Téli olimpia: a sikeredző csak fél pohár borral ünnepelte az olimpiai aranyat

Csang Csing – vagy ahogy mindenki hívja, Lina – Bánhidi Ákossal karöltve 2013 óta irányítja a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott munkáját. A kínai edzőnőnek hatalmas szerepe van abban, hogy a férfiváltó olimpiai bajnok lett. Az NSO Tv-nek az aranyérmesek fogadásán arról beszélt, hogyan élte meg a pillanatot, amikor a fiúk elsőként értek célba Pjongcsangban, miért tudtak a vk-versenyeken elkövetett sorozatos hibák után tökéletes futamot produkálni az olimpiai elődöntőben és a döntőben is, továbbá ő hogyan ünnepelte meg a történelmi diadalt.

Téli olimpia: „Azt gondoltam, bronz lesz” – telefonon szóltak az aranyról Liuék édesanyjának

A Liu testvérek édesanyja, Szabó Szabina éppen kórházban volt, amikor fiai olimpiai bajnokok lettek. Az NSO Tv-nek a történelmet író rövid pályás gyorskorcsolyázóink fogadásán beszélt arról, hogyan tudta meg, hogy az első helyen ért célba a férfiváltó, mit mondott neki a telefonban Shaoang, mit érez, amikor visszanézi a futamot, és elhiszi-e már, hogy mindkét fia aranyéremmel tért haza Pjongcsangból.

Húszévesen nem kellett az NHL-ben, 40-re mindent megnyert – a tökéletes karrier

Különleges jégkorongos pályafutásra került fel a korona a pjongcsangi olimpia hokidöntőjében: az orosz sikerrel Pavel Dacjuk tagja lett a Tripla Arany Klubnak, így ő a 28. olyan játékos, aki olimpiai és világbajnok, valamint Stanley-kupa-győztes. Emellett ő az első, akinek a Gagarin-kupa, azaz a KHL-elsőség is megvan. Nyilván szubjektív megítélés kérdése, de ha van, aki ezt megérdemelte és megdolgozott érte, akkor az a Vörös Gépezet (és a Detroit Red Wings korábbi) 13-asa.

Téli olimpia: Swaney még a kritikákért is hálás

Swaney Elizabeth kétségkívül felhívta magára a figyelmet a pjongcsangi téli olimpián, csak nem feltétlenül pozitív értelemben. A síakrobaták félcsőversenyében a magyar színekben induló, szabad stílusú síző trükkök nélküli produkciója nagy vitát váltott ki.

NOB: napokon belül megszűnhet az oroszok felfüggesztése

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy orosz tagja szerint a NOB még a héten feloldhatja az orosz bizottság felfüggesztését, mely miatt az ország sportolói nem szerepelhettek saját zászlajuk alatt a vasárnap véget ért pjongcsangi téli olimpián.

Aranyérem, anyai ölelés, szurkolók hada – így fogadták az olimpiai bajnokokat

Több ezren fogadták vasárnap az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolya váltó tagjait, illetve olimpiai pontszerzőinket, versenyzőinket a Gyakorló Jégcsarnokban. Az NSO Tv a legjobb pillanatokról készített hangulatvideót. 

Téli olimpia: utoljára szerepelt Heidum ötkarikás játékokon

Heidum Bernadett a harmadik olimpiáján vett részt Pjongcsangban, ez valószínűleg egyben az utolsó volt. Az Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó az NSO Tv-nek beszélt arról, hogy a márciusi világbajnokságra még biztosan elutazik, de a 2022-es pekingi téli olimpia már nem szerepel a tervei között. Ezenkívül a negyedik helyen végzett női váltóról és az olimpiai bajnok férfiváltóról is esett szó.

Téli olimpia: Swaney Elizabeth is hozzájárult az aranyérmünkhöz

Elégedettségének adott hangot a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a 21. helyen végzett az éremtáblázaton a pjongcsangi téli játékokon.

Liu Shaolin Sándor: Írunk Usain Boltnak, minél hamarabb küldje a pezsgőt!

Hatalmas szurkolótábor ünnepelte vasárnap a sporttörténelmet író téli olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltó tagjait. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor számolatlan osztotta ki egymás után az autogramokat, állt oda a közös fotókra a Gyakorló Jégcsarnokban. Mindeközben pedig egymás után adták a nyilatkozatokat, az NSO Tv-nek többek között arról beszéltek, meglepte-e őket, hogy mekkora tömeg várt rájuk a Pjongcsangból való hazaérkezés után, tudatosult-e már bennük, hogy olimpiai bajnokok lettek, és megünnepelték-e ezt a hatalmas sikert.

Téli olimpia: Nem éreztem, melyik lábam jön – Burján Csaba

Mindig jókedvű, rendszerint egymás után dobálja a poénokat, de az olimpiai arany után Burján Csaba bevallotta, élete legnehezebb két hetét élte át Dél-Koreában.

Téli olimpia: lelkes tömeg fogadta a hazatérő magyar sportolókat

Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, szurkolók és a sajtó munkatársai fogadták vasárnap kora délután a Gyakorló Jégcsarnokban a pjongcsangi téli olimpiáról hazatérő magyar sportolókat.

Téli olimpia: Taufatofua is látta, amint a láng elalszik – galéria

Magyar idő szerint vasárnap délután 2 órakor elaludt az olimpiai láng Pjongcsangban. Rengeteg szenzációs felvétel készült az eseményről, ezekből válogattunk össze néhányat.

Téli olimpia: 70 éves rekordot döntött meg a magyar küldöttség

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden idők legeredményesebb téli olimpiáját zárta a magyar küldöttség. És nemcsak az első aranyérem, hanem az olimpiai pontok, illetve a pontszerzések számában is kimagaslóan teljesítettek versenyzőink.

Téli olimpia: így érkezett haza a magyar küldöttség – képek

Hazaérkezett a pjongcsangi téli olimpiáról a magyar küldöttség. Az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, Liu Shaolin Sándort, Knoch Viktort és Burján Csabát is a soraiban tudó magyar csapat repülőgépe vasárnap 11 előtt nem sokkal szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol újságírók hada várta őket. Íme, a hazaérkezés képeken és videón!


Kézilabda Eb: Tudta-e?