F1: Grosjean szerint esőben nem lehet Szingapúri GP

Vasárnap szinte egész délután esett az eső Szingapúrban, s bár három órával a rajt előtt elállt, Romain Grosjean elmondta a véleményét az esetleges esős villanyfényes futamról.

F1: újabb rajtbüntetések, már 150 helynél jár a mezőny

Néhány órával a Formula–1-es Olasz Nagydíj futamának rajtja előtt újabb pilóta kapott rajtbüntetést a motorkvóta átlépése miatt. A McLaren-Honda belga pilótája, Stoffel Vandoorne autójában vasárnap délelőtt szinte komplett erőforrást kellett cserélni, amiért összesen 25 rajthelynyi büntetést kapott. Sergio Pérez és Romain Grosjean autójában pedig a sebességváltót cserélték ki a futam előtt, ami 5 hely büntetést jelent mindkettejüknek.

F1: Először vezettem esőben – váratlan nyertesek és vesztesek

Lewis Hamilton büszke rá, hogy karrierje 69. pole pozíciójával a Formula–1 csúcstartója lett, mindössze a hetedik, akinek a sportág történetében egyedüliként állt a neve mellett a legtöbb rajtelsőség. Az Olasz Nagydíj szombati napján az angol mellett Lance Stroll és Esteban Ocon tekinthető nyertesnek, míg a Red Bull a remeklése ellenére, a sok rajtbüntetése miatt vesztessé vált, hiszen sokkal több is lehetett volna ebben a hétvégében.

Hamilton egyedül pole-rekorder, Stroll az első sorban

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót az Olasz Nagydíjon, és ezzel egyedül vezeti a kategória örökrangsorát. Mellőle a két Red Bull büntetését követően Lance Stroll rajtolhat a Williams-Mercedesszel. Az időmérő szakadó esőben kezdődött, Romain Grosjean kicsúszása után két és fél órán át szünetelt az időnként megerősödő eső miatt, majd amikor egy kisebb száraz szakaszban újraindították, meg lehetett tartani a hátralévő két és fél etapot. Az 53 körös verseny (az időjósok szerint napsütésben) vasárnap 14 órakor rajtol.

F1: a Haas-főnök szerint Magnussen véget vetett Grosjean önelégültségének

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint Romain Grosjean túl könnyű helyzetben volt az utóbbi években amiatt, hogy csapattársai nem jelentettek elég nagy kihívást számára, de Kevin Magnussen érkezésével nehezebb dolga lett a franciának.

F1: vidámságból és csalódottságból is akadt ma a Hungaroringen – képgaléria

Mozgalmas napon vagyunk túl, pedig épphogy elkezdődött a 2017-es Formula–1-es Magyar Nagydíj hétvégéje. Antonio Giovinazzi összetörte Kevin Magnussen autóját, míg Jolyon Palmer Renault-ján mindkét szabadedzést követően volt mint javítaniuk a szerelőknek. Baumgartner Zsolt ismét megautóztatott néhány szerencsés rajongót, de előtte megmutatta családjának a kétüléses bemutatógépet. Íme, Meder István és Veres Viktor fotói a Hungaroringről!

F1: Ennek a srácnak nem csípem a búráját – pénteki rádiózások

A Magyar Nagydíj első edzésnapján mindkét edzést Daniel Ricciardo zárta az élen. Ezek után megbocsátható neki, hogy elárulta, nem szimpatikus neki az egyik versenyzőtársa. A kollégái közül többeknek bajuk volt mások vezetésével, míg Kimi Räikkönen egy beállítást tolt el annyira, hogy leállt tőle az autója. A Magyar Nagydíj első napjának legjobb rádiós beszélgetései.

F1: Grosjean a Brit Nagydíj után felhívta Toto Wolffot

Bár a Brit Nagydíj rajtja előtt Romain Grosjean beszólt a Mercedesnek és az FIA-nak, a futam után pedig Toto Wolff kiosztotta a Haas francia pilótáját, egy telefonbeszélgetést követően szent a béke kettejük között.

F1: nem változtat pilótáin jövőre a Haas

A Formula–1-ben második idényét töltő Haas istálló tulajdonosa Gene Haas bejelentette, hogy nem lesz változás a pilótafelállásban a 2018-as szezon során, azaz továbbra is Romain Grosjean és Kevin Magnussen vezetik majd a csapat autóit.

F1: Grosjean örüljön, hogy egyáltalán versenyezhet – Wolff

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke mérgesen reagált, amikor meghallotta, hogy Romain Grosjean szerint csak azért nem büntették meg az őt a Brit Nagydíj időmérőjén feltartó Lewis Hamiltont, mert a világbajnoki címért csatázik.

F1: Ha más van előttem, bizonyára más az ítélet – Grosjean

Lewis Hamilton élvezi a Brit Nagydíjat, amelyen az eddigiek alapján csak műszaki hiba foszthatja meg vasárnap a győzelemtől. Az angol az időmérőn az FIA szerint „akadályozta, de nem tartotta fel Romain Grosjeant”, ezért nem kapott büntetést. A francia pilóta kettős mércéről beszél. Sebastian Vettel szerint a Ferrari az időmérőn esélytelen volt, a versenyen talán erősebb lesz. Fernando Alonso a káoszban bízik.

F1: hiába panaszkodott Grosjean, nem büntették meg Hamiltont

Lewis Hamilton büntetés nélkül megúszta a Brit Nagydíj időmérője után indult vizsgálatot, amelyet a Haas-istálló kért Romain Grosjean feltartása miatt.

F1: Grosjean szerint régóta nem volt ilyen jó csapattársa

Elismerően nyilatkozott Romain Grosjean (Haas) a jelenlegi csapattársáról, Kevin Magnussenről, ugyanis a franciát meglepte a dán pilóta gyorsasága. Grosjean emellett a múlt hétvégi ausztriai versenyről is beszélt, amelyen csapata idei legjobb eredményét érte el.

F1: Sainz rajtbüntetést kapott, 4 pontra az eltiltástól

Három rajthelyes büntetést kapott Carlos Sainz Jr. a jövő hét végi Azeri Nagydíjra, mert a Kanadai Nagydíj első körében balesetet okozott.

F1: panaszkodnak a pilóták a kanadai pálya miatt

Szemmel láthatóan sok port és koszt vertek fel az autók pénteken, a Kanadai Nagydíj első két szabadedzésén. Ez természetesen nem nyerte el a pilóták tetszését, leginkább Romain Grosjean panaszkodott.

F1: mindhárom dobogós nyertes Szocsiban – kik a vesztesek?

Valtteri Bottas karrierje első győzelmének, Sebastian Vettel növekvő pontversenybeli előnyének, Kimi Räikkönen pedig idei első dobogós helyezésének örülhetett az Orosz Nagydíj leintése után. Max Verstappen és a Force India párosa sem panaszkodhat, annál inkább a tavalyi azeri futam óta először dobogón kívüli helyen célba érő Lewis Hamilton, az idei második versenyét feladó Daniel Ricciardo vagy a rajtrácsra oda sem érő Fernando Alonso. A vasárnapi nyertesek és vesztesek nyilatkozatai.

F1: „Szocsiban a kulcs a kivezető körben rejlik”

A Ferrarinál és a Haasnál is magabiztosak a jövő hét végi Orosz Nagydíj előtt. Sebastian Vettel és Romain Grosjean beszélt a pályáról, az időjárásról, a gumikopásról, valamint arról, hogy mi lesz kulcsfontosságú Szocsiban.

F1: dupla büntetés Giovinazzi balesete miatt

A Formula–1-es Kínai Nagydíj időmérő edzését követően a versenybírók két büntetést is kiosztottak: Jolyon Palmer és Romain Grosjean egyaránt öt rajthelyes büntetést és három büntetőpontot kapott, így a páros az utolsó sorból vághat neki a magyar idő szerint vasárnap reggel kezdődő futamnak.

F1: „Most már csak be kell fejeznünk a futamokat...”

Romain Grosjean a hatodik helyről rajtolhatott az idénynyitó Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon, azonban mindössze 15 kör után kénytelen volt feladni a versenyt. Csapattársa, Kevin Magnussen számára még rosszabbul alakult a hétvége, és ő sem tudta befejezni a futamot.

A Ferrari és Vettel simán legyőzte a Mercedest az idénynyitón

Az első kerékcserékig Lewis Hamiltont üldöző, aztán az élre álló Sebastian Vettel győzelmével vette kezdetét a Formula–1 2017-es idénye. A Ferrari német pilótája az Ausztrál Nagydíjon legyőzte a Mercedes kettősét, Hamilton zárt a második, míg Valtteri Bottas a harmadik helyen. Az idénynyitó alapján a Ferrarival valóban számolni kell. Nem úgy a Red Bull-lal, amely egyelőre nem tudta felvenni a versenyt a két élcsapattal, sőt, Daniel Ricciardo ki is esett.


Kézilabda Eb: Tudta-e?