Schalke: a Liverpoolhoz távozott, az Arsenaltól érkezett védő

Nagyüzemet bonyolít a német élvonal sereghajtója, a Schalke a téli átigazolási időszak utolsó óráiban: előbb kölcsönadta fél évre a Liverpoolnak a 20 esztendős török védőt, Ozan Kabakot, majd percekkel később bejelentette, hogy a következő fél évben a csapat játékosa lesz az Arsenaltól érkező Shkodran Mustafi.

Arsenal: Ödegaard érkezik a Real Madridtól – sajtóhír

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Martin Ödegaard kedden átment az orvosi vizsgálaton az Arsenalnál, és a londoni labdarúgócsapat kölcsönveszi a Real Madrid norvég légiósát.

Arsenal: a német ügynöke elárulta, már a Barcával tárgyalnak!

Egészen furcsa és gyanúsan őszinte kijelentést tett Emre Öztürk játékosügynök, aki állítja, a jelenleg az Arsenalban futballozó Shkodran Mustafi átigazolásáról tárgyal Barcelonában.

Arsenal: októberben térhet vissza a világbajnok játékos

Októberben térhet vissza a pályára Shkodran Mustafi, az Arsenal német labdarúgója.

Arsenal: a német védő nem lehet ott az FA-kupa döntőjében

Shkodran Mustafi sérülése miatt már nem léphet pályára ebben a szezonban az Arsenal hátralévő mérkőzésein, így kénytelen kihagyni a labdarúgó FA-kupa jövő szombati döntőjét is.

FA-kupa: óriási kirúgás, vajon „mivel etetik” a kapust? – videó

Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében az Arsenal idegenben 2–1-re legyőzte a Sheffield Unitedet, így bejutott a legjobb négy csapat közé. A mérkőzés 56. percében feljegyezhettünk egy nem mindennapi jelenetet: Dean Henderson, a hazaiak kapusa kézből úgy rúgta ki a labdát, hogy az kis híján az ellenfél kapujában kötött ki – ebben kollégája, Emiliano Martínez akadályozta meg.

El, F-csoport: a ráadásban szerzett ollózós gól miatt nem nyert az Arsenal

Az Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a Guimaraes otthonában szerdán, az Európa-liga F-csoportjában.

Angol Ligakupa: őrült meccsen ment tovább a Liverpool

Az angol labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében rendkívül szórakoztató, emlékezetes mérkőzést játszott az Anfielden a Liverpool és az Arsenal: a hazaiak a 94. percben mentették Divock Origi góljával 5–5-re a találkozót, majd 5–4-re megnyerték a tizenegyespárbajt, így bejutottak a legjobb nyolc közé. Az Aston Villa 2–1-gyel búcsúztatta a Wolvest.

Tíz gól, Liverpool-diadal és az év egyik legjobb meccse az Anfielden!

Az angol labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében rendkívül szórakoztató, emlékezetes mérkőzést játszott az Anfielden a Liverpool és az Arsenal: a hazaiak a 94. percben mentették Divock Origi góljával 5–5-re a találkozót, majd 5–4-re megnyerték a tizenegyespárbajt, így bejutottak a legjobb nyolc közé. Az Aston Villa 2–1-gyel búcsúztatta a Wolvest.

Három góllal nyert odahaza az Arsenal, és továbbjutott

Az Arsenal odahaza három nullára nyerve ledolgozta idegenben összeszedett egygólos hátrányát a Mol Vidi FC-verő BATE ellen, így a legjobb 16 közé jutott a labdarúgó Európa-ligában.

PL: szórakoztató döntetlen az MU–Arsenal rangadón

Az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában 2–2-es döntetlent hozott az Old Traffordon a Manchester United és az Arsenal rangadója. Az Arsenal kétszer is vezetett, ám mindkétszer hamar kiengedte kezéből a vezetést.

Videó: De Gea óriásit hibázott, vezetést szerzett az Arsenal

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának rangadóján az Arsenal Shkodran Mustafi fejes góljával szerzett vezetést a Manchester United otthonában – igaz, ehhez a hazaiak kapusának, David de Geának a nagy hibája is kellett. Nem sokkal később Anthony Martial egyenlített az Old Traffordon.

Két vezető gólt csak ikszre váltott az Arsenal az Old Traffordon

Az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában 2–2-es döntetlent hozott az Old Traffordon a Manchester United és az Arsenal rangadója. Az Arsenal kétszer is vezetett, ám mindkétszer hamar kiengedte kezéből a vezetést.

Akiknek ellopták a világbajnokságát: a lemaradók (rém)álomkerete

Ugyan vajjal-sajttal bőven megrakott, de nehéz kenyér a profi labdarúgóké is, példának okáért itt lesz a nyári világbajnokság, amelyről több klasszis is lemarad. Igaz, olyan nagyságok sem léphettek pályára vb-n különböző okok miatt, mint George Weah, Ryan Giggs, Ian Rush, Abedi Pelé, Valentino Mazzola, Bernd Schuster, Alfredo Di Stéfano, Eric Cantona, George Best vagy legújabban Gareth Bale – és erről a tornától is több remek futballista marad távol, annak ellenére, hogy a válogatottja viszont szerepel.

Vb 2018: Mustafi nem hisz benne, hogy ott lesz a tornán

Pesszimista esetleges világbajnoki meghívójával kapcsolatban Shkodran Mustafi, az Arsenal német válogatott labdarúgója.

PL: az Arsenal diadalmaskodott az észak-londoni derbin

Az Arsenal 2–0-ra legyőzte legnagyobb riválisát, a Tottenham Hotspurt az észak-londoni derbin az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójában. Arsene Wenger csapata az első félidő hajrájában döntötte el a rangadót Shkodran Mustafi és Alexis Sánchez góljával.

Ágyúdörgés Észak-Londonban: az Arsenal nyerte meg a Spurs elleni derbit

Az Arsenal 2–0-ra legyőzte legnagyobb riválisát, a Tottenham Hotspurt az észak-londoni derbin az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójában. Arsene Wenger csapata az első félidő hajrájában döntötte el a rangadót Shkodran Mustafi és Alexis Sánchez góljával.

Arsenal: legalább egy hónapra kidőlt a középhátvéd

Várhatóan négy-hat hétig nem játszhat Shkodran Mustafi, az angol élvonalbeli Arsenal német labdarúgója.

PL: az Arsenal és a Pool játékosa is megsérült a válogatottnál

Az Arsenal védője, Shkodran Mustafi, valamint a Liverpool támadója, Sadio Mané is sérülést szenvedett a nemzeti csapatnál a válogatott szünetben – mindkét futballistának heteket kell kihagynia.

Arsenal: egy szezon után távozhat a 41 milliós védő

Egybehangzó sajtóértesülések szerint elhagyhatja a Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgócsapatát Shkodran Mustafi.