Massa és Grosjean pozíciója is megingott

Romain Grosjeanra rájár a rúd mostanában a Formula–1-ben. A tavalyi ütközéskirálynak valahogy nem és nem akar kijönni a lépés – mindig a lába elé kerül egy banánhéj, amelyen rendszerint el is csúszik. Ha vele minden rendben, akkor az autó robban le, ha az autó jó, akkor ő karambolozik, amint az történt az elmúlt hét végén Monacóban is. Az edzéseken a francia-svájci pilóta kétszer törte össze az autóját, a versenyen pedig hátulról telibe verte Daniel Ricciardo Toro Rossóját, ami miatt tíz rajthelyes büntetést kapott a soron következő Kanadai Nagydíjra.

F1: Grosjeant megbüntették, Räikkönent nem

Figyelmeztetéssel megúszta Kimi Räikkönen, hogy a biztonsági autós fázisban túl gyorsan haladt a Monacói Nagydíjon, így megtarthatja 10. helyezését és az érte járó pontot. Csapattársa, Romain Grosjean ugyanakkor büntetést kapott, Daniel Ricciardo kilökéséért 10 rajthellyel hátrébb sorolják a Kanadai Nagydíjon.

F1: az összes pilóta nyilatkozata a Bahreini Nagydíj után

Kimi Räikkönen szerint akkor sem lehetett volna megverni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíjon, ha közelebb kerül hozzá a rajtrácson, vagy nem ragad a két McLaren mögé a rajt után. A vb-éllovas maga is elismerte, hogy fenomenális volt az autója, de Fernando Alonso arra figyelmeztette az első két helyezettet, hogy előbb-utóbb őket is utoléri a balszerencse. Folytatás három hét múlva Barcelonában.

Alonso: Előbb-utóbb a többieket is utoléri a balszerencse

Kimi Räikkönen szerint akkor sem lehetett volna megverni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíjon, ha közelebb kerül hozzá a rajtrácson, vagy nem ragad a két McLaren mögé a rajt után. A vb-éllovas maga is elismerte, hogy fenomenális volt az autója, de Fernando Alonso arra figyelmeztette az első két helyezettet, hogy előbb-utóbb őket is utoléri a balszerencse. Folytatás három hét múlva Barcelonában.

F1: Most vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk - Grosjean

Romain Grosjean léphetett fel a dobogó legalsó fokára a Bahreini Nagydíjat követően. A francia versenyző elégedetten nyilatkozott a futamot követően, elmondása szerint a Lotus most van abban a helyzetben, ahol lennie kell.

Webber: A slick gumik vizes pályán a legjobbak

Az Ausztrál Nagydíj után Malajziában is úgy alakulhat, hogy nem feltétlenül a leggyorsabb, hanem a gumikat legjobban kezelő autót vezető versenyző ünnepelhet győzelmet vasárnap, amiből kezd elege lenni a Red Bull párosának – ez érthető, hiszen a jelek szerint az övék a leggyorsabb kocsi. A Mercedesnél ugyanakkor már átálltak, panaszkodás helyett belátták, hogy a gumik kímélésére kell berendezkedni, és ennek érdekében készek feladni a melbourne-i időmérőn mutatott tempót. A Ferrari csendes derűlátással várja a szombati folytatást.

Hamilton: Nyerhetek versenyt a Mercedesszel az idén

Lewis Hamilton szerint a Mercedes Formula–1-es csapata futamokat nyerhet az idén, s ezt nem a szombati tesztnapon elért káprázatos időeredményére alapozva jelentette ki, hanem a csapat jó munkája miatt. A Lotusnál még a téli tesztelést záró gyakorlás előtti órákban sem tudták, hogy a szombati napot betegség miatt kihagyó Kimi Räikkönen tesztelhet-e, de a kilenc órás rajtnál kiderült, a finn ott lesz a Circuit de Catalunya aszfaltcsíkján.

Grosjean szépen búcsúzott a tesztidénytől

Romain Grosjean az önbizalmát növelő első helyezéssel zárta a téli tesztelését Barcelonában. A Formula–1-es csapatok közül egyedüliként ugyanis a Lotus úgy osztotta el a barcelonai teszt teendőit pilótái között, hogy egyikük, azaz Grosjean száguldott az első két napon, míg a másik, Kimi Räikkönen szombaton és vasárnap ül autóba. A tesztnap vizes felületen kezdődött, a lassan száradó aszfaltra délben lehetett száraz pályára való gumikkal kihajtani. Az időjárás egészen az utolsó fél óráig kegyes volt a csapatokhoz, csak ekkor kezdett rá megint az eső.

F1: Grosjean az élen zárta utolsó tesztnapját

Romain Grosjean az önbizalmát növelő első helyezéssel zárta a téli tesztelését Barcelonában. A Formula–1-es csapatok közül egyedüliként ugyanis a Lotus úgy osztotta el a barcelonai teszt teendőit pilótái között, hogy egyikük, azaz Grosjean száguldott az első két napon, míg a másik versenyző, Kimi Räikkönen szombaton és vasárnap ül autóba. A tesztnap vizes felületen kezdődött, a lassan száradó aszfaltra délben lehetett száraz pályára való gumikkal kihajtani. Az időjárás egészen az utolsó fél óráig kegyes volt a csapatokhoz, csak ekkor kezdett rá megint az eső.

F1: Grosjean az élre repítette a Lotust

Az időjárás kegyes volt a Formula–1-es csapatokhoz a barcelonai teszt péntek délutánján, a versenyzők a sűrű felhőréteg ellenére száraz pályán róhatták a köröket, s tovább javíthattak az időeredményeken. Másfél órával az edzés vége előtt Romain Grosjean 1:23 perc alatti idővel vette át a vezetést Jenson Buttontól.

Webber: Sok a gyors autó, nem vagyunk egyedül

Romain Grosjean számára pénteken befejeződik a Formula–1-es tesztidény, de a francia úgy érzi, nem tudott kellőképpen felkészülni az Ausztrál Nagydíjra. A mclarenes bemutatkozására készülő Sergio Pérez is aggódik, míg Felipe Massa és Mark Webber szerint nincs kiemelkedő csapat. Lewis Hamilton örül Adrian Sutil visszatérésének, de a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt német még nem állt szóba vele.

F1: pénteken is esik Barcelonában, eddig Rosberg a leggyorsabb

Az e heti barcelonai Formula–1-es teszt első napjához hasonlóan pénteken is vizes pályán kezdték meg a pilóták a száguldást. Az első két órában csak vizes pályára való gumik kerültek fel az autókra, a legjobb köridőket intermediate abroncsokon érték el a versenyzők.

Button nem a gumiktól tart, hanem az autójától

Jenson Button szerint a McLaren-istálló új autóját nehezen fogja tökéletesíteni a csapat, egyelőre túl bonyolultnak tűnik, ellenben a gumikkal, amelyek ugyan gyorsan kopnak, ám közel sem olyan kiszámíthatatlanok, mint az egy évvel ezelőtti Pirellik. Romain Grosjean szerdai versenyszimulációjáról a Lotus francia versenyzője azt mondta, nagyon nehéz feladat volt, de a 66 körös menetét kívülről néző Nico Hülkenberg elismerően beszélt a riválisról.

Alonso zárt az élen, Webber és Grosjean „versenyzett”

Fernando Alonso zárta az élen a harmadik tesztnapot a Formula–1-es csapatok barcelonai tesztelésén. A spanyol versenyző még a délelőtti szakaszban érte el 1:21.875 perces eredményét. Délután Romain Grosjean és Mark Webber szinte egyszerre teljesített nagydíj-szimulációt, ám a Lotus pilótája három, a Red Bullé csak egy gumitípust használt a „négykiállásos versenye” során.

F1: Alonso zárta az élen a heti harmadik tesztnapot

Fernando Alonso zárta az élen a harmadik tesztnapot a Formula–1-es csapatok barcelonai tesztelésén. A spanyol versenyző még a délelőtti szakaszban érte el 1:21.875 perces eredményét.

F1: Button beszáll, Rosberg visszaszáll - a beosztás

Csütörtökön három élcsapat is pilótát cserél a barcelonai teszten, a Red Bullban Sebastian Vettelt Mark Webber, a McLarennél Sergio Pérezt Jenson Button, a Lotusnál Kimi Räikkönent Romain Grosjean váltja fel első két napi gyakorlása után. A Ferrarinál Fernando Alonso folytatja a munkát, míg a Mercedesnél a váltott műszakban a keddi leggyorsabb Nico Rosbergre kerül a sor.

Grosjean a leggyorsabb, a Mercedesnek ma sem ment

A jerezi Formula–1-es teszt második napján a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean érte el a legjobb időt, az 1:18.218 több mint hat tizeddel erősebb, mint Jenson Button tegnapi ideje (1:18.861). A Mercedes ma sem zárt jó napot, Nico Rosberg tegnapi 11 köre (elfüstölt az autó) után Lewis Hamiltonnak fékhiba miatt 15 jutott.

F1: Grosjean volt a leggyorsabb a második tesztnap során

A jerezi Formula–1-es teszt második napján a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean érte el a legjobb időt, az 1:18.218 több mint hat tizeddel erősebb, mint Jenson Button tegnapi ideje (1:18.861). A Mercedes ma sem zárt jó napot, Nico Rosberg tegnapi 11 köre (elfüstölt az autó) után Lewis Hamiltonnak ma fékhiba miatt 15 jutott.

F1: „Az új kemény keverék gyorsabb, mint a tavalyi közepes”

Egy rögtönzött ebédszünet után folytatódott a jerezi Formula–1-es teszt második napja, Romain Grosjean pedig előbb 1:18.810-et ment, majd később ezt 1:18.218-ra faragta le.

F1: Grosjeané a hét legjobb ideje, túl a harmadik piroson

A Lotus francia versenyzője, Romain Grosjean 1:18.828-as időt autózott a Formula–1-es jerezi teszt második napján, ezzel immár övé a hét legjobb eredménye – Jenson Button kedden 1:18.861-et repesztett.


Kézilabda Eb: Tudta-e?