MU: „Ez tiszteletlenség” – Brendan Rodgers reagált a pletykákra

A Premier League-ben szereplő Leicester City menedzsere, Brendan Rodgers a Sky Sportnak adott interjút, melyben reagált azokra a pletykákra, miszerint hamarosan ő lehet a Manchester United vezetőedzője.

MU: Zidane felesége állhat a szerződtetésének útjában

Napról napra erősödnek a hangok, melyek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menesztheti menedzserét, Ole Gunnar Solskjaert a csapat gyenge szereplése miatt. Utódjaként a Real Madriddal egymást követő három évben is Bajnokok Ligáját, valamint két La Ligát bezsebelő Zinédine Zidane-t emlegetik a nemzetközi sajtóban, a Marca szerint azonban akadt egy kis bökkenő.

PL: Brendan Rodgerst szemelte ki Solskjaer helyére az MU – sajtóhír

Ugyan a Manchester United vezetősége az elmúlt hetekben többször is bizalmáról biztosította a jelenlegi menedzsert, Ole Gunnar Solskjaert, a brit sajtóban megjelent hírek szerint már keresik a norvég lehetséges utódját. A jelenlegi első számú kiszemelt a Liverpool FC korábbi, a Leicester City jelenlegi trénere, Brendan Rodgers.

MU: Itt az ideje, hogy Solskjaer átadja a stafétát valaki másnak – Ferdinand

Rio Ferdinand, a Manchester United klublegendája többször megvédte már szeretett klubja sokszor kritizált menedzserét, Ole Gunnar Solskjaert, de a Youtube-on futó műsorában elmondta, itt az ideje, hogy a norvég távozzon posztjáról.

MU: a volt játékos megvédte Van de Beeket, nem érti Solskjaer döntéseit

Paul Ince, a Manchester United korábbi játékosa szerint Ole Gunnar Solskjaer már teljesen kikészítette Donny van de Beeket, s egyáltalán nem bánik vele igazságosan, amikor 5-10 percekre küldi be a meccsek végén – írja a Goal.

MU: „Mindent megteszünk a javulásért” – Solskjaer üzent a szurkolóknak

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, a Premier League 11. fordulójában a Manchester City nyerte a manchesteri városi derbit, 2–0-ra, ráadásul idegenben. A vereség nem segített a Manchester United menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernak a munkája megtartásában, hiszen sajtóhírek szerint már a mérkőzés előtt is kifelé állt a szekere rúdja. Ugyanakkor a norvég menedzser elmondta, esze ágában sincs lemondani, viszont a mutatott játékon mindenképp javítani szeretne. 

Videó: CR megint megmentette Solskjaert – Scholes reakciójában minden benne van

Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligájának F-csoportjában az Atalanta 2–2-t játszott odahaza a Manchester Uniteddel. A „vörös ördögök” mindkét gólját Cristiano Ronaldo szerezte, a másodikat ráadásul (megint) a mérkőzés hosszabbításában. A BT Sport stúdiójában Rio Ferdinand és Paul Scholes személyében legendás Manchester United-játékosok szakértettek, akik eltérően reagáltak a második egyenlítő találatra.

BL: Cristiano egyszerűen hihetetlen – Solskjaer

Mint ismert, a Manchester United 2–2-es döntetlent játszott az Atalanta vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A találkozót követően az MU menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a duplázó Cristiano Ronaldóról áradozott.

MU: az ötvédős rendszer a megoldás? Hosszú távon biztosan nem!

Hiába szenvedett ötgólos vereséget a Manchester United a legnagyobb riválisától, Ole Gunnar Solskjaer maradt, és a Tottenham Hotspur ellen változtatásokat hajtott végre: átállt egy ötvédős rendszerre, amely nagyon ült a Spurs ellen, viszont hosszú távon erre nem alapozhat a norvég menedzser.

MU: kilencen győzködték Contét, hogy fogadja el a klub ajánlatát – sajtóhír

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hétvégén a Liverpool 66 éve nem látott győzelmet aratott a Manchester United otthonában, ami után természetesen azonnal „megkondultak a vészharangok” az Old Traffordon Ole Gunnar Solskjaer menedzser jövőjét illetően, s sajtóhírek szerint a norvég helyére Antonio Conte lehet a legesélyesebb, akit a „vörös ördögök” kilenc játékosa győzködött, hogy fogadja el a klub ajánlatát.

MU: Pogba bepipult – tagadja a vele kapcsolatosan megjelent híreket!

Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának rangadóján a Manchester United 5–0-s vereséget szenvedett otthon a Liverpooltól. A találkozón csereként pályára lépő Paul Pogbát kiállította a játékvezető, s a mérkőzés után olyan hírek láttak napvilágot az angol sajtóban, miszerint a francia világbajnok játékos Ole Gunnar Solskjaerral lekezelően bánt. Pogba most ezeket a pletykákat cáfolta az Instagram-történetében.

MU: „Solskjaer nagyon szerencsés ember, hogy még mindig van munkája”

Egybehangzó brit sajtóhírek és az olasz transzferguru, Fabrizio Romano értesülései szerint a Manchester United vezetősége menesztés helyett ad egy újabb esélyt menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernak. Többen nem értenek egyet ezzel a döntéssel, és így van ezzel a Sky Sport szakértője, a korábbi angol válogatott Paul Merson is.

MU: Solskjaer hárommeccses haditervet eszelt ki

A Manchester United hivatalos oldalán megjelenő közleményében a menedzser, Ole Gunnar Solskjaer szólal meg. Szerinte a Liverpooltól elszenvedett súlyos, 5–0-s vereség személyes mélypont volt, és a klub az elkövetkezendő három meccsén képes lesz kikecmeregni a gödörből.

Videó: mert a szurkolók megérdemlik – Solskjaer a 0–5 után autogramokat osztogatott

Mint ismert, Mohamed Szalah-triplát és történelmi Liverpool-sikert hozott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának vasárnapi rangadója. A lefújás után a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer elmondta, még sosem volt ilyen mélyen, viszont ennek ellenére is odament a szurkolókhoz, hogy autogramot osszon ki nekik.

MU: Gary Neville szerint Conte nem passzolna a csapathoz, Solskjaernak maradnia kell

Mint ismert, Mohamed Szalah-triplát és történelmi Liverpool-sikert hozott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának vasárnapi rangadója. A lefújás után a mérkőzés egyik angol szakértője, a Manchester United legendás védője, Gary Neville kijelentette a Sky Sports kamerái előtt, hogy Ole Gunnar Solskjaert ő nem menesztené.

PL: Sohasem voltam még ilyen mélyen – Solskjaer

Mohamed Szalah-triplát és történelmi Liverpool-sikert hozott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának vasárnapi rangadója. A mérkőzés után a két menedzser, Ole Gunnar Solskjaer és Jürgen Klopp értékelt.

PL: két sztár párharca dönthet az angol csúcsmeccsen

Remek formában van Cristiano Ronaldo és Mohamed Szalah, kettejük külön párharca érdekesebbé teszi a vasárnapi Manchester United–Liverpool rangadót.     

PL: Solskjaer és Klopp összehasonlította Ronaldót és Szalahot

Vasárnap rendezik a Manchester United–Liverpool rangadót az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában. A mérkőzés előtt a csapatok menedzserei összehasonlították sztárjátékosaik, Cristiano Ronaldo és Mohamed Szalah képességeit.

BL: CR szokásos győztes gólja ismét megmentette Solskjaert – mémek

Mint ismert, a Manchester United az Old Traffordon szerdán kétgólos hátrányból fordított (3–2) az Atalanta ellen a Bajnokok Ligája F-csoportjában. A mérkőzés győztes gólját ismét Cristiano Ronaldo szerezte, aki így az MU menedzserével, Ole Gunnar Solskjaerral a mémgyárosok kereszttüzébe került.

BL: Klopp dörzsölheti a tenyerét... – Scholes nem volt elragadtatva az MU-sikertől

Mint ismert, a Manchester United Cristiano Ronaldo győztes góljával 3–2-re legyőzte az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzés után az MU korábbi játékosa, Paul Scholes értékelte a látottakat – a klasszis középpályás közel sem volt olyan derűlátó, mint a legtöbb United-szurkoló. 


Kézilabda Eb: Tudta-e?