Paks: felkészülési mérkőzés a Puskás Akadémiával

A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy pénteken felkészülési mérkőzést vív a bajnoki rivális Puskás Akadémiával.

PAFC: márciusban hazaköltözhetnek Felcsútra

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia hétvégén Fradi-verő csapata számára az NB I-es tagság megőrzése és a saját nevelésű játékosok beépítése a cél. Benczés Miklós vezetőedző tudomása szerint márciustól már új felcsúti stadionjukban játszhatnak majd, ami alkalmas lesz az élvonalra. A Digi Sport Reggeli Start című műsorában a tréner elmondta: érett fiatalokkal is meg lehet ragadni az első osztályban. Elárulta: külön taktikával készültek az FTC agresszivitása ellen, mivel a siker érdekében jobban kell alkalmazkodniuk az ellenfelek játékstílusához.

PAFC: A Real Madrid ellen is győznünk kellene - Czvitkovics

Czvitkovics Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia középpályása csapata honlapján elmondta, a gyenge kezdés után már nem foglalkozhatnak azzal, ki az ellenfél, mindenképpen el kell kezdeniük a pontgyűjtést.

PAFC: Tischler csütörtökön áll újra edzésbe

Csütörtökön újra edzésbe áll Tischler Patrik. Az élvonalbeli Puskás Akadémia labdarúgója az elmúlt héten betegséggel küszködött, szerdán még biztosan kihagyja a Soproni VSE-GYSEV elleni Magyar Kupa-mérkőzést.

PAFC: újonc a kapuban, U21-esek a Ligakupa-keretben

Először véd tétmérkőzésen a Puskás Akadémia első csapatában Papp Marcell, akit a Cegléd elleni Ligakupa-mérkőzésen állít be a felcsútiak kapujába Benczés Miklós vezetőedző.

Magyar Kupa: jól muzsikáltak a Puskás Akadémia új igazolásai

Az élvonal két újonca, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd egyaránt legyőzte alsóbb osztályú ellenfelét a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójának szerdai játéknapján, azaz továbbjutott. A Biatorbágy magasabb osztályú ellenfelet búcsúztatott, a ZTE hazai pályán vérzett el az Ajkával szemben.

PAFC: Hajdúch egy lépéssel közelebb a visszatéréshez

Csütörtökön egy lépéssel közelebb kerül a visszatéréshez Lubos Hajdúch, a Puskás Akadémia szlovák kapusa, aki két hete, az MVM Paks ellen (1–4) sérült meg: a diagnózis szerint letört egy darab az ujjpercéből, miután rosszul ért bele az első gólt megelőző beadásba.

Czvitkovics: A bentmaradásért küzdeni is nemes feladat

Immár a Puskás Akadémia címeréért küzdhet Czvitkovics Péter, a DVSC-Teva korábbi válogatott futballistája. A középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, Benczés Miklós meggyőzte, s az újonc felcsútiaknál vezérszerep vár majd rá.

PAFC: Ideje elkezdeni a pontgyűjtést - Czvitkovics

Miután Czvitkovics Péter a DVSC-Tevától a Puskás Akadémiához szerződött, a felcsúti klub hivatalos honlapjának elmondta, reméli, tud segíteni az NB I-ben még nyeretlen újoncnak a felzárkózásban.

PAFC: Czvitkovics Péter aláírt a felcsútiakhoz - hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a DVSC-Teva válogatott középpályása, Czvitkovics Péter kettő plusz egy évre aláírt a felcsúti együtteshez.

PAFC: Nem végleges a keret, érkezhetnek még - Benczés

Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője csapat honlapján beszélt a Budapest Honvéd elleni vasárnapi bajnoki előtt, és elmondta: a nyári átigazolási szezonban még várható egy új játékos érkezése.

Benczés: Joggal irigykedhetnek ránk

Noha története első élvonalbeli fellépésén pontot szerzett a Puskás Akadémia (1–1-es döntetlen a Lombard otthonában), a következő két meccsét elbukta (az Újpest 2–1-re, a Paks 4–1-re nyert az újonc ellen), így három fordulót követően csak tizennegyedik a bajnokságban. A gyenge bajnoki kezdés ellenére sokan irigylik a felcsúti klubot, mondván, idehaza kevés egylet engedheti meg magának azt, amit a Puskás Akadémia.

PAFC: Gallardo a felcsútiaknál folytatja - hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentette be Francisco Gallardo szerződtetését. A Diósgyőr korábbi spanyol középpályása egy plusz egyéves szerződést írt alá felcsúti együttesnél.

NB I: az Újpest legyőzte idegenben a Puskás Akadémiát

A labdarúgó NB I második fordulójában a Puskás Akadémia Székesfehérváron fogadta az Újpestet, és a találkozót fél órán át emberhátrányban játszva is a vendégek nyerték meg 2–1-re.

Fordítani tudott az Újpest a Puskás Akadémia ellen

A labdarúgó NB I második fordulójában a Puskás Akadémia Székesfehérváron fogadta az Újpestet, és a találkozót fél órán át emberhátrányban játszva is a vendégek nyerték meg 2–1-re.

PAFC: Gajdosnak csak egy büntető miatt van hiányérzete

Gajdos Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC 20 éves középpályása élete első élvonalbeli mérkőzése után elégedett volt saját és csapata teljesítményével, bár úgy érzi, ha kicsit rutinosabb, egy büntetőt is kiharcolhatott volna.

PAFC: Szokni kell az erősebb iramot - Hajdúch

Lubos Hajdúch, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia szlovák kapusa klubja honlapján értékelte saját és csapata teljesítményét a Lombard Pápa elleni, 1–1-es döntetlennel végző első élvonalbeli bajnokijuk után.

NB I: szezonkezdés az újonc PAFC pápai vendégjátékával

Az újonc Puskás Akadémia pápai vendégjátékával kezdődik ma este 19 órától az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2013–2014-es idénye. A felcsútiak szereplését nagy várakozás előzi meg, miként az előző kiírásban a kiesés elől az utolsó fordulóban megmenekülő Lombardét is: mire jutnak egymás ellen, illetve a szezonban? A találkozót a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban közvetíti!

PAFC: a Videotontól érkezik középpályás kölcsönbe

A labdarúgó NB I újonca, a Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette Uros Nikolicsot a bajnoki rivális Videotontól.