Federer ráijesztett szurkolóira, ám végül bejutott a 3. fordulóbaRoger Federer könnyen bajba kerülhetett volna, ám végül a körülményekhez képest simán győzött José Acasuso ellen. Venus Williams még a svájcinál is jobban megszenvedett, de 6:7, 6:2, 7:5-re megverte Lucie Safarovát, így ő lesz Szávay Ágnes ellenfele a 3. fordulóban.
Szafin hiába jött vissza két szett hátrányból, végül kiesettA Roland Garros szerdai napján továbbjutott a női egyes második fordulójából a huszonkilencedik helyen kiemelt Szávay Ágnes miután két sima szettben legyőzte az orosz Jelena Vesznyinát. A nap legfordulatosabb mérkőzésén 4 óra 34 perc játék után jutott tovább a huszadik helyen kiemelt orosz Marat Szafin ellen a francia Josselin Ouanna.
Serena Williamsnek már az első fordulóban szenvednie kellettA francia nemzetközi teniszbajnokság harmadik játéknapján néhány – a sötétedés miatt – félbeszakadt meccstől eltekintve lezárultak az első forduló küzdelmei a női és a férfi egyesek között. A hölgyeknél nem született nagy meglepetés, de Serena Williamsnek keményen meg kellett küzdenie a továbbjutásért. A férfiaknál azonban James Blake és Mardy Fish is búcsúzott, miután kikapott argentin ellenfelétől.
Nadal és Federer sem vesztett játszmát, Roddick 2005 óta először nyertA Roland Garros első hétfői napján bemutatkoztak a világelsők is, méghozzá győzelemmel. Rafael Nadal sorozatban 29. győzelmét aratta a párizsi tornán, amivel Björn Borg csúcsát megdöntötte, Chris Evertét pedig beállította. Nyert Roger Federer is, csakúgy, mint Marija Sarapova és Dinara Szafina. Utóbbi játékot sem vesztett.
Roland Garros: Murray könnyen, Simon nehezen jutott továbbA harmadik helyen kiemelt Andy Murray simán nyert az argentin Juan Ignacio Chela ellen a Roland Garros első fordulójában, a hetedik kiemelt Gilles Simon viszont csak nagy nehézségek árán, ötszettes meccsen tudta megverni amerikai ellenfelét.
Karlovic hiába ütött rekordot jelentő 55 ászt, kikapott HewittólVasárnap elkezdődtek a 2009-es Roland Garros főtáblás küzdelmei, amelyek máris hoztak egy rekordot. A csúcs a horvát Ivo Karlovic nevéhez fűződik, ám a 208 cm-es óriás hiába ütött 55 ászt Lleyton Hewitt ellen, végül öt játszmában vereséget szenvedett az ausztráltól. A francia nézőknek nagyot kellett csalódniuk Amélie Mauresmóban, aki sima vereséget szenvedett a német Anna-Lena Grönefeldtől.
A „salakkirály” újra megkoronáztatott: Nadal negyedszer első PárizsbanA Roland Garros férfi egyesének fináléja előtt az volt a kérdés, hogy Roger Federer mit tud kezdeni Rafael Nadal játékával. Nos, a válasz: semmit. A spanyol olyan játékot mutatott be, amelyre egyszerűen lehetetlen jelzőket találni. Három sima játszmában verte meg a világelsőt: Federer már-már megalázó vereséget szenvedett.
Federer–Nadal döntő a férfiaknál, spanyol győzelem női párosbanA címvédő Rafa Nadal ismét játszmavesztés nélkül diadalmaskodott, az ellenfél ezúttal a világranglista 3. helyezettje Novak Djokovics volt. Roger Federer ennél jobban megszenvedett a francia Gael Monfils ellen, de végül ő is kvalifikálta magát a vasárnapi döntőbe. A női párosok küzdelmeit a Anabel Medina Garrigues, Virginia Ruano-Pascual duó nyerte, míg vegyespárosban Viktorija Azarenka, Bob Bryan (fehérorosz, amerikai, 3.) kettős diadalmaskodott.
Döntőben a „király”: Nadal három szettben lépte le DjokovicsotRafael Nadal egyhuzamban negyedszer jutott a Roland Garros fináléjába, miután 6:4, 6:2 7:6 arányban legyőzte a világranglista harmadik helyén, eggyel mögötte tanyázó szerb Novak Djokovicsot. Nadal továbbra is veretlen Párizsban: zsinórban már 27 győzelemnél jár.
Szafina lelépte Kuznyecovát, és már döntős a párizsi salakonDinara Szafina két játszmában, 6:3, 6:2-re legyőzte honfitársát, a negyedik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecovát a Roland Garros elődöntőjében, azaz folytatja szárnyalását a párizsi salakon. A párosban Szávay Ágnessel versenyző orosz hölgy a már harmadik honfitársát győzte le, úgy, hogy egyik alkalommal sem őt tartották az esélyesebbnek.
Csodás tizenhatos: Federer ismét elődöntőben egy Grand SlamenSorozatban tizenhatodik Grand Slam-elődöntőjére készülhet Roger Federer, miután remek teljesítménnyel, négy játszmában legyűrte a chilei Gonzálezt. Ellenfele a négy között Gael Monfils lesz. A női mezőny egyik ága leginkább az orosz bajnokságra emlékeztet: Dinara Szafina két honfitársa legyőzése után egy harmadikkal, Szvetlana Kuznyecovával mérkőzik az elődöntőben.
Nadal győzelemmel és továbbjutással ünnepelte 22. születésnapjátA végjáték felé közeledik a francia nyílt teniszbajnokság, miután a torna tizedik napján félig kialakult az elődöntők mezőnye: taroltak az esélyesek, így kiesett a Szávay Ágit búcsúztató cseh Kvitova, és a férfiaknál remekül szereplő lett Gulbis is. Mindkét nem küzdelmei során egymás ellen küzd majd a döntőért a második és harmadik kiemelt.
Dinara Szafina búcsúztatta az elsőként kiemelt Marija SarapovátHétfőn a nyolcaddöntőkkel folytatódott a francia nyílt teniszbajnokság. A nap eddigi legnagyobb meglepetése, hogy Dinara Szafina búcsúztatta a fő esélyesnek kikiáltott Marija Sarapovát. A férfiaknál nincs szenzáció, továbbra is megállíthatatlan a svájci Roger Federer.
Szerb „mesterhármas” és lett szenzáció a párizsi salakonSzokás szerint néhány esőszünet képezte a zavaró tényezőt vasárnap a Roland Garroson, de ez sem zavarta az esélyesek többségét: Ivanovics, Jankovics, Djokovics és Nadal is simán jutott a negyeddöntőbe, szettveszteség nélkül. Remek napot zártak a szerbek és a spanyolok, búslakodhattak a franciák.
Ferrer a „nap meccsén” győzött, Davigyenko öt szettben kikapottA legjobb 16 közé jutásért játszottak ma a francia nyílt teniszbajnokságon, és talán Davigyenko kiesésén kívül nem történt eget rengető meglepetés. Nyert Federer és Djokovics, míg a nőknél hozta a kötelezőt Sarapova, Jankovics és Kuznyecova is. Sajnos Szávay Ági 3 szettes küzdelem után búcsúzott. A nap mérkőzése a Ferrer–Hewitt párharc volt.
Petra Kvitova meglepte és búcsúztatta egyesben Szávay ÁgnestA 12. helyen kiemelt Szávay Ágnes meglepetésre három szettben kikapott a cseh Petra Kvitovától, így nem jutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garros női egyes versenyének 3. fordulójában a magyar lány 7:6 (7–5), 4:6, 6:2-es vereséget szenvedett.