Liga 1: bajnokverésre készül a Sepsi

Története során még sohasem tudta legyőzni a CFR-t a Sepsi, amely abban bízik, hogy vasárnap végre sikerül.

Románia: küszöbön a videobíró bevezetése az élvonalban

Justin Stefan , a Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára bejelentette, hogy az élvonalbeli bajnokság televíziós közvetítési jogait birtokló cég készen áll arra, hogy beszerezze a videobíró-technológia (VAR) bevezetéséhez szükséges berendezést, amelyet tesztjelleggel akár a jelenlegi idényben is alkalmazhatnak – számolt be a Háromszék.

Románia: Importálni kell a tudást – Novák Károly Eduárd a magyar példát követné

Készen áll Románia sportminiszteri feladataira Novák Károly Eduárd. A tisztségre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által felkért csíkszeredai paralimpiai bajnok szerdán az új román kormány beiktatásakor tette le a miniszteri esküt, és a Marosvásárhelyi Rádiónak beszélt leendő feladatairól, amelyek közül kiemelte a nemzeti sportstratégia kialakítását, akár a magyar példát követve.

Románia: letette a miniszteri esküt Novák Károly Eduárd

Amint arról beszámoltunk, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a csíkszeredai Novák Károly Eduárdot, a kerékpáros szövetség elnökét jelöli a sportminiszteri tisztségre, aki szerdán az új román kormány beiktatásakor le is tette a miniszteri esküt.

Elismerés: Bölöni László életműdíjat kapott Romániában

Nézőket nélkülöző, szűkre szabott, alig 45 perces online ünnepség keretében hirdették ki kedden este a bukaresti Gazeta Sporturilor című sportnapilap a 2020-as év sportcsillagait díjazó gálájának nyerteseit. Bölöni László személyében magyar is szerepelt a díjazottak között: a 102-szeres egykori válogatott labdarúgó, a Panathinaikosz edzője a GSP-legenda díjban – egyfajta életműdíjban – részesült.

Románia: magyar paralimpiai bajnok lehet az új sportminiszter

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfő esti tájékoztatása szerint a csíkszeredai Novák Károly Eduárdot jelölik sportminiszternek az alakuló, új román kormányba.

Románia: pénzbüntetés magyarellenes megnyilvánulás miatt

Ötezer lej (mintegy 365 ezer forint) pénzbüntetést kapott a romániai Diszkriminációellenes Tanácstól (CNCD) szurkolói magyarellenes megnyilvánulásai miatt a Dinamo labdarúgócsapata.

Női kézi Eb: a horvátok újabb győzelmükkel az elődöntő küszöbén

Horvátország folytatta hibátlan menetelését a dániai női kézilabda Európa-bajnokságon: a középdöntő első fordulójában öt góllal győzte le Romániát, így a torna meglepetéscsapata közel került az elődöntőhöz. A mieink hatosában az Eb favoritjának számító Norvégia is százszázalékos maradt, mivel biztosan verte Hollandiát. Az 1. csoportban Montenegró megszorongatta Oroszországot, de ez nem járt pontszerzéssel, mint ahogy a spanyolok is egy találattal maradtak alul a franciákkal szemben. 

Elismerés: Bölöni László életműdíjat kap Romániában

Életműdíjat kap Bölöni László, a bukaresti Steauával 1986-ban BEK-győztes magyar futballista a Gazeta Sporturilor román sportlap által szervezett gálán, december 22-én.

Női kézi Eb: koronavírusos a románok sztárja, lemarad a tornáról

Pozitív koronavírustesztek miatt késik a dániai Európa-bajnokságra utazó román női kézilabda-válogatott keretének kihirdetése, vasárnap reggel ugyanis kiderült, hogy Crina Pintea beállós, valamint a csapat két gyúrója is fertőzött.

Videó: skorpiórúgással született elképesztő gól a román harmadosztályban

Skorpiórúgással szerzett gólt a román harmadosztályban szereplő  SC Stiinta Miroslava játékosa, Robert Asavoaei a CSM Pascani ellen 4–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. Az elképesztő gólról készült felvétel azóta bejárta az internetet.

NL: visszavonul a válogatottól a románok kapusa

Visszavonul a nemzeti együttesből Ciprian Tatarusanu, a román válogatott első számú kapusa és csapatkapitánya. A 34 éves kapus a román szövetség honlapján közzétett levélben jelentette be döntését és búcsúzott el a szurkolóktól.

NL: Románia játék nélkül megkapta a három pontot

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága úgy döntött, hogy a vasárnap elmaradt Románia–Norvégia Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés három pontját, 3–0-s gólkülönbséggel, a román válogatott kapja meg.

Futball Eb: rendezők fent és lent

Először is, amit nem lehet elégszer ismételni: gratulálok és köszönöm a magyar labdarúgó-válogatott minden tagjának az Európa-bajnokságra való kijutást! Vessünk most egy pillantást az Eb végleges mezőnyére és a rendezők helyzetére is.

NL: Haalandék karanténban – elmarad a románok elleni meccs

Az európai szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján is közölte, hogy elmarad a vasárnapra tervezett Románia–Norvégia Nemzetek Ligája-mérkőzés a B-ligából. A norvég szövetség beszámolója szerint azért nem kerül sor a meccsre, mert csapatukat a hatóságok nem engedték elrepülni Bukarestbe, miután Omar Elabdellaoui koronavírustesztje pozitív lett – a szigorú helyi szabályok szerint a teljes norvég válogatottra tíz nap karantén vár. Így a jövő heti Ausztria–Norvégia találkozó is veszélybe kerülhet, és több európai klubnál is aggódhatnak játékosukért, hiszen például a dortmundi Erling Haaland is a norvég keret tagja.     

Eb 2020: Romániában a magyarok Izland-verése miatt sajnálkoznak

A drámai magyar továbbjutás szerepel az élen a román sajtó pótselejtezőkről szóló cikkeiben, nemcsak a hagyományos rivalizálás miatt, hanem mert egy hónapja éppen a Budapesten vereséget szenvedő Izland foszlatta szét Románia Eb-szereplésének utolsó reményét.    

Videó: hazai gól közben hunytak ki a fények, a vendégek örülhettek

A villanyvilágítás meghibásodása miatt bukhat pontokat a Poli Iasi a román labdarúgó-élvonalban. A vasárnap esti, Viitorul elleni mérkőzés eleve 53 perces késéssel kezdődött, mivel a jászvásári Emil Alexandrescu Stadion világításának csak egy része működött, és nem biztosította a minimálisan előírt fényerőt.

Románia: ismét halasztani kellett a Csíkszereda meccsét

Éppen csak bepótolta a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzését az FK Csíkszereda a román másodosztályban (1–0 a Gloria Buzau otthonában), amikor kiderült, hogy a hétvégi, tizedik játéknapon ismét elmarad a mérkőzése.

Liga 1: forró hangulat helyett zárt kapu, a Sepsi a Dinamót fogadja

Normális körülmények között az év egyik legforróbb hangulatú mérkőzését rendeznék szombat este Sepsiszentgyörgyön, ám a szurkolók hiánya miatt inkább az a kérdés, hogy a Sepsi hármas sikersorozata folytatódik a Liga 1-ben vagy a spanyolosított Dinamo szakítja meg szintén hármas vereségszériáját.

Román Kupa: túlórázott az élvonalbeli ellenfélért az FK Csíkszereda

Hosszabbításban kicsikart győzelemmel jutott fel a Román Kupa 32-es főtáblájára az FK Csíkszereda, amely szerda délután Brassóban nyert a harmadik ligás SR Municipal ellen 1–0-ra.