La Liga: Aubameyang újra a Barcához, Depay az Atléticóhoz szerződhet – sajtóhír

Mint ismert, a Chelsea kölcsönvette Joao Félixet az Atlético Madridtól, ez pedig látszólag egy átigazolási lavinát indított el három klub, a Chelsea, az Atlético Madrid és a Barcelona között. Sajtóhírek szerint Pierre-Emerick Aubameyang visszatérhet Barcelonába, míg Memphis Depay Madridban köthet ki. 

BL, E-csoport: győzött Salzburgban, így továbbjutott a Chelsea

A Chelsea 2–1-es győzelmet aratott a Salzburg vendégeként a Bajnokok Ligája E-csoportjának 5. fordulójában, így a csoport másik mérkőzésétől függetlenül bejutott a nyolcaddöntőbe.

BL, E-csoport: Olaszországban is könnyedén nyert a Chelsea

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában a Chelsea már a 18. percben emberelőnybe került Milánóban, majd két gól szerezve könnyed 2–0-s sikert aratott és órási lépést tett a továbbjutást felé.

BL, E-csoport: sima Chelsea-siker a Milan ellen

A Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában az E-csoport esti mérkőzésén a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott az erősen tartalékos Milan felett, így pontszámban beérte az olaszokat.

Chelsea: mindössze 59 percig tartott Tuchel és Aubameyang „újraegyesülése”

Az átigazolási időszak utolsó napján szerződtette a Chelsea az FC Barcelonától Pierre-Emerick Aubameyangot, így a gaboni támadó a dortmundi időszak után ismét együtt dolgozhatott Thomas Tuchellel. A közös munka azonban  nem tartott sokáig, mivel a csatár csupán 59 percet játszott a német szakember irányítása alatt a londoni együttesben, mielőtt Tuchelt menesztették.

PL: Aubameyang nem fél a kilences mez átkától – Tuchel

A friss igazolás Pierre-Emerick Aubameyang nem fél a kilences mez átkától – Thomas Tuchel, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint.

PL: Aubameyang a Chelsea-ben folytatja – hivatalos

A nemzetközi átigazolási időszak utolsó napjának hajrájában az angol Chelsea FC 12 millió euróért megvásárolta a spanyol FC Barcelona gaboni válogatott támadóját, a korábban az Arsenalt is erősítő Pierre-Emerick Aubameyangot.

Barca: Aubameyang megsérült a fegyveres rablás során, hetekig nem játszhat

Mint ismert, hétfőn éjjel négy fegyveres betört és kirabolta az FC Barcelona gaboni csatára, Pierre-Emerick Aubameyang lakását. A támadó állkapcsa eltört, három hetet kell kihagynia. 

Spanyolország: fegyveresek megtámadták és kirabolták Aubameyangot a házában

Hétfőn éjjel négy fegyveres betört és kirabolta az FC Barcelona gaboni csatárának, Pierre-Emerick Aubameyangnak a lakását – írja a Givemesport az El Pais információira hivatkozva.

Barca: Braithwaite 5 milliót kér, hogy távozhasson, Auba közeledik a Chelsea-hez

Csak akkor hajlandó távozni a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona dán támadója, Martin Braithwaite, ha a gránátvörös-kékek kifizetik az érvényben lévő szerződéséből hátralévő két évre szóló fizetését, azaz ötmillió eurót, de könnyen lehet, hogy a katalánoktól a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang is hamarosan távozik az angol Chelsea-hez – legalábbis ezt szeretné Thomas Tuchel, a londoniak menedzsere.

Barca: várják a Juve döntését Depayról – sajtóhír

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona az olasz élvonalbeli (Serie A) Juventus döntésére vár a holland támadó, Memphis Depay átigazolása kapcsán – értesült az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano.

Manchester: búcsúzkodik a portugál sztár a szurkolóktól, irány Barcelona?

Nem titkolta a Manchester City vezetősége, hogy eladja Bernardo Silvát, csak éppen 100 millió eurót kért érte az FC Barcelonától és a PSG-től is. A spanyol sajtó szerint a portugál karmester-szélső távozik Angliából – és Spanyolországba igazol.

Átigazolás: a Barca 3 sztárját is felajánlotta a Chelsea-nek – sajtóhír

Megvalósult transzferek és átigazolási sajtóhírek terén is az FC Barcelona és a Chelsea FC viszi a prímet a most zajló transzferidőszakban. Eddig jobbára egymásra licitáltak, de most közösen köthetnek üzletet, brit sajtóhírek szerint ugyanis a katalánok három sztárjukat is felajánlották a londoniaknak.

Gabon: Aubameyang lemondta a válogatottságot

Pierre-Emerick Aubameyang, a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Barcelona gaboni labdarúgója bejelentette, hogy a jövőben nem lép pályára hazája válogatottjában.

A Celta legyőzésével nagy lépést tett a Barcelona az ezüstérem felé

Az FC Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte a Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga 36. fordulójában.

Barcelona: Kubalát nem, de Messit felülmúlta Aubameyang

A Barcelona vasárnap este 3–2-re győzött a Levante otthonában, a katalánok első gólját szerző Pierre-Emerick Aubameyang pedig továbbra is szárnyal. A klub a télen ingyen szerződtette a gaboni csatárt az Arsenaltól, ám kevesen gondolták volna, hogy ilyen jól kezdődik a spanyolországi karrierje.

La Liga: nehezebb meccsre számított a Real ellen Xavi

Xavi elismerte, előzetesen nem számított arra, hogy csapata, az FC Barcelona 4–0-ra felülmúlja a Real Madridot a spanyol La Liga 29. fordulójának szuperrangadóján. A spanyol szakember elmondta, nehéz lesz, de immár nem elképzelhetetlen, hogy csapatával megszerzi a bajnoki címet. A „királyiak” rutinos vezetőedzője, Carlo Ancelotti magára vállalta a felelősséget a vereség után.

A Barcelona négy góllal nyert a Real Madrid otthonában!

A Barcelona 4–0-ra nyert a Real Madrid otthonában a spanyol La Liga 29. fordulójának szuperrangadóján.

Nyerni tudott a Galatasaray otthonában, így továbbjutott a Barcelona

Az Európa-ligában a legjobb nyolc közé jutott az FC Barcelona, mert a hazai döntetlent követően 2–1-re nyerni tudott a Galatasaray otthonában.

El: 22 passz 67 másodperc alatt – a Napoli csak nyomozta a labdát a Barca negyedik góljánál

Mint arról beszámoltunk, az FC Barcelona 4–2-re legyőzte idegenben a Napolit a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, ezzel 5–3-as összesítéssel továbbjutott a legjobb 16 közé. A katalánok a negyedik góljukat megelőző támadást több mint egy percen át építették, ez idő alatt minden játékosuk hozzáért a labdához és összesen 22 passzt adtak egymásnak, mielőtt Pierre-Emerick Aubameyang a kapuba lőtt.


Kézilabda Eb: Tudta-e?