NB II: már nem Schindler Szabolcs a Vasas vezetőedzője – hivatalos

A labdarúgó NB II-ben bronzérmet szerző Vasas FC hivatalos honlapján közölte, menesztette Schindler Szabolcs vezetőedzőt, valamint stábjának több tagját.

MTK: a távozó Boris a Vasasnál kaphat munkát – NS-info

Mint beszámoltunk róla, az MTK közös megegyezéssel szerződést bontott Michael Boris vezetőedzővel. A Nemzeti Sport információja szerint a német szakember veheti át az NB II-ben ragadó Vasas irányítását.

NB II: Óriási a felelősségük a játékosoknak, hogy nem jutottunk fel – Litauszki Róbert

A Vasas akár már feljutóként léphetett volna pályára a labdarúgó NB II utolsó fordulójában, de a Nyíregyházán elszenvedett vereség után hiába győzte le a Győrt, a tavasszal veretlen Gyirmót nem hibázott Békéscsabán. Radó András és Litauszki Róbert is csalódottan nyilatkozott az NSO Tv-nek, utóbbi szerint a játékosoknak óriási a felelőssége abban, hogy nem jutottak fel az NB I-be. 

NB II: 81 pontot szereztem, amivel edzőként én nyertem meg az NB II-t – Schindler Szabolcs

Bár a Vasas 3–0-ra legyőzte a Győrt a labdarúgó NB II utolsó fordulójában, ez sem volt elég ahhoz, hogy feljusson az NB I-be. A mérkőzés után Schindler Szabolcs ennek okait boncolgatta, míg Dobos Barna arról beszélt, hogyan lehetne versenyben a Győr a legjobbakkal a következő idényben. 

NB II: „Tudom, hogy elég nagy kárt okoztunk a Vasasnak, de a futball ilyen”

A labdarúgó NB II 37. fordulójában a 8. helyezett Nyíregyháza Spartacus 2–0-ra megverte a feljutásra és bajnoki címre hajtó Vasast, a fővárosiaknak így már nincs saját kezükben a sorsuk. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek az NSO Tv kamerája előtt, illetve az első gól szerzőjével, Gresó Mátyással is beszélgettünk.

NB II: Feczesin kórházban fekszik, de a gólöröme megjelent a pályán

A labdarúgó NB II 34. fordulójának első mérkőzésén a listavezető Vasas 3–0-ra legyőzte a Pécset, ezzel megszilárdította első helyét a tabellán. A találkozó után a két vezetőedző értékelt, illetve az NSO Tv stábja a látványos gólt szerző Szatmári Lóránddal beszélgetett, aki elárulta: agyi keringészavar gyanúja miatt kórházban fekvő csapattársának, Feczesin Róbertnek megígérte a találkozó előtt, hogy ha elsül a lába, utánozni fogja a gólörömét. És elsült…

Labdarúgás: Otigba szerint ezért szereznek annyi gólt a magyar válogatott védői

A labdarúgó NB II 30. fordulójának nyitó mérkőzésén a Vasas egy szöglet utáni fejes góllal 1–0-ra nyert a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként. A találkozó után az angyalföldiek vezetőedzője, Schindler Szabolcs értékelt, illetve a győztes gól szerzőjével, a sérüléséből most visszatért Otigba Kennethtel is beszélgettünk. A bekk arról is kifejtette nekünk véleményét, hogy szerinte miért veszik ki ennyi gólból a részüket a magyar válogatott védői.

NB II: Feczesin Róbert elnyűhetetlen? – „Igen, az vagyok”

A Vasas nyerte meg 2–1-re a labdarúgó NB II 26. fordulójának csúcsrangadóját: Feczesin Róbert duplájával az utolsó öt percben fordítani tudott az éllovas Debreceni VSC otthonában. A találkozó után az angyalföldi csatár mellett Berecz Zsomborral és a Loki kapusával, Gróf Dáviddal beszélgetett az NSO Tv stábja.

NB II: Sok tévés meccset játszunk, változtatnunk kellett – Schindler

A Vasas nyerte meg 2–1-re a labdarúgó NB II 26. fordulójának csúcsrangadóját: Feczesin duplájával az utolsó öt percben fordítani tudott az éllovas Debreceni VSC otthonában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

MK: Ránk fért a sikerélmény, régen volt ilyenben részünk – Márton Gábor

A Mol Fehérvár a Vasas elleni 2–1-es sikerrel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, amelyben revansot akarnak venni a Ferencvároson a bajnokságban elszenvedett vereségért. Többek között erről is beszélt Márton Gábor a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, amelyen Schindler Szabolcs is elemezte az angyalföldiek kiesésének okait. 

Gyász: „Szomorú napja ez a futballnak”; „Maradona elkápráztatta az embereket”

A Vasas labdarúgói éppen megkezdték a bemelegítésüket a Nyíregyháza elleni NB II-es bajnoki mérkőzésre, amikor jött a futballvilágot megrázó hír: meghalt Diego Maradona. Pátkai Máté és Otigba Kenneth erről csak a győzelmük után szerzett tudomást, el is mesélték az NSO Tv-nek, mit jelentett számukra az argentin szupersztár. Schindler Szabolcs vezetőedző is, aki tőlünk tudta meg a szomorú hírt.

Vasas: Nincs mellébeszélés, itt minden meccsen győzni kell – Schindler

Az NB II-ben a vártnál rosszabbul rajtoló Vasas kispadjára kinevezett Schindler Szabolcs szerint az összes játékosának be kell állnia a sorba, nincs helye mellébeszélésnek.

NB II: Schindler Szabolcs a Vasas új edzője – hivatalos

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a 45 éves Schindler Szabolcs lett a labdarúgó NB II-ben a feljutásra ácsingózó Vasas FC új vezetőedzője. A Békéscsabáról távozó tréner a 6. forduló után menesztett ifjabb Bene Ferenc utódja lett a klubnál.

NB II: kiszemelték Schindler utódját Békéscsabán – NS-info

A Nemzeti Sport értesülése szerint jó eséllyel Preisinger Sándor, az U19-es labdarúgó-válogatott szakvezetője lesz az NB II-es Békéscsaba vezetőedzője a vélhetően a Vasashoz távozó Schindler Szabolcs helyett.