Eb 2020: Eminem vagy Gascoigne? Foden új frizurájától felrobbant az internet – kép

Az angol labdarúgó-válogatott középpályása, Phil Foden új frizurával mutatkozott a keddi sajtótájékoztatón. A 21 éves játékos kiszőkítette a haját, s egyből Paul Gascoigne-nal, az angolok egykori legendás játékosával kezdték összehasonlítani az újságírók és a szurkolók – na meg a híres rapperrel, Marshall Bruce Mathersszel, művésznevén Eminemmel.

Eb 2020: az angolok tehetsége a világ legértékesebb játékosa a CIES szerint

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) szerint a Manchester City labdarúgócsapatának 21 éves tehetsége, Phil Foden a legértékesebb futballista a világon – írja a Sport Bible.

Eb 2020: 664 millió eurós U21-es álomcsapat – négy angollal

Az öttagú kispaddal együtt négy angol, három spanyol, egy-egy walesi, cseh, német, svéd, ukrán, török, horvát, portugál és holland játékos kapott helyet a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság szubjektív alapon felállított U21-es álomcsapatában, amelynek becsült összértéke 664 millió euró, az átlagéletkora pedig 19 év. Az együttes „legdrágább” játékosa a Borussia Dortmund kiválósága, az angol Jadon Sancho a maga 100 milliós piaci értékével.

PL: Dias az év játékosa, Guardiola az év menedzsere

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2020–2021-es kiírásában a Manchester City lett a bajnok, amelyben oroszlánrészt vállalt a 24 éves Rúben Dias is, olyannyira, hogy a Premier League hivatalos oldalán bejelentette: a portugál védő lett az idény legjobb játékosa. A PL azt is bejelentette, hogy Pep Guardola az idény menedzsere lett.

Man. City: Agüero megnevezte, kinek kellene örökölnie a 10-es mezét

Mint ismert, Sergio Agüero távozik az angol bajnok Manchester Cityből. A 32 éves labdarúgó a klubjában 10-esben játszott, amely a Bajnokok Ligája-döntő után új gazdára vár majd. Az argentin támadó meg is nevezte azt a személyt, akinek szerinte „örökölnie” kellene a mezszámát – számolt be a manchestereveningnews.co.uk.

BL: 90 perc és két döntő – melyik Man. City-játékos nevéhez fűződik a bravúr?

Elsőként a Manchester City jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásának isztambuli fináléjába, mivel a 2–1-es idegenbeli siker után 2–0-ra hazai pályán is legyőzte a tavalyi döntős Paris Saint-Germaint. Lássunk néhány statisztikai érdekességet a párharc keddi visszavágója után!

Videó: a Man. City játékosai vigasztalták Szont a döntő után

Sportszerű jelenetet rögzítettek a kamerák az angol Ligakupa vasárnapi fináléja után: a győztes Manchester City játékosai – többek között Phil Foden, Ilkay Gündogan és Kevin De Bruyne – próbálta vigasztalni a láthatóan feldúlt Szon Hung Mint, a döntőt elveszítő Tottenham futballistáját.

„Kerekfejű Ronnie” – a középpályás, aki eldöntötte, hogy legenda lesz Manchesterben

Egész karrierjét a Manchester Cityben képzeli el Phil Foden, akit a következő angol szupersztárnak tartanak. A 20 éves középpályásért utánpótlásedzői rajongtak, és Josep Guardiola is csapata jövőjét látja benne – már csak az a kérdés, képes lesz-e megfelelni a magas elvárásoknak.

BL, C-csoport: „csak” egy góllal nyert a Man. City, de így is továbbjutott

A Manchester City egyoldalú mérkőzésen 1–0-ra nyert az Olympiakosz vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának negyedik fordulójában, ezzel biztossá tette továbbjutását a legjobb 16 közé. A kvartett másik mérkőzésén a Porto 2–0-ra győzött Marseille-ben, és nagy lépést tett a nyolcaddöntő felé.

NL: Foden visszatért az angol keretbe, Greenwood nem

Gareth Southgate kijelölte az angol labdarúgó-válogatott keretét az együttes következő három összecsapására.

Nemzetek Ligája: az angolok két újoncát kirakták a keretből

Az angol labdarúgó-válogatott két újonca, Mason Greenwood és Phil Foden fegyelmi eljárás elé nézhet, mivel vélhetőleg lányokat hívtak a szobájukba Reykjavíkban, a csapat Izland elleni Nemzetek Ligája-mérkőzése után. Gareth Southgate szövetségi kapitány hétfő délután megerősítette, hogy szabályszegés történt, és a két futballista kihagyja a Dánia elleni NL-mérkőzést.

Florentino Pérez is fotót kért tőle, mégis a Man. Citynél lett ikon: David Silva

Tíz évet, négy bajnoki címet, 60 gólt és 93 gólpasszt követően, több mint 300 meccsel a háta mögött búcsúzik a Premier League-től és a Manchester Citytől David Silva. A spanyol karmester szenzációs passzai mellett az öltözőben betöltött szerepével is rászolgált arra, hogy társai klasszisként, sőt, klubikonként emlegessék. A történet talán csak a Real Madridnál ébreszt kellemetlen érzéseket...

A 100. gólért harcol még a City, bajban a Watford

Az angol Premier League 37., azaz utolsó előtti fordulójában a Manchester City kiütéssel győzött a kiesés ellen harcoló Watford otthonában.

Visszatért a PL, a Manchester City megverte a peches Arsenalt

Hosszú idő után ismét folytatódtak a küzdelmek a Premier League-ben: kiderült, hogy az Arsenal balszerencséje a régi, a londoniak három nullára kikaptak a Manchester City otthonában.

e-PL: a Leicester meg sem állt nyolcig a Bournemouth ellen

James Maddison 8–1-re kiütötte Callum Wilsont, majd 3–2-re legyőzte Max Meyert is a meghívásos e-Premier League tornán. Kiesett a Spurs védője, Ryan Sessegnon és a Manchester City nagy tehetsége, Phil Foden is, de a Manchester Unitedet képviselő krikettjátékos, Jofra Archer sem élte túl a harmadik napot.

Man. City: 500 millió euróért sem adná el játékosát Guardiola

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola elárulta, ki az egyetlen játékos a csapatában, aki érinthetetlen, és még 500 millió euróért sem eladó.

Videó: ez igen – társának adta díját a Man. City játékosa

Sportszerű jelenet játszódott le a Sky Sports kamerái előtt a Manchester City–Tottenham (1–0) mérkőzés után. A találkozó legjobbjának a remekül játszó Bernardo Silvát választották meg, ám ő úgy érezte, társát még nála is jobban megilleti az elismerés.

PL: Foden fejesével vett revansot a City a Tottenhamen

A Manchester City hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Tottenhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában, ezzel újabb lépést tett a bajnoki cím felé, és újfent lépéskényszerbe hozta a vasárnap futballozó Liverpoolt.

PL: Foden megszerezte első gólját a Cityben – videó

Phil Foden megszerezte első gólját a Premier League-ben. A 18 éves játékos másodszor kezdett angol bajnoki mérkőzésen a Manchester Cityben, egy remek beadás és Sergio Agüero fejese után talált a kapuba a Tottenham elleni találkozó 5. percében.

PL: a Man. City hosszabbított a tehetséges fiatal játékossal

Az angol Premier League-ben címvédő Manchester City bejelentette, Phil Foden 2024-ig meghosszabbította szerződését.