F1: a rakétatámadás ellenére folytatódik a Szaúdi Nagydíj programja

A Formula–1-es Szaúdi Nagydíj nyitó napján a pályától nagyjából húsz kilométerre történt rakétatámadás borzolta a kedélyeket, a szervezők, illetve a sportág vezetői ugyanakkor a helyi hatóságokkal együttműködve úgy határoztak, a tervek szerint folytatódik a hétvége programja.

F1: Landót egy baromként mutatták be – Verstappen ismét kritizálta a Netflixet

Max Verstappen tetszését továbbra sem nyerte el a Formula–1-ről szóló Netflix-sorozat. A címvédő egyenesen egy megosztó valóságshow-sorozathoz hasonlította a legújabb évadot, amiben kifejezetten a McLaren versenyzőinek téves ábrázolása nem tetszett neki.

F1: a Ferrari mindent visz Dzsiddában is, vagy a Red Bull visszavág?

Szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-idény, a helyszín ezúttal Dzsidda, ahol a második Szaúdi Nagydíjat rendezik meg a hét végén. A nyitó versenyről maximális pontszámmal távozó Ferrarinak jó esélye lehet tovább növelni az előnyét, míg a Red Bull azonnal visszavágna a drámai dupla kiesés után. A Mercedesre eközben újabb kármentős hétvége várhat, és nem kizárt, hogy valamelyik középcsapat is megizzasztja vasárnap. 

F1: Magnussen tarolt; Russell visszaadná a Mercedest Bottasnak?

A Ferrari kettős győzelemmel, a Red Bull nulla ponttal vágott neki a Formula–1 2022-es idényének. A nagy izgalmakat hozó Bahreini Nagydíj végén némi szerencsével Lewis Hamilton is dobogóra állhatott, aki ezzel Michael Schumacher újabb rekordját adta át a múltnak. Bár George Russell évekig várt arra, hogy a Mercedesnél versenyezhessen, ahogyan indult számára a szezon, talán nem is örült annyira, hogy a csapat éppen az idén szavazott neki bizalmat Valtteri Bottas helyett. Kevin Magnussen két héttel ezelőtt még azt sem tudta, hogy idén ismét a Formula–1-ben versenyezhet, de az első versenyén jóval több pontot szerzett a Haasnak, mint amit az amerikai istálló az elmúlt két évben összesen gyűjtött.

F1: a csapat szerint azonos hibával esett ki a két Red Bull

Amint arról beszámoltunk, a Ferrari kettős győzelmével ért véget a Formula–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj, amelyen a Red Bull mindkét autója műszaki hiba miatt az utolsó körökben esett ki. A csapat verseny utáni közleménye szerint Max Verstappen és Sergio Pérez kieséséhez egyaránt az üzemanyagpumpa meghibásodása vezetett.

F1: „A Ferrari visszatért” – Leclerc-ék nem is bízhattak volna jobb kezdésben

Charles Leclerc vezérletével a Ferrari visszatért a csúcsra a 2022-es Formula–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj versenyén, míg a Red Bull dupla kiesést volt kénytelen elszenvedni technikai gondok miatt. A maranellóiaknál így érthetően nagy volt az öröm, míg a „vörös bikák” rendkívül csalódottak, és egyelőre értetlenül állnak a történtek előtt. A kisebb meglepetésre dobogóra álló Lewis Hamilton eközben tudja, kellett a szerencse ahhoz, hogy megszerezzék a harmadik helyet, és nem tagadja, egyelőre nagyon szenvednek a Mercedesszel.

F1: Ennél még sokkal többre vagyunk képesek – Leclerc

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es idénynyitó időmérőjén Bahreinben. A Ferrari erős teljesítménye nem volt annyira meglepő a korábban látottak alapján, ám Leclerc leszögezte, nem ez volt a maximum csapatától. Bár kicsivel kikapott, Max Verstappen elégedetten zárta a szombati napját, és már várja az izgalmas csatát új riválisaival. Lewis Hamilton kimondottan elégedett az ötödik rajthelyével azok után, hogy kiderült, a Mercedes valóban le van maradva kissé a másik két topcsapattól. A csupán a kilencedik rajthelyet megszerző George Russell elárulta, miért esett vissza az időmérő végén.

F1: Hamilton újra történelmet írhat; Sainz és Alonso is rekordot dönthet

Noha tavaly nem jött össze, Lewis Hamilton a 2022-es Formula–1-es idényben újabb próbát tehet, hogy megszerezze a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címét, ráadásul az oda vezető úton még számos csúcsot dönthet meg. A címvédő Max Verstappen eközben a saját, tavaly felállított rekordját adhatja át a múltnak, míg Fernando Alonso a legtapasztaltabb versenyzővé válhat.

F1: „Bármit próbáltunk ki, nem segített” – Hamilton szenved a Mercedesszel

Az egyéni címvédő, Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj második edzésén, és meglehetősen elégedetten is nyilatkozott a Red Bullról, hiszen elmondása szerint az autó egy körön és a hosszabb etapok során is jónak érződött. A hollandhoz hasonlóan a mindkét tréningen második Charles Leclerc is magabiztos volt, nem úgy, mint a Mercedes párosa. Lewis Hamilton szerint bármit próbáltak, nem sikerült javulniuk, és George Russell is elismerte, időbe fog telni, mire kiaknázzák az Ezüstnyílban rejlő potenciált.

F1: a Ferrari visszatér a győztesek útjára; Verstappen megvédi a címét?

Nagyjából száz napnyi várakozás után a hétvégén kezdetét veszi a rekordhosszúnak ígérkező 2022-es Formula–1-es idény, ami a nagy szabályváltoztatásoknak köszönhetően sok meglepetést tartogathat magában. Az eddigiek alapján a Red Bull és a Ferrari lehet a Bahreini Nagydíj legnagyobb esélyese, még a címvédő Mercedes talán hosszú idő után nem igazán szólhat bele a győzelem sorsába a nyitó versenyen, amelyen George Russell, Valtteri Bottas és Alexander Albon az új csapatában, míg Csou Kuan-jü a sorozatban debütál, miközben visszatér Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is. 

F1: az élmezőny egymásra mutogat a téli tesztek után

Túl vagyunk a második kollektív teszten, a Formula–1 mezőnye szombaton hajthatott pályára utoljára az új idény kezdete előtt. A bahreini gyakorlást Max Verstappen zárta az élen a köridőket tekintve, ám a legnagyobb távot a Mercedes versenyzői tették meg. Lewis Hamilton ennek ellenére tart attól, hogy egyelőre több csapat is jobb náluk, ám Max Verstappen szerint senki sem mutatta meg eddig, mire is képes igazán. Nehéz teszten van túl a McLaren, miközben Pierre Gasly elmondása szerint az AlphaTaurinál merész elképzelés született az idei esélyeikkel kapcsolatban.

Gasly a leggyorsabb; a Mercedes ellopta a show-t Bahreinben

Pierre Gasly (AlphaTauri) zárt az élen a 2022-es Formula–1-es idényt megelőző második teszt első napján Bahreinben. A franciát Carlos Sainz Jr. vezérletével a Ferrari kettőse követte, míg az első ötös sorát Lance Stroll (Aston Martin) és Alexander Albon (Williams) egészítette ki.

F1: a Haas késve kezdi a tesztet; a Mercedes extrém megoldással készül

Csütörtökön veszi kezdetét a 2022-es Formula–1-es idényt megelőző második teszt Bahreinben, ahol a hírek szerint a Mercedes teljesen új autóval gurulhat pályára, nem úgy, mint a Haas, amely csak késve tudja megkezdeni a gyakorlást. Az amerikaiaknál ugyanakkor a tervek szerint már az első nap délutánján bemutatkozhat Pietro Fittipaldi, aki az elküldött Nyikita Mazepin helyét veszi át, igaz, korántsem biztos, hogy véglegesen. Rajta kívül többek között Lewis Hamilton, Sergio Pérez és Sebastian Vettel is autóba ül a nyitó napon.

F1: Talán megpróbálják beárnyékolni a sikeremet, de nem érdekel – Verstappen

A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen úgy érzi, a Mercedes talán megpróbálta beárnyékolni a bajnoki címét, azonban ő nem foglalkozik ezzel, meglátása szerint megérdemelte a végső sikert.

F1: Verstappen 2028-ig hosszabbított a Red Bull-lal – hivatalos

A Formula–1-es Red Bull-istálló hivatalosan is bejelentette, hogy regnáló egyéni világbajnok pilótája, Max Verstappen 2028-ig meghosszabbította szerződését a csapattal.

F1: Verstappen és a Red Bull a sportág történetének legnagyobb szerződését kötheti meg – sajtóhír

Az ESPN a holland De Telegraafra hivatkozva arról ír, hogy a Formula–1 világbajnoki címvédője, Max Verstappen aláírta új szerződését a csapatával, a Red Bull-lal, s a folytatásban nem kevesebb mint évi 40 millió fontot (mostani árfolyamon 18 milliárd 371 millió 725 ezer 878 forintot) kereshet.

F1: a Ferrari 400 kör felett, a Haas nehéz helyzetben

A tíz Formula–1-es csapat összesen több mint 3000 kört tett meg ezen a héten az első téli kollektív teszten Barcelonában. A legelégedettebb talán a Ferrari lehet, hiszen Charles Leclerc-ék – viszonylag problémamentesen – túljutottak a 400 körön is, de természetesen háromnapnyi tesztelés alapján, különösen egy új korszak küszöbén nem szabad túl nagy következtetéseket levonni. Még a topcsapatok versenyzői is visszafogottan nyilatkoztak, ám egy csapat nem csak az eddig nem túl meggyőző teljesítménye miatt került a figyelem középpontjába az elmúlt napokban.

F1: Norris zárt az élen az első idény előtti tesztnapon

Lando Norris (McLaren) zárt az élen a 2022-es Formula–1-es idényt megelőző teszt első napján a Circuit de Catalunyán. A britet Charles Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse követtet, míg a negyedik és az ötödik helyen a Mercedes kettőse, George Russell és Lewis Hamilton végzett. A nap legszorgalmasabb pilótája az egyéni címvédő, Max Verstappen volt.

F1: a Red Bull utasítására indították újra a versenyt? – kínos helyzetben az FIA

A Formula–1-es Red Bull sportigazgatója, Jonathan Wheatley és a versenyigazgató, Michael Masi között az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj végén lezajlott rádióbeszélgetés „sokkoló, új bizonyítékként" kezdett el terjedni a világhálón, ami a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) figyelmét is felkeltette, és reagált az új videofelvétel kapcsán.

F1: a Red Bull leleplezte Verstappenék 2022-es autóját

Megérkezett az RB18-as, azaz a Red Bull 2022-es autója, amellyel Max Verstappen megpróbálhatja megvédeni a világbajnoki címét. Az új konstrukciót – vagyis annak inkább a festését – az istálló a Milton Keynes-i központjában rendezett leleplezésen mutatta meg a nagyvilágnak.


Kézilabda Eb: Tudta-e?