Javított a rossz bajnoki kezdés után Pep Guardiola csapata

Győzelemmel kezdett a Barcelona a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A katalán csapat hazai pályán győzte le a Sporting Lisszabont 3–1-re. Márquez fejese után Eto’o tizenegyesből növelte két gólra az előnyt. A Sporting szépítése után Xavi döntötte el végleg a meccset. A csoport másik meccsén a Sahtar fontos három pontot szerzett a Basel otthonában.

A bizakodó barcelonaiak a BL-ben javítanának az idénykezdésen

A Bajnokok Ligája C-csoportjában a Barcelona, a Sporting, a Sahtar és a Basel csap össze az első két, továbbjutást érő hely megszerzéséért. A névsor alapján a katalán klubnak van erre a legnagyobb esélye a kvartettből. Ezt a spanyol csapatnál is tudják, és nagy önbizalommal készülnek a Sporting elleni, első csoportmérkőzésre.

Portugália: második mérkőzését is megnyerte a Sporting

A Sporting 1–0-ra legyőzte idegenben a Bragát a portugál labdarúgó-bajnokság második fordulójában, így hat ponttal csak kevesebb rúgott gólja miatt áll a második helyen a szintén hatpontos Nacional mögött.

Felkészülés: a Dzsudzsákkal felálló PSV ikszelt a Sportinggal

Lisszabonban, a Sporting otthonában szerepelt felkészülési mérkőzésen a holland PSV.

Juventus: Miguel Velosót most a ”zebrákkal” hozták hírbe

Portugál lapértesülések szerint Miguel Velosoért ajánlatot tett a Juventus.

Portugália: Derlei további egy évig marad a Sportingnál

Az FC Portóval korábban Bajnokok Ligáját és UEFA-kupát nyerő brazil Derlei egy évvel meghosszabbította szerződését a Sportinggal.

A Rangers idegenbeli győzelemmel harcolta ki a továbbjutást

2–0-ra verte idegenben a Rangers a portugál Sporting gárdáját, így bejutott a legjobb négy közé az UEFA-Kupában. A skót csapat Darcheville és Whittaker góljainak köszönhetően 36 év után játszhat ismét elődöntőt az európai kupaporondon. A Rangers az olasz Fiorentinával fog megküzdeni a döntőbe jutásért.

UEFA-Kupa: idegenben harcolta ki a továbbjutást a Rangers

2–0-ra verte idegenben a Rangers a portugál Sporting gárdáját, így bejutott az UEFA-Kupa elődöntőjébe.

Dzsudzsákkal a kezdőben lép pályára a PSV a Fiorentina ellen

Az UEFA-kupa negyeddöntőinek visszavágóján Dzsudzsák Balázs csapata, a holland PSV az olasz Fiorentinát fogadja Eindhovenben. A játéknap további három mérkőzésén az orosz Zenit a német Bayer Leverkusent, a spanyol Getafe a német Bayern Münchent, a portugál Sporting pedig a skót Rangerst fogadja.

Nem tudott nyerni otthon a Rangers a Sporting ellen

Az UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a glasgow-i Rangers 0-0-s döntetlent ért el az Inbrox Stadionban és így nehéz helyzetből várhatja a portugáliai visszavágót. A hajrában mindkét csapatnak volt lehetősége a gólszerzésre, de nem született gól a meccsen.

UEFA-KUPA: döntetlen Skóciában és Olaszországban is

Az UEFA-kupa negyeddöntőjének firenzei és glasgow-i mérkőzése is döntetlent hozott.

Portugália: a Sporting legyőzte a Portót, amely így is biztosan vezet

Elszenvedte második vereségét az FC Porto a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság 2007–2008-as idényében, miután vasárnap késő este 2-0-s vereséget szenvedett Lisszabonban, a Sporting otthonában. A címvédő előnye ugyanakkor így is jelentős: kilenc ponttal vezet a Benfica előtt.

Sir Alex Ferguson és Paulo Bento is Cristiano Ronaldót dicséri

A Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben az F csoportban a Manchester United már a negyedik, míg az AS Roma a hétközi, ötödik fordulót követően kvalifikálta magát a tizenhatos mezőnybe. A hátralévő egy forduló eredménytől függetlenül előbbi az első, utóbbi a második helyen. Az olaszok trénere, Luciano Spalletti szerint megérdemelt győzelmet arattak Kijevben, amiért keményen megdolgoztak. Anglia és Portugália ismét Cristiano Ronaldótól visszhangos.

Már szerdán este továbbjuthat a Manchester United és a Roma

Már a 4. fordulót követően továbbjuthat a Bajnokok Ligájának F csoportjából a Manchester United és a Roma együttese, ehhez azonban az szükséges, hogy mindkét gárda megszerezze a három pontot a szerdai játéknapon. A másik oldalról nézve a Sportingnak nyernie kell ahhoz, hogy reális esélye legyen a legjobb tizenhat közé kerülésre a sorozatban.

Totti nélkül is a három pontért mennek a farkasok Lisszabonba

Luciano Spalletti nem nevezte a csapatkapitány Francesco Tottit az AS Roma 21 fős keretébe a Sporting Lisszabon elleni kedd esti BL-csoportmérkőzés előtt. Az Aranycipős csatár még mindig a két hete, éppen a Sporting elleni hazai meccsen összeszedett bokasérülésével bajlódik, és még nincs játékra képes állapotban.

Továbbra is hibátlan az MU, Totti megsérült, mégis nyert a Roma

Gólgazdag mérkőzésen, Kijevben nyert az angol Manchester United labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének „F” jelzésű kvartettjében. Sir Alex Ferguson csapata már a szünetben 3-1-re vezetett, és magabiztosan nyerte a mérkőzést. Hazai pályán 2-1-re győzött a Roma, amely nem örülhet felhőtlenül a sikernek, hiszen Francesco Totti, az olaszok csapatkapitánya sérülés miatt csupán harmincöt percet töltött a pályán.

Az ukránok reálisan gondolkoznak, de nem félnek a Manchestertől

A Dinamo Kijev mestere két lábbal a földön áll, ugyanakkor nem tart lehetetlennek egy bravúros eredményt a vendég Manchester United ellen. Sir Alex Ferguson nyugodtabb a meccs előtt, szerinte az a kulcs, nem szabad leállniuk vagy lankadniuk a kilencven perc alatt. Luciano Spalletti szerint is csak a győzelem elfogadható a Stadio Olimpicóban, azonban a portugálok is azt nyilatkozták: egyértelműen győzni mennek Olaszországba.

Portugália: hat meccsből hat győzelem az FC Porto mérlege

A címvédő FC Porto az argentin Lisandro Lopez két góljával 2-0-s hazai győzelmet aratott a Boavista ellen a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A Porto ezzel továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az élen a táblázaton. A lisszaboni derbin a Benfica és a Sporting 0-0-s döntetlent játszott.