NB II: összeveszett az edzővel, távozott a Halitól az U20-as vb-bronzérmes

Alig több mint egy hónap után távozott a Haladás labdarúgócsapatától Simon András, aki a szintén másodosztályú Gyirmót FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be róla a szombathelyi klub hivatalos honlapja. Az U20-as vb-bronzérmes futballista távozásának körülményeiről Séllei Árpád ügyvezető igazgató beszélt a haladas.hu-n.

NB II: a Haladás védője az NB I élcsapatához igazol

Az NB II-es Haladás a hivatalos honlapján bejelentette, Jagodics Márk az élvonalban harmadik helyen álló Mezőkövesdben folytatja pályafutását. A szombathelyiek pedig szerződtették Csilus Tamást és Simon Andrást.

Remek úti film Liverpooltól Kansas Cityig, Németh Krisztiánra új epizód vár

Csak néztünk, mint Rozi a moziban. Az akkor újonnan megnyitott XIV. kerületi filmszínházban előttünk állt egy alig 18 éves fiatalember fülig érő szájjal, a világ egyik leghíresebb csapatának mezével a kezében. No igen, nem sokkal korábban jelentették be, hogy a Liverpool szerződtette… Azóta lepergett rengeteg képsor a képzeletbeli vásznon, és a már 31 esztendős férfi amondó, amit az elmúlt 13 évben átélt, abból jó filmet lehetne készíteni. Beszélgetés a főszereplővel, Németh Krisztiánnal.

NB II: újabb U20-as vb-bronzérmes játékos érkezett Győrbe

A közelmúltban leigazolt Simon András után testvére, Simon Ádám is a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja, az eto.hu.

NB II: Honvéd, ZTE, Haladás, MTK – négy helyről négy új játékos az ETO-nál

A tavaszi folytatás előtt négy játékossal erősített az ETO FC Győr másodosztályú labdarúgócsapata. Simon András és Kiss Máté egyaránt két és fél évre, Gaál Bálint másfél évre érkezett, míg Tömösvári Bálint fél évre, kölcsönbe igazolt a zöld-fehérekhez – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: Simon András távozik az MTK-tól – hivatalos

A labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Simon Andrással.

NB II: visszatért az MTK-hoz a Paks U-válogatott támadója

Visszatért nevelőegyesületéhez, az NB II-be kieső MTK-hoz Simon András, a Paks U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgója – adta hírül hivatalos honlapján a fővárosi klub.

Barca: hekkertámadás! Simon András a katalánok játékosa lett!

Szerda délután futótűzként terjedt több közösségi oldalon, hogy az FC Barcelona hivatalos weboldalán megtalálható Alexandre Lacazette profilja a klub játékosai között. Később kiderült, valami történhetett a katalán csapat weboldalával, ugyanis nem csak az Arsenaltól „igazolt” a Barca...

Ferencváros: három gól a mumusnak, Böde betalált az exnek

A Ferencváros három góllal nyert odahaza „mumusa”, a Paks ellen a labdarúgó NB I 27. fordulójában, ezzel a listavezető tovább menetel a bajnoki aranyérem felé.

NB I: mindhárom pontot elvitte Paksról a Haladás

A labdarúgó NB I 26. fordulójában Pakson 2–1-es győzelmet aratott a Haladás. A vendégek 10 perc elteltével Hahn elképesztően peches öngóljával szereztek vezetést, majd a második félidőben gyors gólváltás után alakult ki a végeredmény.

Paks: visszatér a csatár, együtt játszhat az ikertestvérével

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy három és fél évre szóló szerződést kötött a másodosztályú Gyirmót FC Győrt elhagyó 27 éves csatárral, Simon Andrással.

NB I: zavar, elcsípett pillantás – ezért maradt ki a Gyirmót Fradi elleni büntetője

A Ferencváros fordulatos mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Gyirmót ellen a labdarúgó NB I 28. fordulójában. A győri csapat nagyon közel járt a pontszerzéshez, hiszen a találkozó végén Simon András büntetőt végezhetett el, ám Holczer Ádám hárított. A kapus elárulta az NSO Tv stábjának, hogyan tudta megfogni a lövést, illetve beszélt arról is, miben zavarta a találkozón uralkodó hatalmas szél.

Liverpool óta már-már elfeledték, de 3 év után akkora gólt lőtt...

A labdarúgó NB I 24. fordulóját követően felelevenítjük a korábban Liverpoolban is nevelkedő Simon András „salgótarjáni útját”, a csatár 2014 novembere után lőtt ismét gólt az NB I-ben, de nem akármilyet… Aztán szó lesz persze a Honvéd Ferencváros elleni győzelméről, a vendégeket irányító Thomas Doll meglepő húzásairól. Viszont kiderül az is, hogy jelen állás szerint a ferencvárosi Amadou Moutari az NB I leggólerősebb téli szerzeménye, kiszámoltuk továbbá, hogy a tavaszi szezon góljainak ötödét védők szerezték. Aztán Bódog Tamás példáján keresztül megnéztük, hogyan rajtoltak az idény közben kinevezett edzők, de megvizsgáltuk a Paks és a Videoton sorozatát is.

Megszakadt a Gyirmót tizenkét meccses nyeretlenségi szériája

Eseménytelen első félidő után a második játékrészben felpörgette a tempót, és Simon András bombagóljával nyerni tudott hazai környezetben az MTK ellen a Gyirmót FC Győr. Ezzel Urbányi István fiai tizenkét forduló után ismét három ponttal gazdagabban hagyhatták el a pályát.

Gyirmót: a műtét is felvetődött a sérült támadó kapcsán

Simon András, a Gyirmót FC Győr labdarúgója a hétvégén vállsérülést szenvedett a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. A kezdeti ijedelem ellenére úgy tűnik, hamar visszatérhet a támadó.

NB II: Gosztonyi után a Gyirmót házi gólkirálya is érkezhet

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdában folytathatja pályafutását Simon Attila.

NB II: simán nyert a már bajnok Gyirmót, 3–1 a Szolnok ellen

A labdarúgó NB II 28. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címét már bebiztosító Gyirmót 3–1-re legyőzte a Szolnokot.

NB II: a volt liverpooli is aláírt Gyirmóton

Helytállónak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi információi, hiszen a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr Simon Andrással hároméves, míg Horváth Adriánnal kétéves szerződést kötött – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: szerződést kaphat a volt liverpooli, 3 próbázó Gyirmóton

Amint arról a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt, a Paksról várhatóan távozó Simon András a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmótnál edz, de nem csak rá kíváncsi a szakmai stáb ezekben a napokban.