóként játszott, és minimális különbséggel kikapott a Stoke Citytől.

Stoke: a menedzser is megszólalt a Chelsea elleni bunyó ügyében

Tony Pulis, az angol élvonalbeli Stoke City labdarúgócsapatának menedzsere nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy két játékosa, Glenn Whelan és a csapatkapitány Abdoulaye Faye egymásnak ugrott a Chelsea elleni bajnoki szünetében.

Anglia: nagy változásokat terveznek a nyáron a Stoke Citynél

A játékoskeret nagyszabású átalakítását tervezik az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Stoke Citynél.

Nincs Stoke-csoda a Stamford Bridge-en

Kétgólos győzelmet aratott a Chelsea a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a Stoke City ellen. A találatokat Frank Lampard és John Terry jegyezte.


Kézilabda Eb: Tudta-e?