
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Keddi sportműsor: pályán az Arsenal, a Lazio és a Valencia
Olasz, Német és Spanyol Kupa-mérkőzéseket rendeznek kedden, míg a Premier League-ben hétközi forduló kezdődik. Rajtol a ...
Azonnali hatállyal menesztette edzőjét, a 35 éves német Matthias Jaisslét az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Red Bull Salzburg – jelentette a klub honlapja, megemlítve, hogy a szakember előrehaladott tárgyalásokat folytat a szaúdi Al-Ahlival, amely bejelentette, hogy megszerezte az angol Manchester Cityvel Bajnokok Ligáját nyerő Rijad Mahrezt. Nem sokkal később az Al-Ahli Jaissle érkezését is megerősítette.
A német átigazolásokban általában jól értesült Bild úgy tudja, hogy az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez 70 millió euróért szerződő Szoboszlai Dominik korábbi klubja, az RB Salzburg az átigazolási díj 20 százalékát megkapja.
Kovács Patrik a következő idénytől ismét az MTK Budapest csapatát erősíti – tudatta a hivatalos oldalán a labdarúgó NB I-be tavasszal feljutó budapesti klub.
A címvédő Red Bull Salzburg lesz a Hydro Fehérvár AV19 ellenfele az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjében. Az osztrák csapat a második helyen zárta az alapszakaszt, és a rájátszás kvalifikációját sikerrel vevő Volánt választotta ellenfélnek. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc kedden kezdődik Salzburgban, majd pénteken Székesfehérváron folytatódik – olvasható a magyar klub honlapján.
Mint arról beszámoltunk, a Chelsea 2–1-es győzelmet aratott a Red Bull Salzburg vendégeként a Bajnokok Ligája E-csoportjának 5. fordulójában, így csoportelsőként bejutott a nyolcaddöntőbe. A második félidőben egy felívelt labdából gólt szerezhetett volna az osztrák csapat, de Thiago Silva remekül olvasta a játékot, és megakadályozta ezt.
Az Innsbruck után a Salzburgtól is vereséget szenvedett a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongbajnokságban. A hazai jégen játszó székesfehérváriak volt, hogy kettővel is vezettek, de a vendégek fordítottak és az utolsó harmadban eldöntötték a mérkőzést.
Újra megmérkőzik az osztrák jégkorongliga legutóbbi két döntőse, a Hydro Fehérvár AV19 és a Salzburg. A fehérváriak áprilisban mind a négy mérkőzésen alulmaradtak, azóta már egyszer találkozott a két együttes: az osztrákok 4–1-re legyőzték a mieinket.
A Dinamo Zagreb hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Salzburggal a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának 4. fordulójában.
A Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában az E-csoport első szerdai mérkőzésén a Salzburg 1–0-ra legyőzte a Dinamo Zagrebet, megszerezve első győzelmét a főtáblán a jelenlegi kiírásban.
A címvédő otthonában vendégeskedett a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongbajnokság (ICEHL) szombati játéknapján, és nem sikerült pontot szereznie: a Salzburg – a fehérváriak tavaszi döntőbeli legyőzője – 4–1-re megnyerte a két csapat mérkőzését.
A Real Madrid hazai pályán 2–0-ra győzött a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligája F-csoportjában. Az A-csoportban a Napoli a Liverpool után újabb brit csapatot vert meg. A Chelsea nem bírt otthon a Salzburggal, a Manchester City viszont hátrányból győzte le a Dortmundot. Lionel Messi újabb rekordot döntött a Maccabi Haifát legyőző PSG-ben, a Juventus meglepetésre Torinóban kapott ki a Benficától. A szerdai játéknap eredményei egy helyen.
1–1-es döntetlennel zárult a Salzburg és a Milan csatája a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában az 1. játéknapon.
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online megírta, a Red Bull Salzburg profi szerződést kötött Berki Marcell-lel, a 18 esztendős magyar támadóval.
Az osztrák labdarúgó Bundesligában szereplő Red Bull Salzburg Twitter-oldalán bejelentette: profi szerződést kötött Berki Marcellel.
Fabrizio Romano olasz sportújságíró szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United figyeli a Red Bull Salzburg 19 éves szlovén játékosát, Benjamin Seskót. Ugyan a „vörös ördögök” most nyáron még nem tervezik a 195 centiméter magas csatár szerződtetését – a Newcastle United is a kérők között lehet majd –, az osztrák klub a Twitteren már meghatározta az árát.
Nem sokat tétlenkedett a német Bundesligában szereplő Borussia Dortmund, amely percekkel Erling Haaland távozásának bejelentése után egy új érkezőről, a Red Bull Salzburgot elhagyó Karim Adeyemiről számolt be a hivatalos oldalán.
Egy héttel azután, hogy megvédte címét a bajnokságban, vasárnap este az Osztrák Kupát is elhódította a Red Bull Salzburg labdarúgócsapata.
A Red Bull Salzburg sorozatban kilencedszer nyerte meg az osztrák labdarúgó-bajnokságot: a címvédő vasárnap 5–0-ra múlta felül a vendég Austria Wient, így négy fordulóval a pontvadászat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az üldöző Sturm Grazcal szemben – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.
A Salzburg 5–0-ra kiütötte az Atlético Madridot, míg a Benfica 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra múlta felül a Juventust az UEFA Ifjúsági Liga nyoni elődöntőjében, így a fináléban az osztrák és a portugál csapat csap össze.
Szoros mérkőzésen 3–1-re diadalmaskodott a Salzburg a Hydro Fehérvár AV19 ellen az osztrák bázisú jégkorongliga (ICEHL) döntőjének negyedik mérkőzésen, így söpréssel nyerte meg a finálét.