Nem bírt egymással a Bayern és a Werder, felzárkózott a Schalke

Döntetlent hozott a német labdarúgó Bundesliga 19. fordulójának rangadója Münchenben, ahol 1-1-gyel ért véget az éllovas Bayern és a második helyen álló Werder Bremen mérkőzése. A másik vasárnap délutáni összecsapáson a Schalke 04 Dortmundban 3-2-re legyőzte a helyi Borussia együttesét, Hajnal Tamás jövőbeli csapatát.

A Valenciának a Rosenborg továbbjutásáért kell szorítania

Érdekes helyzet állt elő a csoportban: a Valenciának az UEFA-kupa szereplést jelentő harmadik hely eléréséhez a Rosenborg pontszerzésére van szüksége. Így a norvég gárda amellett, hogy ebben az esetben kvalifikálná magát a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában, vigasztalhatná a spanyolokat azért, hogy otthon és idegenben is legyőzte őket, és gyakorlatilag ezzel aláírta Ronald Koeman együttesének „halálos ítéletét” - már ami a sorozatot illeti.

Didier Drogba duplájával magabiztosan nyert és jutott tovább a Chelsea

A vártnál könnyebben és jóval nagyobb arányban nyert a Chelsea a Rosenborg otthonában. A vendég londoni együttesben a két gólt szerző Didier Drogba és a pazar formában futballozó Joe Cole vitte a prímet, az angol csapat pedig fölényesen, 4–0-ra nyert. A kékek a győzelemmel továbbjutottak csoportjukból, de hogy ki követi őket, az egyenlőre kérdéses. A másik mérkőzésen ugyanis a Valencia és a Schalke nem bírt egymással, 0–0-ra végeztek. A döntetlennek köszönhetően a Rosenborg mellett még mindkét gárda bejuthat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

Rosenborg és fagyos idő – két komoly ellenfele van a Chelsea-nek

Megjósolható, hogy kutya nehéz dolga lesz a Chelsea-nek a Rosenborg otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjának 5. fordulójában. Amellett, hogy a norvég csapat angol ellenféltől még nem kapott ki a saját pályáján, a londoniak dolgát az is nehezíti majd, hogy Trondheimben az utóbbi napokban erősen havazott, és lehet, hogy ez szerda este is így lesz. A Chelsea csak akkor lehet biztos a továbbjutásban, ha megveri a Rosenborgot.

Ronald Koeman szerint innen nagyon nehezen áll fel a Valencia

A Bajnokok Ligájában a csoportkör negyedik fordulóját rendezik a héten. A B csoportban a Valencia kispadján kínos hazai vereséggel mutatkozott be az új szakvezető, a holland Ronald Koeman, aki ennek ellenére bízik még a továbbjutásban, míg a győztes Rosenborgnál teljes joggal érzik úgy, hogy nagy lépést tettek a nyolcaddöntő irányába. A Schalke nem akart megnyílni hazai pályán a Chelsea ellen, a német játékosok betartották edzőjük kérését, míg Avram Grant elégedett az egy ponttal és állítja, több jó meccs után becsúszhat egy-egy gyengébb is.

A Steffen Iversen elrontotta Ronald Koeman bemutatkozását

Spanyolországban is legyőzte a Rosenborg labdarúgócsapata a Valencia együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában, a B csoportban. A norvég együttes mindkét találatát Steffen Iversen szerezte, a csatár ezzel elrontotta Ronald Koeman bemutatkozását a valenciai kispadon. A Chelsea gólnélküli döntetlent játszott a Schalke otthonában, azonban ez az egy pont is elegendő volt a londoniaknak, hogy továbbra is a kvartett élén maradjanak.

A Valencia csapata és trénere revánsra készül a trondheimi 0-2 miatt

Avram Grant 1977-ben éppen Gelsenkirchenben irányította Izrael csapatát első nemzetközi mérkőzésén. Ő bizakodik az összecsapást illetően, míg kollégája, Mirko Slomka leginkább csak kesereg sérültjei - különösen Kevin Kuranyi - miatt. A Valencia-Rosenborg összecsapáson mindkét csapatot új edző vezeti majd, és Ronald Koeman, a hazaiak holland trénere erősen fogadkozik: otthon nyerni fognak.

A Schalke kárára szerezte meg első győzelmét az Energie Cottbus

A német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) 1-0-ra nyert a Cottbus a Schalke 04 ellen. A 12. forduló mérkőzésén a hazai pályán játszó Energie Bassila 46. percben szerzett találatával gyűjtötte be a három pontot. Ez volt a Cottbus első győzelme a 2007-2008-as idényben.

Nem bírt egymással a Schalke és a Werder Bremen, nyert a Stuttgart

A Bundesliga, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a szombati nap rangadóján nem bírt egymással a Schalke és a Werder Bremen. Miként a Rostock-Karlsruhe és a Bielefeld-Cottbus párharcokban érintett négy gárda is egy-egy ponttal lett gazdagabb. Pályaválasztóként nyert a Hertha, a Stuttgart és a Wolfsburg is, előbbi két együttes még gólt sem kapott, utóbbi viszont hármat szerzett.

A Chelsea papírforma szerint, a Rosenborg meglepetésre győzött

Míg a Chelsea Florent Malouda és Didier Drogba góljával esélyesként győzte le 2-0-ra a Schalke 04 együttesét, addig a Rosenborg 2-0-s diadala mindenképpen bravúrnak számít a Valencia ellenében a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójában, a B csoportan. A norvégok a második félidő elején kétszer is bevették Canizares kapuját, a spanyolok pedig képtelenek voltak áttörni a skandináv falat. A játéknap után a Chelsea és a Rosenborg áll továbbjutó helyen ebben a négyesben.

Drogba és Cole összehozott két gólt, ezekkel fordított a Chelsea

Bravúros győzelmet aratott a Chelsea a Valencia otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. fordulójában, a B csoport rangadóján. A londoni kékeknek az edzőváltás, a gyenge bajnoki szereplés és a Rosenborg elleni, hazai döntetlen után nagyon nagy szükségük volt erre a 2-1-es sikerre. A Valencia már a 9. percben megszerezte a vezetést David Villa révén, de Joe Cole a 21. percben egyenlített, majd a 71. percben Didier Drogba megszerezte a győzelmet jelentő gólt is. A Schalke Jones és Kevin Kuranyi találatával elhozta a három pontot a Rosenborg otthonából (0-2).

Rafinha tizenegyesgólja három pontot ért a Bayern-üldöző Schalkének

A német élvonalbeli bajnokság nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén a brazil középpályás Rafinha tizenegyesgóljával gyűjtötte be a három pontot a Schalke 04 együttese a Hertha BSC Berlin ellen a gelsenkircheni arénában. Ezzel a királykékek ideiglenesen egy pontra megközelítették az idei bajnokság topfavoritját, a Bayern Münchent. A siker vezéráldozattal járt: Halil Altintopot vádlisérülése miatt le kellett cserélni.

A norvég bajnok megoldhatatlan feladat elé állította a ”kékeket”

A Bajnokok Ligája csoportkörének rajtján a B jelű kvartett óriási szenzációja: a Chelsea leégett Londonban, Jose Mourinho agyonsztárolt társulata csupán döntetlenre volt képes a Rosenborg ellen. A Valencia idegenben fektette két vállra a Schalkét.

A Chelsea ismét nagy reményekkel vág neki az új BL-szezonnak

Kedd este a Chelsea a Stamford Bridgen fogadja a norvég Rosenborg gárdáját, és annak ellenére, hogy két kulcsjátékosa, az elefántcsontparti Didier Drogba és az angol válogatott Frank Lampard is hiányozni fog, a mérkőzés toronymagas esélyese a lonodni együttes. A német Schalke játékosai is fogadkoznak a Valencia ellen, de ők is tudják, hogy inkább a vendég spanyoloknak áll a zászló.

Bundesliga: 1-1-es döntetlen született Gelsenkirchenben

Nem bírt egymással a Schalke 04 és a Bayer Leverkusen a német labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának pénteki mérkőzésén.

Veretlen maradt, de már négy pontra a Bayern mögött a Schalke

Halil Altintop gólja mentette meg a vereségtől a legutóbbi baajnokság ezüstérmesét, a Schalkét, amely a Wolfsburg otthonában 1-1-es döntetlenre végzett a labdarúgó Bundesliga 3. fordulójában. A másik vasárnapi mérkőzésen az Eintracht Frankfurt 1-0-ra legyőzte a Rostockot.

A legjobb harminckettő között a Hamburg és a Schalke 04 csapata is

A pénteki és szombati mérkőzéseket követően tizenkilenc találkozóval folytatódott a labdarúgó Német-kupa első fordulója. A nagyok közül simán nyert a Hamburg és a Schalke 04. Előbbi a Holstein Kielt, utóbbi a Eintracht Triert fektette két vállra.

Harmadik aranyérmét gyűjtheti be a Stuttgart, az elsőt a Schalke

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a szezon utolsó, 34. fordulóját rendezik hétvégén. A mérkőzések egységesen, szombaton 15.30 órakor kezdődnek. A legnagyobb izgalom minden bizonnyal a Stuttgart és a Schalke hazai mérkőzésén lesz majd, hiszen a két csapat még versenyben van a bajnoki címért. Így fél szemmel, illetve füllel a lelátón, de talán a pályán lévők is a vetélytárs eredményére lesznek kíváncsiak.

Kikapott a Schalke, a Stuttgart a legesélyesebb a bajnoki címre

Idegenbeli győzelmének, és persze a Schalke vereségének köszönhetően az élre állt a Stuttgart labdarúgócsapata a Bundesliga 33. fordulója után, és két ponttal megelőzi a gelsenkirchenieket. A Werder Bremen hazai pályán szenvedett vereséget a Frankfurttól, és így kiszállt a bajnoki aranyért folyó küzdelemből. Huszti Szabolcs gólpasszt adott a Bielefeld ellen, de csapata 3-1-es vereséget szenvedett.

Kuranyi tizedik fejesgólja első helyen tartotta a Schalkét

Kevin Kuranyi fejesgóljával 1-0-ra nyert, így továbbra is az élen található a Schalke csapata. A Stuttgart 2-0-ra nyert a Szabics Imrét nélkülöző Mainz ellen, míg a Bayern München meglepetésre csak döntetlenre volt képes Mönchengladbachban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?