Barcelona: ha nem is Neymar, de egy fiatal visszatért a PSG-től

Visszatért az FC Barcelona labdarúgócsapatához Kays Ruiz-Atil, akinek a nyáron lejárt a szerződése a Paris Saint-Germainnél.

Légiósok: 25 évesen visszavonult a Rapid Wien magyarja

Befejezi aktív pályafutását Szántó Tamás – derült ki a Rapid Wien hivatalos közleményéből. A futballista hosszan tartó sérülése miatt döntött így, azonban nem marad távol a labdarúgástól, hiszen a Rapid Wien utánpótlásában dolgozik a jövőben.

Légiósok: három éve sérült, az edzője is lemondott róla

Az osztrák Laola1 interjút készített a Rapid Wien vezetőedzőjével, Dietmar Kühbauerrel a klub sérült labdarúgóival kapcsolatban. A tréner Christopher Dibon, Philipp Schobesberger és Dalibor Velimirovic mellett Szántó Tamásról is beszélt a lapnak.

A „bécsi Fradihoz” igazolt, ma a Fener játékosa

A 23 éves, nyolcszoros válogatott Szalai Attila hétfőn bemutatkozott a török Fenerbahcéban. A védő meglehetősen hosszú utat járt be Gödről indulva, Vácon, Angyalföldön, Bécsen, Mezőkövesden és Limassolon keresztül, mire eljutott az isztambuli klubig. Édesapja, a kétszeres válogatott idősebb Szalai Attila úgy érzi, fia jó iparosként mindenhol tanult valamit, és most is olyan helyre került, ahol minden adott a további fejlődéséhez.

El: Lacazette távoli bombájával került előnybe az Arsenal – videó

A labdarúgó Európa-liga csoportkörében az Arsenal Alexandre Lacazette távoli lövésével megszerezte a vezetést a Rapid Wien ellen. A labda nagyon furcsán szállt a levegőben, ugyanis mire a kapus elugrott jobbra, már nyúlhatott is vissza balra...

Arsenal: jövő héten visszatérhetnek a nézők az Emiratesbe az Európa-ligában

A Premier League-ben szereplő Arsenal megerősítette, hogy a brit kormány hétfői rendelkezésének értelmében engedélyezi a nézők beengedését az Emiratesbe a jövő heti, Rapid Wien elleni Európa-liga mérkőzésre kétezer főig.

Légiósok: Szoboszlai gólpasszt adott, a Salzburg ikszelt

Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának rangadóján a Red Bull Salzburg idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Rapid Wiennel. A vendégcsapatban Szoboszlai Dominik gólpasszt jegyzett és végigjátszotta a találkozót.

El: Bulgáriában nyert a Tottenham; emberhátrányban ikszelt a Benfica

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában a Tottenham Hotspur 3–1-re nyert a Ludogorec Razgrad vendégeként. A 19. perctől kezdve emberhátrányban játszó Benfica ellen a Rangers kétgólos előnyben is volt, ennek ellenére 3–3-as döntetlennel zárult a mérkőzés. A Lang Ádámot végig a pályán tudó Omonia Nicosia 2–0-ra kikapott a Granadától.

Ausztria: a Salzburg és a Rapid Wien is ellenzi az újabb szigorításokat

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg, valamint a szintén az osztrák élvonalhoz tartozó Rapid Wien labdarúgócsapata is bírálta az osztrák hatóságok sporteseményekre vonatkozó, koronavírus-járvány miatti szigorításait.

BL: a Benfica tizenegy év után először nem lesz ott a főtáblán

Tizenegy év után lemarad a Bajnokok Ligája főtáblájáról a Benfica, amely kedden 2–1-re kikapott a görög bajnoki ezüstérmes PAOK-tól a selejtező 3. fordulójában. A szaloniki együttesen kívül továbbjutott még a Dinamo Kijev, valamint a Bölöni Lászlót hétfőn menesztő Gent is.

Utánpótlás: tisztelgés „Josénak" – futballakadémia viseli Tóth-Zele nevét

Futballakadémiát neveztek el Gesztelyen Tóth-Zele Józsefről, a Real Madrid korábbi ifiedzőjéről, Puskás Ferenc barátjáról.

Légiósok: „A feladás sohasem volt opció” – 2.5 év alatt 97 tétmeccsről maradt le

Úgy tűnik, közel a visszatérés Szántó Tamás számára, a Rapid Wien középpályása elkezdhette a felkészülési munkát az osztrák futballcsapattal.

Légiósok: Szoboszlai-gól és gólpasszok – és salzburgi gála

Az éllovas Red Bull Salzburg idegenben 7–2-es kiütést mért a fordulót megelőzően az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) második helyén álló Rapid Wienre. Szoboszlai Dominik 70 percet kapott a vendégeknél, csapata harmadik gólját szerezte, emellett három gólpasszt is kiosztott.

Videó: Szoboszlai szögletéből bődületes gólt rúgott Junuzovic

A Red Bull Salzburg valósággal feltörölte a padlót közvetlen riválisával, a Rapid Wiennel az osztrák Bundesliga felsőházi rájátszásában. A 7–2-es siker hatodik találata kifejezetten gyönyörűre sikeredett, a meccsen maga is betaláló Szoboszlai Dominik második gólpasszából Zlatko Junuzovic lőtt bődületes gólt kapásból a léc segítségével.

Videó: Szoboszlai betalált, majd gólpasszokat is adott

Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása a Rapid Wien elleni osztrák bajnoki mérkőzésen előbb gólt, majd gólpasszt jegyzett – ráadásul öt percen belül az első félidő hajrájában. A második félidőben újabb két gólpasszt adott, csapata pedig 7–2-re nyert.

A Salzburg kiütötte a Rapidot; Szoboszlai: gól és gólpasszok

Az éllovas Red Bull Salzburg idegenben 7–2-es kiütést mért a fordulót megelőzően az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) második helyén álló Rapid Wienre. Szoboszlai Dominik 70 percet kapott a vendégeknél, csapata harmadik gólját szerezte, emellett három gólpasszt is kiosztott. A Salzburg a bajnoki cím kapujában!

A Bundesliga Beckhamje, aki válaszolt a lipcsei edző kihívására

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megállt a sportvilág, ennek apropóján pedig most van idő összeszedni azokat a témákat, amelyekre a szokásos dömping során kevesebb idő jutna. Így kerülhetett elő a lipcsei Marcel Sabitzer, akit a Bundesliga hivatalos honlapján nem kisebb formátumú játékoshoz hasonlítottak, mint David Beckham.

Ausztria: „Vegán vagyok, sajnálom” – halakkal dobálták meg a kapust, poénra vette

Hétvégén a Rapid Wien 4–0-ra nyert a LASK Linz otthonában az osztrák Bundesliga 16. fordulójában. A találkozó azonban nemcsak a vendégcsapat meglepően fölényes sikere, hanem a hazai drukkerek és a Rapid kapusának, Richard Strebingernek az esete is emlékezetessé teszi. Az egyszeres válogatott kapust halakkal dobálták meg...

Légiósok: két műtét után az ifjú magyar a visszatérésre készül

Mint beszámoltunk róla, Szántó Tamás egy év után újra edzésbe állt a Rapid Wiennél, egyelőre zavartalanul dolgozhat, de azt nehéz lenne megjósolni, mikor léphet pályára mérkőzésen is – derült ki az osztrák labdarúgócsapat hivatalos honlapján posztolt interjúból.

Légiósok: Nikolics megszerezte idénybeli első gólját – videó

Megszerezte idénybeli első gólját Nikolics Nemanja – a Chicago Fire magyar támadója az MLS szombati játéknapján a Toronto FC ellen volt eredményes, találata egy pontot ért csapatának, amely 2–2-es döntetlent játszott. Stieber Zoltán a kispadról nézte végig a D. C. United csúnya vereségét (0–4), az összecsapáson ráadásul brutális belépője után kiállították Wayne Rooneyt.