
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Hétfői sportműsor: Veszprém–Szeged kézidöntő, 2. felvonás
Hétfő este lejátsszák a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését, ezúttal a Veszprém lesz a házigazda, az els...
Max Verstappen nagy fölénnyel hódította el a pole pozíciót a Formula–1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén. A Red Bull címvédője ennek ellenére úgy véli, még gyorsabb lehetett volna, de elmondása szerint már a mérnöke kérte arra, hogy vegyen vissza. A jóval gyengébb kvalifikációt teljesítő csapattársa, Sergio Pérez megcélozta a dobogót Barcelonában, ám lehet, hogy a Red Bullnál kezd betelni a pohár a mostanában egyre gyakrabban hibázó versenyzővel kapcsolatban. Charles Leclerc egyelőre nem tudja, mi áll a rendkívül nehét időmérője hátterében, míg a csapattársával ütköző George Russell szerint sokkal jobb kommunikációra lenne szükség a Mercedesnél.
Carlos Sainz, Charles Leclerc és Pierre Gasly is részt vett Monacóban az évente megrendezésre kerülő jótékonysági futballmérkőzésen, amely egyik pilótának sem úgy alakult, ahogy eltervezte.
A mezőnyből utolsóként az Alpine leplezte le 2023-as autóját, az A523-ast. A francia istálló londoni bemutatóján ráadásul rögtön két festéssel is előrukkolt, hiszen más színösszeállítással vág neki az idénynek, mint amit használ majd a szezon nagy részében.
Az Alpine F1-es csapat bejelentette, hogy február 16-án mutatja be 2023-as versenyautóját, az A523-at, amelyet a mezőny két francia versenyzője, Esteban Ocon és az AlphaTauritól érkező Pierre Gasly vezet majd.
Max Verstappen újabb győzelmével biztossá tette második világbajnoki címét a Formula–1-es Japán Nagydíjon. Bár a szuzukai futam a tervezettnél rövidebbre sikerült, nem csak Verstappen bajnokavatása és annak furcsa körülményei miatt maradhat emlékezetes. Sebastian Vettel megvillantotta magát még utoljára, Pierre Gasly azonban kemény pillanatokat élt át a verseny elején. A korábbi versenyigazgató, Michael Masi pedig talán végre továbbléphet, hiszen Verstappennek idén sem sikerült átlagosnak mondható módon világbajnokká válnia. Íme, az F1-legek a Japán GP-ről!
Max Verstappen győzött a Formula–1-es Japán Nagydíjon, s ezzel megszerezte második világbajnoki címét. A Red Bull versenyzője egy ideig biztos volt abban, hogy még várnia kell a bajnokavatásra, ám visszagondolva egyáltalán nem bánta azt, ahogyan közölték vele az újabb diadalát. Charles Leclerc már a következő szezonra tekint, ám Mattia Binotto kemény kritikával illette a sportfelügyelőket. Carlos Sainz Jr. elárulta, mitől tartott leginkább a balesetét követően, míg a mezőny egy része – köztük a megbüntetett Pierre Gaslyval – kiállt a versenyzők biztonságának szem előtt tartása mellett.
A Formula–1-es Alpine a Japán Nagydíj szombatján erősítette meg, hogy Pierre Gasly váltja az év végén távozó Fernando Alonsót, és az is biztossá vált, hogy Nyck de Vries lesz Cunoda Juki csapattársa az AlphaTaurinál.
Két szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, a 17. állomás Szingapúr, ahol a 13. Szingapúri Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen 116 ponttal előzi meg legközelebbi riválisát, és akár már most hétvégén bebiztosíthatja második címét. Persze ebbe a csapattársnak, Sergio Péreznek, Charles Leclerc-nek, valamint az idei első győzelmét megcélzó Mercedesnek is lesz beleszólása, ráadásul némi csapadék is megbolondíthatja az éjszakai hajszát.
Szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, a 16. állomás Monza, ahol a 73. Olasz Nagydíjat rendezik meg. Max Verstappen az újabb sikere révén száz pont fölé emelte az előnyét a rivális, Charles Leclerc ellen, s favoritként érkezhetett meg riválisa otthonába is. A Ferrarin minden eddiginél nagyobb nyomás lehet hazai pályán, hiszen a szurkolók biztosan nem bocsátanának meg egy újabb elrontott versenyt.
A Formula–1-es AlphaTauri a hivatalos oldalán erősítette meg, hogy meghosszabbítja a szerződést francia versenyzőjével, Pierre Gaslyval.
A hétvégén Monacóban állomásozik a Formula–1 mezőnye, több pilóta ennek örömére különleges sisakfestéssel rukkolt elő. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mellett Charles Leclerc, Sergio Pérez és Lando Norris is változtattak a hetedik versenyhétvégére.
A mezőnyből az ötödikként az AlphaTauri is leleplezte a 2022-es autóját, amely az AT03-as nevet kapta. Bár az istálló által közzétett pár perces videóból és a néhány fotóból főként az új konstrukció festésére derült fény.
Valtteri Bottas zárt az élen a Formula–1-es második szabadedzésen, ami után magabiztosan nyilatkozott, szerinte már a hétvége kezdetén sikerült jól beállítaniuk az autót. A csapattárs, Lewis Hamilton ugyanakkor egyáltalán nem volt elégedett, egyelőre nem érezte elég gyorsnak a kocsit Losailban, míg a fő rivális, Max Verstappen leginkább a lágy gumikon szenvedett. Míg a versenyzők a pályán történtekkel voltak elfoglalva, csapataik megint egymásnak estek: a Red Bull nyíltan óvással fenyegette meg a Mercedest.
A Formula–1-es AlphaTauri istálló vezetősége hivatalos honlapján bejelentette, hogy jövőre is az idei két versenyzőjük, a francia Pierre Gasly és a japán Cunoda Juki lesz a csapat két versenyzője.
Max Verstappen újabb sima győzelmet aratott a Red Bull hazai pályáján. Az Osztrák Nagydíjon csak úgy szórták a büntetéseket a sportfelügyelők, Sergio Pérez és Cunoda Juki duplázott is ebben a tekintetben. Sebastian Vettelt a saját csapata ugrotta meg, míg az AlphaTauri versenyzőinek a focizgatása inkább birkózásba ment át. Lewis Hamilton Lando Norrist méltatta a futam alatt, ami a leintés után hamar eljutott a McLaren pilótájához is. Íme, az F1-legek az Osztrák GP-ről!
A Red Bull Racing mindent megtesz annak érdekében, hogy két csapata a lehető legfelkészültebben érkezzen meg a Stájer Nagydíj hétvégéjére, még azt is tudják, amiről mi nem tudtuk, hogy egyszer az életben látnunk kell. A Red Bull és az AlphaTauri új szintre emelték a kihívás fogalmát: a négy pilóta egy darabig biztosan nem felejti majd el ezt a különleges összecsapást.
Charles Leclerc saját magát is meglepte azzal, hogy bevallása szerint a nem is jól sikerült körével szerezte meg a pole pozíciót az F1-es Azeri Nagydíj időmérőjén. A monacóihoz hasonlóan Lewis Hamilton is a várakozásain felül teljesített, és tudja, a fantasztikus csapatmunkájuknak köszönhető a második hely. Max Verstappen viszont egyáltalán nem örül az eredménynek, s a Red Bull úgy érzi, a piros zászló újabb pole pozíciótól fosztotta meg a pilótáját.
Éppen autóvásárlásban gondolkodik? Akkor van egy jó hírünk: Pierre Gasly Formula–1-es versenyautója eladó! Nem is akármelyik darabról van szó, hanem arról, amelyik 2019-ben a pódiumra segítette a francia pilótát. Gasly mellett egyébként nyolc verseny erejéig Alexander Albon kezei közt is megfordult a kék-fehér autó kormánya.
Pierre Gasly, az AlphaTauri F1-es pilótája először nyilatkozott élete legnehezebb időszakáról, amikor kirúgták a Red Bulltól, és elhunyt barátja, az F2-ben versenyző Anthoine Hubert.
A Formula–1-es AlphaTauri péntek reggel prezentálta a 2021-es konstrukcióját, az AT02-t. A csapat autóit Pierre Gasly, illetve a Formula–2 tavalyi bronzérmese, Cunoda Juki kormányozza az idén.