MU: a volt játékos szerint a Spurs csatárának a „vörös ördögöknél” a helye

A Manchester United labdarúgócsapatának korábbi játékosa, Kléberson elmondta, Richarlisonnak a Tottenham Hotspurből a „vörös ördögökhöz” kellene igazolnia – még annak ellenére is, hogy a brazil csatár egyelőre gólképtelen a Premier League 2022–2023-as kiírásában.

Tottenham: mozgalmas volt a január, teljesült Conte kívánsága

Sűrű átigazolási időszakot hagyott maga mögött a Tottenham Hotspur. Pedro Porro a Sporting csapatától érkezik annak reményében, hogy alapemberré fog válni a pálya jobb oldalán. Ugyanerről a posztról (jobbhátvéd) távozott Djed Spence és Matt Doherty is. Antonio Conte ismét megcélozhatja a Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciókat.

PL: megvan Danjuma új csapata, Londonba igazolt – hivatalos

A Tottenham Hotspur bejelentette Arnaut Danjuma érkezését a Villarrealtól. Amint már megírtuk, az Everton mindent megtett annak érdekében, hogy megszerezze a holland szélsőt, az utolsó pillanatban azonban az észak-londoni csapat közbelépett, és meghiúsította a játékos Liverpoolba igazolását.

Videó: Conte egy kérdés után távozott a BL-meccs utáni sajtótájékoztatóról

A Tottenham Horspur 1–1-es döntetlent játszott a Sportinggal a Bajnokok Ligájában szerda este. A VAR az utolsó percben vette el Harry Kane gólját, így a Spurs még nem jutott tovább. A londoniak vezetőedzője, Antonio Conte dühösen értékelt a sajtótájékoztatón, amelyen mindössze egy kérdésre válaszolt, majd távozott.

PL: Conte aggódik, hogy Kulusevski csak a vb után térhet vissza

A The Athletic szerint Antonio Conte aggódik, hogy Dejan Kulusevski, a csapat svéd támadója csak a világbajnokság után léphet újra pályára a Tottenham Hotspur színeiben.

PL: „Nem áll készen rá” – Conte arról, miért padozik a nyári igazolás

A kvartettje második helyén álló Tottenham Hotspur az Európa-liga-címvédő Eintracht Frankfurt otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik játéknapján, kedden. A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón a londoniak menedzsere, Antonio Conte nem erről az összecsapásról, hanem a klub nyáron szerződtetett, ám a kezdőből mellőzött játékosáról, Djed Spence-ről beszélt.  

BL, D-csoport: a végén jött a dráma, a Sporting legyőzte a Spurst

A labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjában a Tottenham Hotspur 2–0-ra kikapott a Sporting CP-től. Az Eintracht Frankfurt 1–0-ra legyőzte idegenben a Marseille-t.

Felkészülés: a Spurs nyert az El-döntős ellen; a Lyon ötöt kapott

Habár vezetést szerzett az elmúlt idényben El-döntőt játszó Rangers, a Tottenham fordított a felkészülési mérkőzésen (2–1), és megnyerte a Walter Tull-emlékkupát. Az Olympique Lyont nem kis meglepetésre 5–0-ra kiütötte az Eredivisie-ben vitézkedő Willem II a Hollandiában rendezett edzőmeccsen.

Hollandia: a legdrágább igazolás – az Ajax szerződtette a támadót

Az Ajax a hivatalos oldalán jelentette be, hogy mindenben megegyezett a Tottenhammel és 31.25 millió euróért megvásárolta tőle a 24 éves Steven Bergwijnt, aki ezzel a holland bajnokság történetének legdrágább igazolása lett. A 22-szeres holland válogatott támadó 2027 júniusáig írt alá az amszterdamiakhoz.

Tottenham: tűz ütött ki a stadionban, senki sem sérült meg

Tűz ütött ki az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham stadionjában, de hamar el is oltották, és senki sem sérült meg – ezt a klub erősítette meg.

Tottenham: Kane-t jelölték az Ekl-keretbe

Annak ellenére, hogy Harry Kane nem tartott a Tottenhammel az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában megrendezett Manchester City elleni meccsre (1–0-ra nyert a Spurs), a menedzser, Nuno Espírito Santo jelölte a csatárt az Európa-konferencialiga keretébe.

Tottenham: Kane nem tartott csapatával a City elleni meccsre

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Tottenham klasszis csatára, Harry Kane elvágyódik csapatától, és sajtóhírek szerint esélyes, hogy a Manchester Cityhez szerződik, amellyel éppen vasárnap játszik az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) első fordulójában a Spurs.

Átigazolás: létrejött a játékoscsere a Sevilla és a Spurs között

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur és a La Ligában játszó Sevilla játékoscserét hajthat végre, amelyet hétfőn mind a két klub hivatalosan megerősített. Előbbitől Erik Lamela, utóbbitól Bryan Gil távozik, ugyanakkor arról egyik klub sem számolt be, hogy ráfizetés részét képezte-e az üzletnek. 

Real: Bale visszamenne Madridba, majd egy év után befejezné – sajtóhír

A spanyol As szerint a Tottenham labdarúgócsapatában szereplő Gareth Bale visszamenne a Real Madridba, majd 2022-ben végleg befejezné profi pályafutását.

Spurs: A türelem volt a kulcs Bale-hez – Mourinho beszólt a Realnak

A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának menedzsere, José Mourinho szerint a Real Madridnál nem voltak elég türelmesek Gareth Bale-lel, aki most jobban játszik, mint korábban bármikor.

Tottenham: mélyen a zsebükbe kellett nyúlni, hogy kirúghassák Pochettinót

Mint arról korábban beszámoltunk, Mauricio Pochettinót öt év után menesztette a Tottenham Hotspur a kispadról, helyette pedig José Mourinhót nevezte ki új menedzsernek. Az argentin szakember 2018-ban írt alá ötéves szerződést, így a klubnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy kifizesse a végkielégítését.

Tottenham: Mourinho lett Pochettino utódja – hivatalos

José Mourinho váltja a Tottenham Hotspurnél Mauricio Pochettinót a kispadon, jelentette be a klub hivatalos honlapján.

PL: a léc alá bombázott a Spurs ellen az MU-szélső – videó!

Ander Herrera indítása után Henrih Mhitarjan bombázott a léc alá, a Manchester United ezzel a góllal szerezte meg a vezetést a Tottenham Hotspur ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában. Ez volt az első találat egy örmény játékostól a PL történelmében.

PL: Djilobodji-hiba után Kane győztes gólja, majd sérülése

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának záró mérkőzésén a Tottenham Harry Kane góljával 1–0-ra legyőzte a Sunderlandet. A válogatott támadó megsérült, idő előtt le kellett cserélni, Adnan Januzajt pedig kiállította a játékvezető a hajrában.

Európa-liga: itt a divatszurkolók álma, a „hibridmez” – kép

Ha ismer esetleg olyan futballdrukkert, aki az alapján választ csapatot, hogy melyik klub áll jobban, van egy tökéletes ajándékötletünk! A Borussia Dortmund az Európa-ligában a Tottenham Hotspurrel csatázik a nyolcaddöntőben, aki pedig nem akar kedvencet választani a párharcból, annak elkészült ez a hibrid trikó, amire az eBay-en lehet licitálni.


Kézilabda Eb: Tudta-e?