Peléből legenda lett; Maradona nem keresett kifogásokat

Van, aki az 1970-es vb-re esküszik, más az 1982-esre, 1954-et természetesen sohasem feledjük, de a '66-os brazilverést sem. A világbajnokságok 1930 óta íródó története tele van emlékezetes csatákkal, bizonyára a nyári oroszországi tornán is lesznek ilyenek – a vb végéig felidézzük az eddigi húsz futballünnep legcsodásabb és legbotrányosabb pillanatait.

A nap, amelyik testvérré tette Maradonát és Pelét

A testvériség természetesen képletesen értendő, ám a futballtörténelem két talán legnagyobb játékosának életrajzában rejtező, június 29-hez kötődő „apró” egybeesés mégiscsak döbbenetes.

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Bizarr egybeesés a labdarúgó-világbajnokságok történetében: Luis Suárez ugyanazon a napon, június 24-én harapta meg Giorgio Chiellinit 2014-ben, mint amelyiken Frank Rijkaard teleköpködte Rudi Völler hajkoronáját 1990-ben… Lesz szó (és videó) e két kültelki megnyilvánulásról is, de jelöljünk ki egy másik útvonalat is annak jegyében, hogy valójában brazilos vb-napra ébredtünk: egy fölényesen megnyert nyitó mérkőzés az első hazai rendezésű világbajnokságon, egy magabiztos döntőbe jutás, egy megszerzett bronzérem, egy fájdalmas kiesés és egy továbbjutást érő győzelem a csoportban – öt bejegyzés, amely mind június 24-i dátummal került be a brazil labdarúgó-válogatott világbajnoki történetébe.

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Érdekesen fonódik össze három aranylabdás világbajnoki karrierje: 2006-ban négy nap leforgása alatt szerezte meg élete első vb-gólját Kaká, Lionel Messi és – utolsóként, június 17-én – Cristiano Ronaldo. A múltbeli labdarúgó-világbajnokságok eseményeit videók segítségével felelevenítő öröknaptárunk június 17-i epizódjában nemcsak az ő gólját nézhetik meg, hanem többek között Pelé 1970-es, Wikipedia-szócikket is generáló, kapusbolondító cselét, valamint olvashatnak Aranycsapatunk kilencgólos 1954-es bemutatkozásáról is.

Benzema vb-történeti góljától Kiss László rekordjáig – vb-videók

Mi történt ezen a napon a korábbi labdarúgó-világbajnokságokon? Futballhatalmasság után futballhatalmasság: a minap az argentin csillag, Diego Maradona elrontott világbajnoki bemutatkozásáról számoltunk be vb-öröknaptárunkban, ezúttal viszont már a brazilok megasztárja, Pelé sikeres első fellépését elevenítjük fel.

Vb 2018: Pelé szerint a brazil válogatott nem alkot csapatot

Pelé, a brazilok legendás labdarúgója szerint honfitársai képesek megnyerni az oroszországi világbajnokságot, de esélyeiket csökkenti, hogy kiváló játékosaik nem alkotnak csapatot.

Pelé is gólt lőtt a semmiből tető alá hozott vb nyitányán – videók

Mi történt ezen a napon a korábbi labdarúgó-világbajnokságokon? Mint sorozatunk minapi felütésekor jeleztük, a kérdést újra és újra érdemes feltenni a vb-évszak idején, mert emlékezetes eseményekben sosem lesz hiány: 1962-ben például május 30-án kezdődött meg a szinte a semmiből tető alá hozott chilei vb, felzúgott a lehengerlő „Chi, Chi, Chi! Le, Le, Le! Viva Chile!” – sorozatunkban pedig máris színre lép a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja, Pelé.

Ajánló: infantilisnek hitték, a vb sztárja és hőse lett

A félkarú uruguayitól egy német alkalomhoz illő búcsúján át Hurst mesterhármasáig és Maradona káprázatáig a FourFourTwo a nyári, oroszországi világbajnokság indulásáig az 1930 óta rendezett tornák ikonjai előtt tiszteleg az eddigi húsz vb emlékezetes pillanataival.

Star Wars: Pelé és Luke Skywalker; Messivel van az erő – képek

Május 4. a nemzetközi Star Wars-nap, erről a klubok, valamint a korábbi és jelenlegi sportolók sem feledkeztek meg. Összegyűjtöttünk néhány humoros bejegyzést a Twitterről.

Vb 2018: Pelé nem számol a spanyol, portugál kettőssel

Pozitív várakozással tekint a brazil labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnoki szereplése elé Pelé.

Brazília: Pelé nincs jól, nem utazik a világbajnokságra sem

Egészségügyi problémái miatt minden bizonnyal nem lesz ott a nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Pelé, a háromszoros vb-győztes brazil ikon.

Végleg dél-amerikai kézben a Rimet-kupa

A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 9. részében a Mexikóban megrendezett 1970-es világbajnokságról lesz szó, a nagy újítások, újdonságok tornájáról. Brazília és első számú csillaga, Pelé harmadszor ért fel a csúcsra, Magyarország viszont első alkalommal nem tudott kijutni egy világbajnokságra (lásd marseille-i csapás).

Brazil címvédés – Garrincha vezérletével

A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 7. része a Chilében megrendezett 1962-es világbajnokságról szól, amelyet Brazília nyert meg. Az első számú csillag, Pelé csapatának a második csoportmeccsén megsérült, és a hátralévő találkozókon Amarildo helyettesítette – káprázatosan. A magyar válogatott a legjobb nyolc között búcsúzott a tornától, legyőzője a későbbi ezüstérmes Csehszlovákia volt.

Pelé – ez a gyerek igazi gyöngyszem!

A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 6. része a Svédországban megrendezett 1958-as világbajnokságról szól, amelyet Brazília nyert meg. A torna legnagyobb felfedezettje egy tizenhét esztendős brazil srác, Edson Arantes do Nascimento lett, akit Pelé néven ismert meg a futballvilág. A magyar válogatott nem jutott tovább a csoportkörből, és csak tizedik lett a 16 csapatot felvonultató mezőnyben.

Brazília: Pelé nem lépett fel a rasszizmus ellen – Thuram

Lilian Thuram, az 1998-ban világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot nyerő francia labdarúgó-válogatott alapembere elmarasztalóan beszélt Peléről, a brazilok élő legendájáról, amiért nem lépett fel a rasszizmussal szemben.

BL: Pelé kedvenc élménye? Amikor Abidal felemelte a trófeát

A Bajnokok Ligája egyik főszponzoraként is ismert MasterCard #StartSomethingPriceless néven kampányt indított azzal a céllal, hogy arra inspirálja az embereket, kövessék a szenvedélyüket, és az apróbb pillanatokat alakítsák lenyűgöző emlékekké. Az ehhez forgatott reklámfilmben a futball történetének egyik, ha nem a legnagyobb játékosa, Pelé is felbukkan, az ekkor készült beszélgetést a szervezők jóvoltából a magyar médiumok közül mi közölhetjük.

„Kétféle futballista van. Aki gombfocin nőtt fel, és aki Playstationön”

Csiszolt gombok, belügyi tiltás, Pelé és Puskás az asztalnál – a világ egyetlen magyar alapítású, hagyományos sportjátékának titkait őrzi a szigetszentmiklósi kiállítás.

Brazília: Pelé szóvivője tagadja a rosszullétet és a kórházba szállítást

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön rosszul lett és kórházba kellett szállítani a 77 éves Pelét, minden idők egyik legjobb futballistáját, ezért nem jelenhet meg a labdarúgó-szakírók szövetségének (FWA) a brazil legenda tiszteletére vasárnap rendezendő londoni ünnepségén – jelentette be az eseményt szervező FWA. Péntek estére kiderült, szerencsére ebből csak annyi igaz, hogy Pelé nem lesz ott a rendezvényen, mert nincs kedve a fárasztó utazáshoz.

Brazília: Pelé összeesett, kórházba kellett szállítani

Összeesett és kórházba kellett szállítani Pelét, minden idők egyik legjobb futballistáját.

Brazília: Pelé új „cipői” – jó hírek érkeztek a legendáról

Jó hírek érkeztek a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokáról, a brazil Peléről, akin az elmúlt időszakban csípő-, gerinc- és meniszkuszműtétet is végre kellett hajtani, emiatt hosszú ideje sehol sem szerepelt.