Hamilton duplázott a Kanadai Nagydíj első napján

A Kanadai Nagydíj első szabadedzését követően a másodikon is Lewis Hamilton zárt az élen, a McLaren angol pilótája így bizakodva várhatja a montreali versenyhétvége folytatását. A legutóbbi négy Kanadai GP-ből hármat a pole pozícióban kezdő 2008-as világbajnok mögött ezúttal a két Ferrari zárt Fernando Alonso, Felipe Massa sorrendben, majd a délelőtti második Sebastian Vettel következett lágy gumis legjobbjával a szuperlágy abroncson remekelők között. Az elsőhöz hasonlóan a második edzést is meg kellett szakítani, ezúttal Bruno Senna csapódott a falnak.

Az első edzés Hamiltoné lett Kanadában

A Formula–1-es mezőny megérkezett Kanadába, ahol tüntető diákok és az időjárás-előrejelzésekkel ellentétben napsütés fogadta a csapatokat. A montreali a versenyzők egyik kedvenc pályáján azonban az edzés megkezdését követően hamar beborult az ég, és bár folyamatosan fenyegetett az eső, végül nem eredt el. A legjobb köridőt Lewis Hamilton jegyezte a lágy gumikon, Sebastian Vettel a szuperlágyon 118 ezreddel maradt el tőle. A tréninget tíz percre megszakították Heikki Kovalainen szerencsés balesete miatt.

Massa a gumikban, Schumi a számmisztikában is bízhat

A Formula–1-es idény középső, európai szakaszának szokásos kitérője a Kanadai Nagydíj, amely évről évre izgalmas és váratlan fordulatokkal teli versenyével dobja fel a szezont. Az idén eddig sem volt hiányunk izgalomban és változatosságban, ami annak a Pirellinek köszönhető, amelynek tavalyi beszállása előtt azt kérték a csapatok, olyan gumikat gyártsanak, amelyeknek köszönhetően minden futam a 2010-es Kanadai GP-t idézi. Egyesek szerint kicsit sok ez már, de a pilóták és a csapatok hozzáállása nem változott: örömmel utaztak Kanadába, ahol jó esélyt látnak a győzelemre – szinte mindannyian.

A Lotus után a Sauber is duplázott - Monaco számokban

A Formula–1 történetében először fordult elő, hogy az idény első hat versenyét hat pilóta nyerje meg, Monte-Carlóban Mark Webber egészítette ki az eddigi ötöst. Ennél persze sokkal több érdekességet is feljegyeztek a statisztikusok a hercegségbeli viadalon. Íme, a Monacói Nagydíj számokban!

A Ferrarinak már csak az időmérőn kellene előrébb lépnie

A Red Bull-istálló ugyan idei második győzelmével növelni tudta előnyét a konstruktőr-világbajnokságban, riválisai egyaránt úgy vélik, még nyitott a világbajnoki versenyfutás. A McLarennél elismerik, hogy Jenson Buttonnak súlyos gondjai vannak az idei gumikkal, míg a Mercedesnél nem győznek szabadkozni Michael Schumacher balszerencse-sorozata miatt. Pastor Maldonado a csúcsról a mélybe zuhant két hét alatt, míg Heikki Kovalainen fontos 13. helyezést szerzett a Caterham-istállónak.

Webber: Ilyen gyenge autóval még nem nyertem

Mark Webber a győzelemnek, a második helyezett Nico Rosberg a Mercedes töretlen fejlődésének örült a Monacói Nagydíj leintése után. A német szerint a hercegségben a Mercedesnek volt a leggyorsabb az autója. A harmadik helyezett Fernando Alonso azt emelte ki, hogy két fő vb-riválisát, Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt sikerült megelőznie. Vettel nem érti, mi folyik ebben az idényben, míg a McLaren pilótái csalódottan hagyták el a hercegséget. Miután a rivális istállók nem óvták meg a versenyt a Red Bull szabálytalannak tűnő fenéklemeze miatt, Webber diadala hivatalosnak tekinthető.

Webber lett a hatodik idei futamgyőztes

A pole pozícióból rajtoló Mark Webber nyerte meg a Monacói Nagydíjat, amelyen szinte végig szorosan egymás mögött vonatoztak az élboly tagjai, az első négy helyezett 1.3 másodpercen belül zárt. A Red Bull azonban még izgulhat a győzelme miatt, a verseny előtt ugyanis az a hír járta a boxutcában, hogy a riválisok óvást terveznek a világbajnoki címvédő istálló szabálytalan padlólemeze miatt. Webber mögött Nico Rosberg és a vb-pontverseny élére álló Fernando Alonso ért célba, majd Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Felipe Massa következett. Michael Schumacher kiesett.

Riválisai méltatják és sajnálják Schumachert

Michael Schumacher riválisai tisztelettel beszéltek a Monacói Nagydíj időmérő edzését 43 évesen megnyerő német pilótáról, ugyanakkor sajnálták, hogy nem tarthatja meg az első rajtkockát, amely Mark Webberé lett. Az ausztrál sima versenyben reménykedik, míg a vasárnap 14 órakor szintén az első sorból induló Nico Rosberg már annak is örül, hogy sikerült felidézni a Kínai GP-n mutatott formát. Lewis Hamilton az utóbbi időszak legnehezebb időmérőjén van túl, de így érez ezzel kapcsolatban Jenson Button és Kimi Räikkönen is. Sebastian Vettel lemondóan nyilatkozott, míg Pastor Maldonado túlzottnak tartja a büntetését.

Schumacher nyerte az időmérőt, de Webberé a pole

Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj hivatalos időmérő edzésén, mégsem a Mercedes veteránja startolhat az élről a vasárnap 14 órakor kezdődő futamon. A Barcelonában Bruno Sennát kilökő, emiatt öt rajthelyes büntetést kapó német a 6. rajtkockából várhatja a jelzést, a pole pozíció Mark Webberé lett. A Red Bull ausztrálja mellől Schumi büntetése miatt Nico Rosberg, a Mercedes másik versenyzője indulhat.

Rosberg az élen, Maldonado a falban zárt

Elképesztően sűrű volt az élmezőny a Formula–1-es Monacói Nagydíj 3. szabadedzésén: a négy legjobb pilótát mindössze 51 ezredmásodperc választotta el egymástól. A legjobb kör Nico Rosbergé lett, a Mercedes német pilótája mögött Felipe Massa, Sebastian Vettel és Fernando Alonso zárt. A mezőnyből azonban többen nem futhattak mért kört a szuperlágy gumikon, öt perccel a vége előtt ugyanis Pastor Maldonado, a Spanyol Nagydíj győztese a falnak csapódott, és le kellett inteni a tréninget. A venezuelai csak a 21. lett.

Button volt a leggyorsabb, amikor eleredt az eső

A Monacói Nagydíj napfényes első szabadedzése után délutánra megérkeztek a viharfelhők, amelyekből negyedórával az edzés megkezdését követően el is kezdett cseperegni az eső. Az aszfalt lehűlt, a pálya lassan nedvessé vált, így nem lehetett megdönteni Jenson Button szuperlágy gumikon elért legjobbját. A McLaren angol pilótája mögött Romain Grosjean, a két Ferrari és Pastor Maldonado zárt.

Alonso volt a leggyorsabb az első monacói edzésen

Fernando Alonso zárta az élen a Formula–1-es Monacói Nagydíj első szabadedzését, amely Heikki Kovalainen alagútban elfüstölő Caterham-Renault-ja miatt hét perccel rövidebb lett a tervezett másfél óránál. Az első öt helyen öt csapat autója zárt, a Ferrarit Lotus, Sauber, McLaren és a Spanyol GP-n győztes Pastor Maldonado Williamse követte. Kimi Räikkönen egyetlen próbakört tett csak meg, kormányművét nem tudta megjavítani a Lotus szerelőgárdája.

Eddig azt hitte, káosz van? Most jön Monaco!

Totális káosz uralkodik a 2012-es Formula–1-es idényben, és mivel Monte-Carlóban akkor is hajlamos a mezőny kaotikus futamra, amikor egyébként kiszámítható az idény, tényleg nem lehet tudni, mire számítsunk. Senkit sem szabad leírni, legalább hét csapat versenyzői reménykedhetnek teljes joggal a dobogós helyezések megszerzésében. Az igazi kérdés valóban az, tud-e valaki ismételni az első öt futam győztesei közül, vagy új név, esetleg új csapat iratkozik fel a listára?

Vettel: Nem vagyok Schumacher örököse!

Két évvel ezelőtt kétnapos fiesztát tartott Szegeden a Red Bull (az idő tájt még nem világbajnok) Formula–1-es csapata, illetve az anyacéghez tartozó többi autós érdekeltség. A legfontosabb vendég a vb-pontverseny harmadik helyén álló Sebastian Vettel volt, aki a Nemzeti Sportnak exkluzív interjút adott. Lássuk, hogyan vélekedett akkoriban a száguldó cirkuszról, saját magáról és legnagyobb elődjéről a már 2009 első felében is nagy ígéretnek számító ifjú titán, aki mostanra egyértelműen uralja az F1-et – ráadásul épp most jelentették be, hogy idén is parádézni fog nálunk, csak ezúttal Budapesten.

Red Bull: Nem állhatunk le, mert akkor zuhanni kezdünk

Az első két versenyen Sebastian Vettel révén győzelmet arató Red Bull-istálló nem ül a babérjain, Kínában is folytatni akarja pazar idénykezdetét, ezért nagyszabású fejlesztésekkel érkezett meg Sanghajba. A McLaren ennek ellenére nem adja fel, rendületlenül hisz benne, hogy egyszer sikerül megverni a Formula–1 egyre magabiztosabb nagymenőjét.

Nem csak a pilótákat tette próbára a sepangi hőség

A Red Bull-istálló tökéletesen elégedett Sebastian Vettel tökéletes idénykezdetével, az előző idényre visszamenőleg zsinórban négy győzelmet arató német pilóta sikere mellett az istálló KERS-ének első győzelmét is megünnepelték a Milton Keynes-iek, akik a McLarennel és a Ferrarival szemben egyik boxkiállásuknál sem hibáztak a sepangi hőségben. A többiek számára a fogadkozás maradt.

Vettel nyerte meg a sepangi stratégiai háborút

Sebastian Vettel megnyerte a Formula–1-es idény második futamát is, méghozzá óriási taktikai csatában, a KERS-t a futam felétől nem használva legyőzve a McLaren pilótáit. A német mögött Jenson Button ért célba, s az Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan egy Renault-pilóta is felfért a dobogóra: ezúttal Nick Heidfeld. Mark Webber lett a negyedik, Felipe Massa az ötödik, a Lewis Hamiltonnal a hajrában koccanó Fernando Alonso a 6., Hamilton a 7. helyen ért célba.

Még a McLarent is meglepte, hogy ennyire versenyképes

A McLaren is meglepődött azon, hogy hirtelen az időmérőn is versenybe tudott szállni a Red Bull pilótáival, a címvédő pedig megkönnyebbült, hogy vissza tudta verni a wokingiak támadását. A Ferrari és a Mercedes csalódott autója vártál gyengébb teljesítményében. A két élcsapat nem szeretne esőt, a mögöttük állók viszont örömmel vennék, ha valami felborítaná az erőviszonyokat. Ha már önerőből nem megy…

A McLaren koppintással ugrott fel az élcsoportba

A McLaren-istálló a Red Bull-Renault-ról lemásolt kipufogórendszerének köszönhette, hogy az Ausztrál Nagydíjon versenybe szállhatott a dobogóért – állítja Adrian Newey, a világbajnok istálló főtervezője.

Formula-1: Briatore szerint a Red Bull idén utolérhetetlen lesz

A Formula–1-es Red Bull autói az idén szinte utolérhetetlenek lesznek – nyilatkozta egy finn napilapnak Flavio Briatore, a Renault volt csapatfőnöke.


Kézilabda Eb: Tudta-e?