A Liverpool fordított a Southampton ellen, tovább harcol a bajnoki címért

A Liverpool 2–1-re nyert Southamptonban a Premier League 37. fordulójában, így továbbra is éles a harc Jürgen Klopp csapata és a Manchester City között az elsőségért.

PL: búcsúzott az élvonaltól a Norwich City; győzött a Brighton

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában az Aston Villa a Norwich Cityt – amely így búcsúzott az élvonaltól –, a Burnley a Watfordot, a Brighton a Wolverhamptont, a Crystal Palace pedig a Southamptont győzte le.

Videó: ilyen a világon nincs – a Soton 16 éves játékosa 3 ugyanolyan gólt lőtt

A Southampton U23-as csapatát erősítő Tyler Dibling nem akármilyen teljesítményt tett le az asztalra a Newcastle United elleni hétfői bajnokin a St James’ Parkban (2–4). A 16 éves játékos az első félidőben, 34 perc leforgása alatt három nagyon hasonló gólt szerzett a tizenhatoson kívülről, méghozzá úgy, hogy a „szarkák” játékosai közül vannak páran, akik hét évvel idősebbek nála. Diblingnek egyébként már három évre szóló profi szerződése van a „szenteknél”, és minden bizonnyal szép karrier előtt áll.

PL: Jorginho botrányos 11-ese ellenére is győzött a Chelsea

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójának vasárnapi játéknapján a Chelsea és a Burnley is egygólos győzelmet aratott, míg a Brighton és a Southampton döntetlent játszott egymással.

PL: Dyche nélkül meglesz a bennmaradás? Sima sikert aratott a Burnley

Úgy tűnik, pozitívan hatott a Burnleyre a múlt heti edzőváltás: 2–0-ra legyőzte a Southamptont az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. 

PL: a Chelsea-nek nagyon jó, az Arsenalnak nagyon rossz napja volt…

A Chelsea 6–0-ra megverte idegenben a Southamptont, az Arsenal 2–1-re kikapott otthon a Brightontól, míg a Leeds United 3–0-s győzelmet aratott Watfordban az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában.

FA-kupa: négyessel negyedszer a négy között a Manchester City

A Manchester City 4–1-re legyőzte a Southamptont az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, így sorozatban negyedszer is bejutott az elődöntőbe.

PL: az utolsó percekben döntött a Chelsea a Newcastle ellen

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának vasárnapi játéknapján a Chelsea hazai pályán kiizzadta a győzelmet a kilencmeccses veretlenségi sorozatát elbukó Newcastle United ellen (1–0), míg a West Ham United az Aston Villát, a Wolverhampton pedig az Evertont múlta felül.

PL: klubrekordot döntött a Soton ellen fordító Newcastle

A Newcastle fordított, és 2–1-re nyert Southamptonban, ezzel Eddie Howe együttese zsinórban a 9. bajnokiján maradt veretlen, amire a Premier League 1992 óta íródó történetében még egyszer sem volt képes. Ezenkívül három elhalasztott bajnoki meccset pótoltak még be csütörtökön.

FA-kupa: kétszer volt hátrányban, végül Lukaku góljával nyert a Chelsea

A Premier League-ben szereplő Chelsea 3–2-re legyőzte idegenben a másodosztályú Luton Townt az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében, így bejutott a legjobb nyolc közé. 

PL: egy szerencsés és egy szép góllal nyert a Southampton

A Southampton 2–0-ra legyőzte a ligautolsó Norwich Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának nyitó mérkőzésén.

PL: újabb pontvesztés, a Man. United nem bírt otthon a Sotonnal

A Manchester United 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Southamptonnal az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén. A „vörös ördögök” az első félidő közepén Jadon Sancho találatával megszerezték a vezetést, ám a vendégek a szünet után Che Adams révén egyenlítettek.

PL: a Spurs otthon bukott, a Man. City nem hibázott

A Manchester City hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Brentfordot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának szerdai játéknapján, viszont a Tottenham Hotspurnek korántsem sikerült ilyen jól az este: a londoniak hazai pályán 3–2-re kikaptak a remek napot kifogó Southamptontól. Az Aston Villa és a Leeds United hatgólos döntetlenre végzett egymással, és szintén iksszel ért véget a Norwich–Crystal Palace meccs (1–1).

FA-kupa: négyet hintett a Man. City és Lampard első meccsén az Everton is

A Manchester City a másodosztály éllovasa, a Fulham, míg az immár Frank Lampard által irányított Everton a Brentford ellen nyert 4–1-re az angol labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójában.

Kép: piros lapot nem ért, de nyomot hagyott Laporte lábán a talpalás

Mint ismert, a Manchester City idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Southamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójában szombaton. A vendégek gólszerzője, Aymeric Laporte a 79. percben egy rúgást kapott a lábára, pontosabban talpalás áldozata lett, de a Soton játékosa, Stuart Armstrong megúszta a szabálytalanságot egy sárga lappal, amelyet az eset visszanézése után a VAR sem bírált felül.

PL: nem bírt a Southamptonnal a Manchester City

A Southampton 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel az angol labdarúgó Premier League 23. fordulójában.

Videó: Beckham inspirálta a világ egyik legjobb szabadrúgáslövőjét

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Southampton középpályása, James Ward-Prowse napjaink egyik legjobb szabadrúgáslövője. A 27 éves angol válogatott játékos elárulta, reméli, hogy megdöntheti majd példaképe, David Beckham rekordját – írja a Marca.

PL: az utolsó csepp a pohárban? A Norwich is legyőzte az Evertont

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulója előtt sereghajtó Norwich City 2–1-re legyőzte az Evertont, a Newcastle United hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el a Watford ellen, míg a Southampton 3–1-re kikapott Wolverhamptonban.

PL: a Southampton négyet lőtt a Brentfordnak

A Southampton 4–1-re legyőzte a Brentfordot az angol labdarúgó Premier League 18. fordulójából bepótolt mérkőzésen.

Cristiano Ronaldót sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a gegenpressing

Ígéretesen indult, s talán a Covid-helyzet hibája is, de elhúzódni látszik Ralf Rangnick és a Manchester United útkeresése. A német szakember kinevezésekor mindenki látványos javulást várt a csapatszintű letámadásban, ezzel pedig az MU ellenfelek térfelén mutatott dominanciájában. Csakhogy a karácsony óta lejátszott három meccs elvétve mutatott a Rangnick filozófiájával összekapcsolt játékelemeket, a „vörös ördögök” pedig nemcsak megszenvedtek, hanem fontos pontokat is veszítettek. Rangnick első Old Traffordon töltött hónapjának egyik, bár közel sem egyedüli tanulsága, hogy Cristiano Ronaldót sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja egyelőre a gegenpressing. Vajon ki tud jobban és gyorsabban alkalmazkodni a siker érdekében: a játékosok az edzői filozófiához, vagy az edző a csapat alaptulajdonságaihoz? 


Kézilabda Eb: Tudta-e?