Belgium: az újonchoz szerződik a korábbi Újpest-védő

A belga élvonalba feljutó Oud-Heverlee Leuven szerződtette Pierre-Yves Ngawát, az Újpest korábbi védőjét.

Eurofoci: Köteles lehúzta a rolót, Ngawát kiállították

A Genk 3–0-ra nyert hazai pályán a Lierse ellen Köteles Lászlóval a kapujában a belga labdarúgó-bajnokság keddi játéknapján. A vendégeknél kezdőként lépett pályára a korábbi újpesti Pierre-Yves Ngawa, akit a 76. percben megkapta második sárga lapját, így kiállították.

Eurofutball: az Újpest és a Vidi korábbi játékosa is betalált

Hogy mi a közös a román válogatott Ciprian Maricában és Razvan Rat-ban, a korábban a Videotont erősítő Lupetában, valamint az annak idején az Újpest alkalmazásában álló Pierre Yves-Ngawában? Mindannyian betaláltak csapatuk színeiben vasárnap az európai bajnokságokban.

Belgium: az Újpestet elhagyó Ngawa aláírt a Lierse-hez

A belga élvonalban szereplő Lierse labdarúgócsapata megszerezte a Standard Liege-től Pierre-Yves Ngawát, aki az előző szezonban az Újpestben szerepelt.

Belgium: élvonalbeli maradhat az Újpestről visszarendelt védő

Bár a Standard Liege-nél nem számítanak rá, mégiscsak a belga élvonalban maradhat Pierre-Yves Ngawa, aki az előző szezonban az Újpest labdarúgócsapatában szerepelt.

Belgium: a Standard nem számít az Újpestről visszatérőkre

A belga labdarúgó-bajnokságban szereplő Standard Liege együttese nem számít a legutóbb Újpesten kölcsönben szereplő Pierre-Yves Ngawára és Simon Ligot-ra.

Újpest: a fiatal belga játékos sztárokat látott az NB I-ben

Az Újpest labdarúgócsapatától a Standard Liege-hez visszatérő Pierre-Yves Ngawa még nem tudja, hol folytatja pályafutását. A belga U21-es válogatott védő elmondta, sztárjátékosok ellen léphetett pályára az NB I-ben.

A Rákóczi nem tudta kihasználni emberelőnyét Újpesten

A labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójában az Újpest hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kaposvárral úgy, hogy a teljes második félidőben emberelőnyben voltak a vendégek.

U21: három újpesti és egy fradista is pályán volt Európában

Három újpesti légiós is pályára lépett szerdán hazája U21-es válogatottjában. A fradista Muhamed Besic is meccset játszott, igaz, ez nem volt hivatalos találkozó.

Videó: csattanó - újpesti mattolt újpestit az Eb-selejtezőn

Mint beszámoltunk róla, az Újpest légiósát, Pierre-Yves Ngawát végig a soraiban tudó belga U21-es labdarúgó-válogatott idegenben 2–2-es döntetlent harcolt ki a lila-fehérek kapusával, Marko Dmitroviccsal felálló szerb nemzeti csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn. A vendégek a 94. percben az újpesti hátvéd találatával egyenlítettek, és négy pont előnnyel vezetik csoportjukat – igaz, két meccsel többet játszottak, mint a második helyen álló olaszok. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!

U21: az újpesti légiós a 94. percben mattolta klubtársát

Az Újpest légiósát, Pierre-Yves Ngawát végig a soraiban tudó belga U21-es labdarúgó-válogatott idegenben 2–2-es döntetlent harcolt ki a lila-fehérek kapusával, Marko Dmitroviccsal felálló szerb nemzeti csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn. A vendégek a 94. percben az újpesti jobbhátvéd találatával egyenlítettek, és négy pont előnnyel vezetik csoportjukat – igaz, két meccsel többet játszottak, mint a második helyen álló olaszok.

Újpest: a belga U21-esek újra behívták a lila hátvédet

Pierre-Yves Ngawa, az Újpest belga védője ismét meghívást kapott hazája U21-es labdarúgó-válogatottjába, amely egyelőre kiválóan szerepel a korosztályos Eb-selejtezőkön.

Újpest: aláírt a Standard Liege belga U-válogatott védője

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján jelentette be a belga utánpótlás-válogatott Pierre-Yves Ngawa szerződtetését. A Standard Liege 21 esztendős hátvédje egyéves kölcsönbe érkezik a lila-fehérekhez.

Újpest: belga U-válogatott védő érkezhet - sajtóhír

Sajtóhírek szerint belga utánpótlás-válogatott védővel erősíthet a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest: Pierre-Yves Ngawa lehet a lila-fehérek legújabb szerzeménye. A 21 éves hátvéd jelenleg a Standard Liege-t erősíti.